Az ókeresztény írók műveiből élesen kiviláglik a „hit
szabálya” (gör. kanón tész piszteósz,
lat. regula fidei) óriási jelentősége. Az apostolok Krisztus-központú
evangéliuma, himnuszai és hitvallásai (1Kor 15:1-11, Fil 2:6-11, Jn 1:1-18,
Ef 4:4-6, 1Tim 3:16, Zsid 4:14 stb.) a hit szabálya különféle
megfogalmazásaiban, a helyi keresztségi hitvallásokban és a liturgiában már a
2. századra hármas tagolásúak lettek, a 4. századra pedig a kereszténység
egyetemes hitvallásaivá kristályosodtak. A hiteles apostoli tanítás
lényegének folyamatosságát az apostoli
utódlás biztosította. Az apostolok ugyanis nem csupán írásaikat hagyták
utódaikra, a helyi püspökökre, hanem azok értelmezési vezérfonalát, a „hit
szabályát” is „átadták” nekik. Az egyház pedig városonként nyilvántartotta a
hit szabályához hűségesen ragaszkodó püspökök nemzedékeit, akárcsak az ősi hit megtagadóit, akik
egyúttal egyházi tisztségüket is elvesztették.
1. A hit szabálya és az Újszövetség
Az
„egy (közös) hit” (Ef 4:5), amely „egyszer s mindenkorra a szentekre lett bízva”
(Júd 3), először szóban lett továbbadva. Ez a szóbeli hagyomány pedig már a
teljes Újszövetség megírása előtt (!)
is mindenben a mércének számított. Amikor a hit „szabálya” vagy „mércéje” az
apostoli iratokban megjelenik, úgy utalnak vele a keresztény hitre vagy annak
lényegére, mint amit mindenki ismer, ezért az attól való eltérés is
felismerhető:
- Róm 12:6 Mert a nekünk adatott kegyelem szerint különböző
ajándékaink vannak, eszerint szolgálunk is: ha prófétálás adatott, akkor a
hit szabálya [analogia] szerint prófétáljunk…
- Gal 6:14 Én azonban nem
kívánok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével, aki
által keresztre feszíttetett számomra a világ, és én is a világ számára. 15
Mert a Krisztus Jézusban sem a körülmetélkedés nem számít, sem a
körülmetéletlenség; hanem csak az új teremtés. 16 Békesség és irgalmasság
mindazoknak, akik e szabály [kanón]
szerint élnek, és az Isten Izráelének!
Mihez
kell mindent mérni? A „hit”-hez.
Mivel érdemes egyáltalán dicsekedni?
Krisztus keresztjével. Mi az, ami valójában számít? Az új teremtés Krisztusban. A „hit szabálya” tehát először
az apostoli igehirdetés volt, aminek lényegét
az általuk megbízhatónak tartott püspökökre (a pásztorokra) bízták. Az
apostolokat követő nemzedékek pedig – az apostoli atyák és egyházatyák –
hűségesen tovább is adták a normatív hitet. Szükség szerint újrafogalmazták, de
a lényegéhez való ragaszkodást számon kérték egymáson, és a hűséges helyi
püspökök egymást követő nemzedékeit listákon nyilvántartották.
A
„hit szabálya” volt az, ami körül a keresztény misszió és istentisztelet,
hitoktatás, hitvédelem és identitás kialakult. Sőt, a keresztény szent iratok gyűjteményének, az Újszövetségnek a
végleges összeállításában és minden más irat vizsgálatában is az volt a tartalmi szempont, hogy a szöveg
megfelel-e a normatív hitnek? A másik két szempont a szerzőség (apostol vagy
tanítványa, tehát 1. század), illetve az elterjedtség, közismertség (a
liturgikus használat) volt. Ha egy irat a normatív hitnek ellentmondott, a
püspökök elvetették, felolvasását a gyülekezetekben megtiltották, így az
Újszövetségbe sem került bele.
