Lk 16:23,28 Pokolbeli kínok: minden nem hívő sorsa?

„Amint ez a pokolban kínok között gyötrődve felemelte a tekintetét, látta távolról Ábrahámot és kebelén Lázárt. ... van öt testvérem, beszélj a lelkükre, nehogy ők is ide kerüljenek, a gyötrelem helyére."

Probléma

Lázár és a gazdag történetének elterjedt értelmezése szerint a gazdag sorsa minden nem keresztény sorsa, sőt, végső sorsa. Ha minden nem hívő a pokolba kerül, és itt a gazdag a pokolban (hádész), a gyötrelem helyén (16:28), lángban (16:24) kínok közt (16:23) gyötrődik, akkor úgy tűnhet, ez minden nem hívő sorsa. Ez azonban azt jelentené, hogy Isten mindenkit a bűnösségének mértékétől függetlenül ugyanazzal büntet, ez pedig igazságtalan. Tényleg bárkire alkalmaz­ható a példázatbeli gazdag története?    

Értelmezés

Először is, a történet egy bizonyos jelenet részeként hangzik el. Előzménye a vagyonhoz való hozzáállás témája (ld. a hamis sáfár példázata, 16:1-12; Isten vagy a mammon szolgálata, 16:13), és pénzsóvár farizeusok gúnyolódó reakciója Jézus tanítására (16:14). Jézus nekik példálózik (16:15), eléjük vetíti a gazdag és Lázár történetét, hogy kívülről lássák magukat, és megszíveljék Jézus figyelmeztetését. 

Történetének szereplője Lázár, aki nyilvánvalóan beteg és nincstelen, illetve egy gazdag, aki valószínűleg egészséges, és névtelen. Mindketten zsidók, törvényismerők, de egy kutyában is több az emberség, mint a gazdagban. Mindketten meghalnak, Lázár lelkéért angyalok jönnek, és felviszik a mennybe, az ősökhöz kerül (Ábrahám fogadja és öleli keblére), a gazdagot eltemetik, és lelke tovább megy lefelé, a pokolba. A magyar „pokol” szó a görög hádész fordítása (Hádész az alvilág istene a görög mitológiában), az pedig a héber seól (alvilág, sír) szokásos görög fordítása volt a Septuaginta-ban.

Jézus a farizeusoknak szóló üzenetet Ábrahám szájába adja: Lázár most a menny­ben vigasztalódik földi élete gyötrelmei után, a gazdag pedig, aki nem enyhített a gyötrelmein, bár megtehette volna, az alvilágban gyötrődik (16:25). Menny és alvilág közt pedig ugyanúgy nincs átjárás, mint a menny és a föld között (16:26). Sem mód, sem szükség nincs arra, hogy a gazdag testvéreit a túlvilágról figyelmeztesse valaki: ezt Mózes és a próféták már megtették (16:28-31). 

Összefoglalva, Jézus olyanoknak mondta el példázatát, akiknek (1) mindene a pénz, (2) ezért ember­társaikkal szemben embertelenek, pedig (3) vallásosak, ismerik Isten parancsát, mégis (4) gúnyolódnak Jézus figyelmeztetésén (nem hálásak érte).    

Alkalmazás

Jézus története nem helyszíni jelentés a túlvilágról, hanem példázat (ami pedig lehet fiktív, provokatív). Isten igazságosságát akarja illusztrálni, ezért kizárható, hogy igazságtalanságot akarna állítani. Isten nem büntet mindent és mindenkit ugyanúgy (Lk 12:47-48). 

A történetet nem mindenkinek címezte, hanem konkrétan pénzsóvár farizeusoknak, akik a mammonról szóló tanításán gúnyolódtak. A történet eleve nem szólhat min­den nem hívőről, hiszen szereplői és címzettjei mind vallásos emberek, törvényismerő zsidók. Nem mindenféle bűn büntetését mutatja be, hiszen csak egy bűnről szól: a pénzfüggésről. Azt sem állítja, hogy a gazdagság önmagában bűn és a szegénység erény lenne, vagy hogy az ember örök sorsát a pénz bősége vagy hiánya döntené el, hiszen a pénzhez való hozzáállás a téma.

Végül, a történet nem szólhat a nem hívők közös büntetéséről, mert csak itt, egyszer, a Lk 16:23-ban olvassuk a hádész-ról, hogy tűz vagy gyötrelem van benne (a tűzet említő újszövetségi fenyegetések a gyehennáról, a tűztóról szólnak). A történet a nem hívők örök sorsát sem mutathatja, hiszen a végső ítélet után (Jel 20:14) maga a pokol (hádész) és a halál (thanatosz) is belevettetik a tűz tavába; a halál mint jelenség, és az alvilág mint intézmény is megszűnik, mielőtt Isten új eget és új földet teremtene (Jel 21:1 2Pt 3:13). Addig is, embernek lenni itt a földön kell (Jak 4:17), és függni sem a pénztől, hanem Istentől kell.