Ma bárki vehet magának Bibliát, de ez nem jelenti azt, hogy hit dolgában ne lehetne megtéveszteni. Az ókori hamis tanítókhoz hasonlóan a maiak is a Bibliára hivatkozva érvelnek, de a hagyományos keresztény bibliaértelmezést figyelmen kívül hagyva. Egy tant nem feltétlenül tagadnak nyíltan, de mindig átértelmezik a saját elvárásaik és logikájuk szerint. Velük vitatkozni tehát sosem volt könnyű vagy tanácsos, csak alapos felkészültséggel.
Tudtad? Akkoriban
tíz emberből csak egy tudott olvasni. A Szentírást kézzel másolták, nagyon
drága volt, és a gyülekezeteknek csak egy-két példányuk volt. Felolvasásuk és magya-rázásuk az
értelmiséginek számító püspökök feladata volt. Üldözések idején az Írások
átadása a római hatóságoknak nagy bűnnek számított. |
Ezért
ma is, számunkra is példamutató, hogy az ókori átlag hívőnek a hit tömör, könnyen megjegyezhető összefoglalói nyújtották azt a
biztonságot, ami alapján
a számukra ismeretlenekben is gyorsan felismerhették a hiteles (az eredeti
üzenethez hűséges) és a hiteltelen (az eredeti üzenetet mással keverő)
tanítót. Az ókori egyházban az apostoli hagyomány folyamatossága, majd a hit
szabályához, végül az Egyetemes Zsinatok hitvallásihoz való ragaszkodás vont
határt az igaz tanítás és imádat (ortodoxia), illetve minden más tanítás és
imádat (heterodoxia) között.
2. A hit szabálya a 2-3. században
Antiókhiai Ignatiosz (Szent Ignác)
A szmirnaiaknak írt levél [107-112. között]
Ókeresztény írók 3. (fordította Vanyó László,
javította Bugár M. István)
- I. 1. Dicsőítem Jézus Krisztust, az Istent, aki titeket oly bölccsé tett;
egyesített ugyanis benneteket tökéletesítve a megingathatatlan hitben, mintegy
az Úr Jézus Krisztus keresztjére szegezve testben és lélekben, és Krisztus vére
által megszilárdított a szeretetben, teljesen bizonyossá téve titeket Urunkra
vonatkozóan, aki test szerint valóban Dávid
nemzetségéből való, Isten
ereje és akarata szerint azonban Isten
Fia, aki valóban Szűztől született, akit János megkeresztelt, hogy
általa beteljesedjék minden igazságosság. 2. Pontius Pilatus és Heródes
negyedes fejedelem alatt értünk valóban testben felszögeztetett (mely isteni és boldog szenvedésének gyümölcse mi
vagyunk), hogy feltámadása által
mindörökre „felemelje zászlaját” (Ézs 5:26) a szentek és a benne hívők által, legyenek a zsidók vagy a
pogányok közül valók, egyháza egy
testében.
Lyoni Eirénaiosz / Irenaeus (Szent Ireneusz)
Az eretnekségek ellen (Adversus Haereses) [178-188. között]
Fordította Bugár M. István (kézirat, a fordító
engedélyével)
- I.10.1 Az Egyház, bár a lakott
földnek egészen a határáig elterjedt, az apostoloktól és az ő
tanítványaiktól vette át azonban a hitet az egy Istenben, mindenható
Atyában, aki alkotója a mennynek és a földnek és a tengernek és mindennek ami
bennük van; és az egy Krisztus Jézusban, Isten Fiában, aki megtestesült a mi
üdvösségünkért; és a Szent Lélekben, aki a próféták által hirdette szeretett
Krisztus Jézusnak, Urunknak gondoskodó beavatkozásait és eljöveteleit, szűztől való születését
szenvedését és a halálból való feltámadását, a mennybe testestül történő
felvételét, és eljövetelét a mennyből az Atya dicsőségében, hogy egybe
foglaljon mindent, és az egész emberiség összes testét feltámassza , hogy
Krisztus Jézus, a mi Urunk, Istenünk, Üdvözítőnk és Királyunk előtt a láthatatlan
Atya akarata szerint minden térd meghajoljon, a mennyeieké, a földieké és a
földalattiaké, és minden nyelv vallja őt, és hogy mindenki fölött igaz ítéletet
tartson, és örök tűzre küldje a gonoszság szellemeit, a parancsszegő angyalokat
és az istentelen, igazságtalan, törvényszegő és szentségtelen embereket, de az
igazaknak és szenteknek, s azoknak, akik az idők kezdetétől fogva megtartották
az ő parancsait és kitartottak az iránta való szeretetben, valamint azoknak,
akik megbánták bűneiket, életet ajándékozzon, halhatatlanságot adományozzon, és
örök dicsőséggel vegye őket körül.
- I.10.2 Ez az az üzenet és ez az a
hit, amelyet – mint fentebb mondtuk – az egyház átvett, és bár az egész
világban szét van szóródva, mégis gondosan őriz, mintha egy háztartás
lenne. Úgy hiszi ezeket a [tanbeli] pontokat, mintha egyetlen lelke lenne,
egy és ugyanaz a szív dobogna benne, és olyan tökéletes harmóniában hirdeti,
tanítja és adja tovább, mintha csak egyetlen szája lenne. Mert bár a világ
nyelvei nem hasonlítanak, a hagyomány jelentése egy és ugyanaz. A
Germániában alapított egyházak nem hisznek és nem adnak át valami mást, sem a
hispániaiak, sem a galliaiak, sem a keletiek vagy az egyiptomiak, sem a
líbiaiak, sem azok, amelyek a világ központi részein lettek megalapítva. Hanem,
ahogy a Nap, Isten teremtménye, egy és ugyanaz az egész világon, ugyanúgy
ragyog mindenhol az igazság hirdetése, és világosít meg mindenkit, aki az igazság
ismeretére akar jutni. Az egyház vezetői közül – bármilyen tehetségesek
is az ékesszólást tekintve – senki sem tanít ezektől eltérő tanokat (hiszen
senki sem nagyobb Mesterénél), másrészt a kifejezésbeli erőben szűkölködő
sem árt ennek a hagyománynak, mert a hithez, amely egy és ugyanaz, sem az nem
tud bármit is hozzá tenni, aki képes hosszasan kifejteni, sem az nem tud belőle
elvenni, aki csak keveset tud róla mondani.
In: Vulgo
2003. 4/1 (fordította Répás László)
- III.3.1. Az apostolok hagyománya,
amely az egész világon ismertté vált, az egyház egészében nyomon követhető
mindazok számára, akik látni akarják az igazságot. Másrészt pedig fel
tudjuk sorolni az apostolok által az egyes gyülekezetekben szolgálatba állított
püspököket, sőt egészen a mi időnkig az ő utódaikat is, akik semmi
olyat nem tanítottak és nem is tudtak, amikről ezeknek az ostoba beszédei
szólnak. Mivelhogy, ha az apostolok elrejtett titkokat ismertek volna,
amelyeket aztán a többiektől külön, titokban tanítottak volna meg a tökéleteseknek,
akkor azokat leginkább is ezeknek adták volna át, akikre a gyülekezeteket
rábízták. Azt akarták ugyanis, hogy akiket utódaikul hátrahagytak és akiknek
saját tanítói tisztüket átadták, azok minden tekintetben tökéletesek és
feddhetetlenek legyenek; ezek jó előmeneteléből nagy haszon, elesésükből
viszont még nagyobb kár származott. (…)
- 3.3 (…) Ebben a sorrendben és a
nemzedékeknek ebben az egymást követő rendjében jutott el hozzánk az egyházban
az apostoloktól a hagyomány és az igazság igehirdetése. Ez a legteljesebb
bizonyítéka annak, hogy az egyházban az apostoloktól mostanáig az egyedüli
és életadó hit ugyanabban a formában őrződött meg és igazságban
hagyományozódott.
- 3.4 Ezenkívül Polükarposz, akit
nem csak hogy az apostolok tanítottak, és sok olyan ember között
megfordult, akik még látták az Urat, hanem az apostolok is állították be
Ázsiában a szmürnabeli gyülekezetben a püspöki szolgálatba, akit még mi
is láttunk ifjúkorunkban – mert hosszú ideig élt, és igen idős korban
dicsőségesen és jól ismert körülmények között vértanúként távozott el ebből az
életből –, ő mindig azt tanította, amit az apostoloktól tanult, és amit az
egyház is továbbad, és ami egyedül igaz. Erről tesz tanúságot az Ázsiában
levő összes gyülekezet és azok, akik mostanáig Polükarposz helyébe léptek, akik
sokkal szavahihetőbb és megbízhatóbb tanúi az igazságnak, mint Valentinosz,
Markión és a többi fonák gondolkodású ember. Amikor Anikétosz idején Rómában
tartózkodott, a fent említett eretnekek követői közül sokakat megtérített az
Isten egyházához, miközben azt hirdette, hogy az apostoloktól kapta az
egyetlen és egyedüli igazságot, amelyet az egyház ad tovább.
Az apostoli igehirdetés feltárása [190. körül]
Ókeresztény írók 8. (fordította Németh László)
- 3. Azért, hogy semmi ilyesmi ne
történjék velünk, a hit szabályához kell ragaszkodnunk hajlíthatatlanul,
és Isten parancsait kell teljesítenünk. Hiszünk benne és féljük őt, mert ő az Úr és szeretjük mert Atya.
(Ezeknek a parancsoknak) a teljesítése a hit elnyerése, mert „ha nem hisztek,
mondja Izaiás, nem fogtok többé érteni”. És az igazság szerzi meg a hitet, mert
a hit igaz tényeken nyugszik, úgyhogy olyan dolgokat fogunk hinni,
amelyek valóságosak, és olyanoknak hisszük a létezőket, amilyenek. Ebben a tekintetben
szilárdan tartjuk mindig meggyőződésünket. A hit ezért tehát szorosan kötődik üdvösségünkhöz, nagy gondot kell
fordítani a dolgok igazi megértésére. Márpedig ezt az a hit biztosítja
nekünk, amelyet a presbiterek, az
apostolok tanítványai adtak át nekünk, mi is ezt adjuk tovább (a
hagyományban). Elsősorban azt hagyták meg, hogy emlékezzünk: elnyertük a
keresztséget a bűnök bocsánatára Istennek az Atyának nevében, és Jézus Krisztusnak,
Isten Fiának nevében, aki megtestesült, meghalt és feltámadt, és Isten Szent
Lelkének nevében.
- 6. Íme hitünk szabálya, az
építmény alapja és az, ami magatartásunkat szilárddá teszi: Az Isten Atya,
teremtetlen, nem foglalja magában semmi, láthatatlan, egyetlen Isten, a
mindenség teremtője; ez hitük egész első cikkelye.
- A második cikkelye pedig: Az Isten
Igéje, az Isten Fia, Jézus Krisztus, a mi Urunk, aki megjelent a prófétáknak
jövendölésük módja szerint, és az Atya tervének fokozata szerint, aki által
minden létrejött, aki továbbá az idők végén, azért, hogy mindent
önmagában összefoglaljon, ember lett az emberek között, látható és tapintható,
hogy megsemmisítse a halált és megmutassa az életet, és megteremtse Isten és
ember egységét.
- És a harmadik cikkely: A Szent Lélek,
általa jövendöltek a próféták, tőle tanultak az ősatyák Istentől, az igazakat az igazságosság útján
vezette, és az idők végén pedig új módon áradt ki emberségünkre, hogy az embert
az egész földön megújítsa Istennek.
- 7. Ezért
újjászületésünkkor, a keresztelést ezen három cikkely által végezzük, ez
megadja nekünk az újjászületés kegyelmét Istenben az Atyában a Fiú által a
Szent Lélekben.
Karthágói Tertullianus
Pergátló kifogás az eretnekek ellen (De Praescriptione Haereticorum) [198-206. között]
Ókeresztény Írók 12. (fordította Erdő Péter)
- VI.2 (…) Az eretnekségeket a
görög választás [haireszisz] szóval
jelölik. Ez arra a választásra utal, amely alapján valaki (hamis tanításokat)
alapít vagy elfogad. 3. Ezért mondta az apostol, hogy az eretnek önmagát ítélte
el, hiszen maga választotta azt, amiért ítéletet érdemel. Nekünk ellenben
semmit sem szabad bevezetnünk kényünk-kedvünk szerint, sem pedig olyasmit
választani, amit más vezetett be önkényesen. 4. A mi útmutatóink az Úr
apostolai, akik maguk sem önkényesen választották meg, hogy milyen tanítást
alapítsanak, hanem azt a tanítást adták tovább hűségesen a pogányoknak, amit
Krisztustól kaptak.
- XIII.1. A hit szabálya pedig –
mert mostantól fogva vallanunk kell, amit védünk – az, amely szerint hisszük,
hogy csak egy Isten van, és nincs más a világ teremtőjén kívül, aki mindent a
semmiből hozott létre Igéje által, melyet mindent dolog előtt bocsátott ki. 2.
Ez az Ige, melyet Fiának neveztek, Isten nevében különféle módon megjelent a
pátriárkáknak, mindig hallották a próféták, végül az Atyaisten Lelke és ereje
által leszállt a Szűz Máriába, méhében testté lett, tőle megszületett, és mint Jézus
Krisztus élt. 3. Ezután új törvényt hirdetett és a mennyek országának új
ígéretét, csodákat tett, keresztre feszítették, harmadnapon feltámadt,
felragadtatott a mennybe, és az Atya jobbjára ült. 4. Elküldte maga helyett a
Szentlélek erejét, aki vezeti a hívőket. El fog jönni fényességben, hogy
felvegye a szenteket az örök élet és a mennyei ígéretek élvezetébe, és örök
tűzre ítélje a gonoszokat, miután testüket visszaadva feltámasztotta a jókat és
a gonoszokat egyaránt. Ez a szabály, melyet – mint bizonyítani fogjuk – Krisztus
állapított meg, nálunk nem lehet tárgya semmiféle kutatásnak, hacsak
olyannak nem, amit az eretnekek vezetnek be, és amely az embereket eretnekké
teszi.
- XIV.1. Egyébként, ha a szabály
formája a maga szerkezetében megmarad, kutathatsz és vizsgálódhatsz,
amennyit akarsz, és kielégítheted minden kíváncsiságodat, ha valamelyik pontja
kétértelműnek vagy homályosnak tűnik számodra. Van azonban olyan testvéred, aki
a tudomány kegyelmével megajándékozott tanító, van olyan, akinek kapcsolata
van jártas személyekkel, olyan, aki veled együtt, de gondosabban
kutat. Végül is jobb nem tudni, nehogy megismerd, amit nem kell, hiszen
amit tudnod kell, azt már ismered. 2. „Hited szabadított meg téged”, nem az
Írások kutatása. A hit a szabályban van lefektetve, megvan a maga
törvénye, és hordozza az üdvösséget e törvény megatartása alapján. A
kutatás viszont a kíváncsiságon alapszik, és egyetlen dicsősége a jártasságra
való törekvésből fakad. 3. A kíváncsiság adja át helyét a hitnek, a dicsőség adja
át helyét az üdvösségnek, de legalábbis ne akadályozzák azokat, vagy maradjanak
nyugalomban. Semmit sem tudni, ami a szabállyal ellenkezik, annyi, mint
mindent tudni. (…) 9. Akik tehát még saját maguk szerint sem keresztények,
még kevésbé azok szerintünk! Milyen hitről beszélhetnek azok, akik csalással
közelednek hozzánk? Milyen igazságot védelmeznek azok, akik azt hazugságból
kiindulva vezetik be? 10. De ők az írásokról beszélnek, és az írások alapján
igyekeznek meggyőzni minket. Természetesen! Hiszen hogyan beszélhetnénk
másként a hit dolgairól, mint a hit könyvei segítségével?
- XV. Tehát tárgyunkhoz érkeztünk. Mert
ide tartottunk és ezt készítettük elő beszédünk előszavában. Így már
felvehetjük azt a küzdelmet, amelyre ellenfeleink kihívnak minket. 2. Az
írásokat helyezik előtérbe, és ezzel a vakmerőségükkel egyesekre rögtön hatást
gyakorolnak. A valódi összecsapásban aztán elfárasztják azokat, akik
szilárdak, a gyengéket elfogják, akik pedig a kettő között állnak, azokat
kételyekkel telten bocsátják el. 3. Tehát leginkább azzal védekezünk
ellenük, hogy az eretnekeket nem lehet az írásról való semmilyen vitára engedni.
Ha az írásokban van az erejük, akkor ahhoz, hogy használhassák az írásokat, meg
kell vizsgálni, hogy kit illet az írások törvényes birtoklása, nehogy
olyanok is hozzáférjenek, akiket az semmiképpen nem illet.
- XVII.1. Ezek az eretnekek egyes
írásokat nem fogadnak el; ha pedig némelyeket elfogadnak is, nem a maguk
egészében fogadják el őket, hanem hozzáfűzésekkel és kihagyásokkal összezavarva
a maguk rendszeréhez alkalmazzák őket. Végül ha bizonyos fokig változatlanul
kínálják is, azért mégis megmásítják azokat azzal, hogy a miénkkel ellenkező
magyarázatokat találnak ki. Az értelem meghamisítása árt annyit az igazságnak,
mint a hamisító toll. Az ostoba feltételezések szükségképpen nem akarják
elismerni azt, ami megcáfolja őket, hanem azokra a részletekre támaszkodnak,
amelyeket meghamisítottak, és amelyeket többértelműségük miatt választottak. 2.
Mit fogsz elérni, te írásokban jártas ember, ha az ellenfél tagadja azt, amit
állítasz, és állítja, amit tagadtál? Nem veszítesz semmit, csak a hangodat a
vitatkozásban, és nem nyersz semmit, csak a bosszúságodat káromlásaik miatt.
- XIX.1. Tehát nem az írásokra kell
hivatkozni, és a vitát nem azon a területen
kell folytatni, ahol vagy nincs győzelem, vagy bizonytalan vagy kevéssé biztos.
Hiszen még ha az írások összevetése nem eredményezné is a két fél egyenlőségét,
a dolgok rendje azt kívánja, hogy először azt vessük fel, amit most egyedül
tisztáznunk kell: kit illet a hit, kié az írás, kitől, kik által, mikor és
kiknek adatott a tanítás, amelynek révén az ember keresztény lesz. 2. Mert
ahol kitűnik, hogy megvan a tanítás és a keresztény hit igazsága, ott lesz az
írások, a magyarázatok és minden keresztény hagyomány igazsága is.
- XX.1. Urunk Jézus Krisztus –
szabad legyen egyelőre így mondanom – bárki legyen is, bármilyen Isten fia,
bármilyen anyagból álljon is mint ember és Isten, bármilyen hitet tanított és
bármilyen jutalmat ígért; amíg a földön járt, maga hirdette, hogy ki ő, ki
volt, az Atyának milyen akaratát teljesíti, és hogy milyen cselekvést ír elő az
emberek számára. Ezt nyíltan hirdette a nép előtt, de külön a tanítványainak
is, akik közül a tizenkét legkiemelkedőbbet maga mellé vette, hogy a nemzetek
tanítói legyenek. (…) 3. Így minden városban közösséget alapítottak:
ezektől a közösségektől kapták azután és kapják ma is a hit palántáját és a
tanítás magvait a többi közösségek, hogy egyházakká váljanak. Ezért ezeket az
egyházakat is apostolinak tekintjük, mert az apostoli egyházak sarjai. Ugyanis minden
leszármazottat eredete alapján kell minősítenünk. 4. Ezért az a sok és
nagy egyház nem más, mint az apostolok által alapított egyetlen kezdeti egyház,
melyből mindnyájan származnak. Így mindnyájan eredetiek és mindnyájan
apostoliak, hiszen mind egyetlen egységet alkotnak. Az egységet tanúsítja a
békecsók kölcsönös megadása, a „testvér” elnevezés és a vendégbarátság
igazolása. Ezeket a jogokat semmi más nem indokolja, mint a hit ugyanazon
titkának egyetlen áthagyományozása.
- XXI. Most tehát perbeli kifogást
emelünk: ha az Úr Jézus Krisztus az apostolokat küldte ki prédikálni, nem
kell elfogadni más igehirdetőket, csak azokat akiket Krisztus rendelt. Hiszen
az Atyát sem ismerte más, mint a Fiú, és akinek a Fiú kinyilatkoztatta. És
nyilvánvaló, hogy a Fiú nem nyilatkoztatta ki másoknak, mint az apostoloknak,
akiket annak prédikálására küldött, amit kinyilatkoztatott nekik. 2. Azt
pedig, hogy mit prédikáltak az apostolok, vagyis hogy mit nyilatkoztatott ki
nekik Krisztus – és itt kifogást terjesztek elő –, nem lehet másként
bizonyítani, mint azoknak az egyházaknak az útján, amelyeket maguk az apostolok
alapítottak prédikációjukkal, melyet mind – amint mondani szokás – élő
szóban, mind pedig később levélben adtak elő nekik. 3. Ha pedig így áll a
dolog, bizonyos, hogy minden tanítást, mely összhangban van az apostoli
anyaegyházakkal, amelyektől a hit ered, igazságnak kell tartanunk, hiszen
kétségtelenül azt tartalmazza, amit az egyházak az apostoloktól kaptak, az
apostolok Krisztustól, Krisztus pedig Istentől. El kell viszont ítélni
hamissága miatt minden olyan tanítást, amelyről felismerhető, hogy ellenkezik
az egyházak igazságával, és így Krisztus apostolai és Isten igazságával.
Markion ellen (Adversus Marcionem) [207-208.]
Ókeresztény Írók 12. (fordította Nagy Imre)
- IV. 5. Összegezve: ha nyilvánvaló,
hogy az az igaz, ami régebbi, a
régebbi az, ami kezdettől volt. A kezdettől való az apostoloktól van,
világos tehát, hogy ami az apostoli egyházaknál szent és sérthetetlen, az az
apostoli hagyomány. Lássuk, mily tejet merítettek a korinthosziak Páltól,
mily hitszabályra igazította ki a galatákat,, mit olvasnak Philippiben,
Thesszalonikében, Efezusban és a rómaiak ott közelben mit hangoztatnak, akiknek
az evangéliumot Péter és Pál vérükkel megpecsételve hagytak hátra! Megvannak a
János által tanított egyházakban. Mert bár Jelenéseit Markion elveti, a
püspökök névsora a kezdetig visszavezetve János szerzősége mellett érvel.
Így ismerhető fel a többi egyház leszármazása is. Azt mondom, a többinél
is, mert nem csak az apostoliaknál, hanem mindegyikünknél, melyek a
szentségi közösség [societas sacramenti] alapján egyesülnek velünk.
- V. 19. Szokásom, hogy előzetes
követelményként az összes eretnekséggel szemben röviden az idő
tanúságtételéből indulok ki, bizonyítva, hogy a mi hitszabályunk előbbi minden
későbbi eretnekségnél.
Didaszkália (Didascalia Apostolorum)
Ismeretlen szerző [250. körül]
Ókeresztény írók 5. (fordította Erdő Péter)
- XXVI. (…) Akinek pedig van ereje,
hogy megnyissa szívetek hallását az Úr kemény szavainak befogadására, melyek az
evangéliumban és annak a názáreti Jézus Krisztusnak a tanításában
találhatók, akit Pontius Pilatus alatt keresztre feszítettek, aki meghalt, hogy
meghirdesse Ábrahámnak, Izsáknak, Jákóbnak, és az összes szenteknek a világ
végét és a holtak feltámadását, aki föltámadt halottaiból, hogy hírül adja
nekünk és a tudomásunkra hozza: ő a feltámadás záloga, aki az
Atyaisten és a Szentlélek ereje által felment a mennybe és a mindenható Isten
trónjának jobbján, a kerubok fölött foglal helyet, aki el fog jönni hatalommal
és dicsőséggel
ítélni holtakat és eleveneket – övé legyen a hatalom, a dicsőség, a nagyság és az ország, és
Atyjáé és a Szentléleké, aki volt, van és lesz, most és nemzedékről nemzedékre, mindörökké. Ámen.
- Vége a Didaszkáliának, vagyis a
szent apostolok tanításának. Imádságotok legyen velünk. Ámen.
Caesareai / Kaiszareiai Euszebiosz
Egyháztörténet (Historia
Ecclesiae) [315.
körül]
Ókeresztény írók 4. (fordította Baán István)
- I. 1:1 Elhatároztam, hogy írásban
fektetem le a szent apostolok utódlási sorait, éppúgy, amint az Üdvözítőnk
óta eltelt időt…
- III. 37:4 Mivel pedig lehetetlen név
szerint felsorolnom mindazokat, akik valaha az apostolok első utódaiként a
földkerekségen levő egyházak pásztorai vagy ráadásul evangélistái voltak, ezért
név szerint épp csak azokról emlékezem meg írásban, akiknek fennmaradt művei
útján még most is eljut hozzánk az apostoli tanítás hagyománya.
- IV. 22:1 [A 2. sz-i] Hégészipposz
ránk maradt öt „Visszaemlékezés”-ében … kifejti, hogy amíg Rómáig ment, számos püspökkel
lépett kapcsolatba, és hogy mindegyiktől ugyanazt a tanítást kapta.
- III. 36:1-2 Ebben az időben [2. sz.
eleje] tűnt ki Ázsiában az apostolok hallgatója, Polükarposz, akit az Úr
szemtanúi és szolgái a szmirnai egyház püspökségével bíztak meg.
Ugyanebből az időből ismerjük Papiaszt, aki maga is a hierapoliszi egyházközség
püspöke volt, meg a sokak által mindmáig magasztalt Ignátioszt, aki Péter
második antiókhiai utódjaként örökölte a püspökséget.
- IV. 23:4 [Dionüsziosz 2. sz-i
korinthusi püspöknek] Van egy másik levele is, melyet a nikomédeiaiakhoz írt,
és melyben Markión eretnekségével száll szembe, és kitart az igazság
szabálya mellett.
- VII. 30:1,6,18 [A hamis tanítónak bizonyult Szamoszatai
Pálról] Közös döntés alapján az ugyanott összegyűlt pásztorok
levelet írtak Dionüsziosz római és Maximosz alexandriai püspöknek,
és ezt elküldték az összes tartományba. Ebben világosan bemutatták a
mindenki érdekében tett erőfeszítéseiket, és részletesen leírták [Szamoszatai] Pál elferdült
heterodoxiáját, azokat a cáfolatokat és kérdéseket, amelyeket hozzá
intéztek, és ráadásul annak a férfinak egész életét és viselkedésmódját. … 6
Más dolgok elbeszélése után ezekkel a szavakkal írják le életét, milyen
életmódot is folytatott. „Amióta eltávolodott a hit szabályától, és hazug,
fattyú tanokhoz szegődött, nem kell elítélnünk az egyházon kívül álló tetteit …
18 Amikor tehát [Szamoszatai]
Pál a hit ortodoxiájával együtt kibukott a püspöki tisztségből, Domnosz
vette át utódjaként, mint mondtuk, az antiochiai egyház kormányzását.
- III. 25:6 [Az eretnekek által az
apostolok neve alatt kiadott apokrif iratokról] Ezeknek egyikét sem
méltatta soha említésre egyetlen olyan egyházi férfi sem, aki részt vett az
egyházi utódlásban.
Ajánlott magyar szakirodalom
- Chadwick, Henry: A korai egyház (Osiris, 2003)
- Denzinger, H. – Hünermann, P.: Hitvallások és az Egyház Tanítói Hivatalának megnyilatkozásai (Szent
István / Örökmécs, 2004)
- Stead, Christopher: Filozófia a kerezstény ókorban (Osiris
2002)
- Vanyó László: Bevezetés az ókeresztény kor dogmatörténetébe (Szent István, 2009)
Ajánlott angol szakirodalom
- Kelly, J.N.D.: Early Christian Doctrine (Harper One, 1978)
- Williams, D.H.: Evangelicals and Tradition – The Formative Influence of the Early
Church (Baker, 2005)
- Williams, D.H.: Tradition, Scripture and Interpretation – A Sourcebook of the Ancient
Church (Baker, 2006)