Minden vallásnak van egy
központi üzenete, amelyet egy szentírásbeli fejezet vagy sor összefoglal. A
kereszténység központi üzenete az ún. „evangélium”. A szó jelentését, tartalmát
és jelentőségét az alábbi tanulmány az
Újszövetség meghatározását követve elemzi, mindenki számára
érthető módon.
1. Mit jelent?
Először
is, maga a kifejezés görög eredetű: az euangelion szó kezdetben a
jó hírért járó jutalmat jelentette. Később módosult a jelentése, és már magát a
jó hírt vagy örömhírt jelentette. Az Újszövetség is ez utóbbi értelemben
használja.
Másodszor,
az evangélium mint műfaj sajátosan újszövetségi jelenség, amely az 1.
században jelent meg, és olyan műre vonatkozik, amely Jézus életének történetét
és Jézus üzenetét foglalja össze a szemtanú kortársak tolmácsolásában. Tudni
kell, hogy nemzedékekkel később is keletkeztek ún. apokrif (rejtett, titkos
értelmű) „evangéliumok”. Bár az apostolok neve alatt jelentek meg, nem ők
írták őket, ráadásul formai és tartalmi szempontból is távol állnak az újszövetségi
evangéliumoktól. Az egyház sosem fogadta el őket, és valódi szerzőik sem
akarták, hogy az egyház elfogadja őket, hiszen eleve az egyházon kívül álló vallási
közösségekben születtek.
Harmadszor,
sokan vélik úgy, hogy az evangélium legjobb összefoglalása egy híres bibliai
mondat: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki
hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János 3:16). A Bibliát
nem ismerők és más vallásúak számára azonban az olyan fogalmak, mint Isten,
Isten Fia, világ, elveszés és örök élet mind magyarázatra szorulhatnak.
2. Kitől kaptuk?
Az
evangélium – 1. századi megfogalmazóinak hite szerint – nem más, mint Isten mindenkihez szóló üzenete.
Az
evangélium mint jó hír egyfelől magától Krisztustól származik (az Ő
tanítása és ígéretei), másfelől magáról Krisztusról szól (amiket Ő
tett, és amik Vele történtek). Azért fontos szó és tett, tanítás és történelem
egysége, mert Jézus megtestesítette Isten szavát, üzenetét, régies szóval:
igéjét.
- János 1:1,3,14
Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige ... Minden
általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött ... Az Ige testté lett,
és közöttünk lakozott.
Isten
tehát úgy akart hozzánk szólni, hogy emberré lett, de nem felnőttként, hanem
egy csecsemőben jött közénk, és bár később elmondta a Hegyi beszédet is, az
első szava neki is biztos az oá volt. Így nem az égből mennydörögve, hanem
emberi hangon, a szemünkbe nézve mondhatta el, amit akart, miközben elénk is
élte azt, amiről beszélt. Az Ő tanítását adták tovább és írták le az általa
kiválasztott apostolok, mint Máté és János, illetve az apostolok legközelebbi
tanítványai közül Márk és Lukács evangélisták.
3. Miről szól?
Az
Újszövetség az igehirdetés és a hit szempontjából egyértelműen meghatározza,
hogy mi az evangélium. Pál apostol a
következőket írta:
- 1Korinthus 15:1-2
Eszetekbe juttatom, testvéreim, az evangéliumot, amelyet hirdettem
nektek, amelyet be is fogadtatok, amelyben meg is maradtatok. Általa
üdvözültök is, ha megtartjátok úgy, ahogy én hirdettem is nektek, hacsak
nem elhamarkodottan lettetek hívőkké.
Maguk
a hívők is annak idején úgy lettek hívővé, hogy ezt az evangéliumot
fogadták be – azaz ebben hittek. Ezt Pál reményei szerint nem elhamarkodottan
tették, hiszen meg is maradtak mellette.
Pál már
az elején rámutat, hogy mi az evangélium jelentősége és az evangéliumhoz való
ragaszkodás tétje: ettől függ az
üdvösségük (megmenekülésük). Ennek megfelelően ez az, amit elsősorban át
akart adni nekik, ez volt az elsődleges fontosságú hagyomány.
- 1Korinthus
15:3-8 Mert én elsősorban azt adtam át nektek, amit én magam is kaptam;
hogy tudniillik Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint.
Eltemették, és – ugyancsak az Írások szerint – feltámadt
a harmadik napon, és megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek. Azután megjelent
több, mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben még mindig
élnek, néhányan azonban elhunytak. Azután megjelent Jakabnak, majd
valamennyi apostolnak. Legutoljára pedig, mint egy torzszülöttnek, megjelent
nekem is.
Krisztus
evangéliuma tehát a bűneinkért meghaló Krisztusról szól. Bár ő
ártatlan volt, önként bűnhődött a bűnösökért, azaz helyettük, valóban meghalt,
el is temették, de ígéretének megfelelően feltámadt,
most is él, és annak idején a tanítványai közül sokaknak megjelent.
Mindez
a héber „Írások (próféciái) szerint” történt. Jézus története ugyanis ősi
jövendölések sorának a beteljesedése: Isten azért mondta meg előre, hogy
mit fog tenni, hogy amikor megtörténik, tudjuk: ő az, aki cselekszik.
- 1Korinthus
15:9-11 Mert én a legkisebb vagyok az apostolok között, aki arra sem vagyok
méltó, hogy apostolnak neveztessem, mert üldöztem Isten egyházát. De Isten
kegyelméből vagyok, ami vagyok, és hozzám való kegyelme nem lett hiábavaló,
sőt többet fáradoztam, mint ők mindnyájan; de nem én, hanem az Istennek velem való
kegyelme. Azért akár én, akár ők: így prédikálunk, és ti így lettetek
hívőkké.
Közismert,
hogy mindezt sokan nem akarták elfogadni, mert mást vártak a Messiástól
(politikai lépéseket, nem tanítást és helyettes áldozatot). Maga Saul is,
akiből később Pál apostol lett, kezdetben üldözte a Jézusban hívőket. Jézus
feltámadása után mégis megjelent neki, de nem megbüntette, hanem kegyelméről
biztosította, hiszen a kereszten őhelyette is bűnhődött. Pál ettől kezdve Isten
kegyelmének, irgalmának, szeretetének jó hírét hirdette. Így lett hívő Pál, és
így lettek hívők a korinthusiak.
4. Mi is a lényege?
Fontos
megjegyezni, hogy manapság túl sok hívő azt hiszi, hogy az evangéliumot mondja
el, pedig valójában az evangéliumnak az életére való hatásáról tesz tanúságot
(ti. hogy így vagy úgy megváltozott az élete).
Az
1Korinthus 15:1-11 szerint azonban az örömhír arról szól, hogy Isten mit
tett a Krisztusban a bűneink bocsánatért. A megváltozott élet csak ezután
jön, és arról szól, hogy a feltámadt, élő Krisztus mit tesz ma abban,
aki hisz őbenne. Valóban fontos azt is elmondani, hogy az evangélium – az élő
Krisztus révén – itt és most milyen hatást képes gyakorolni az emberre, de ez
nem az evangélium, aminek elsősorban el kell hangoznia.
Másfelől, hogy ez az evangélium hogyan hangzik el, egyes elemei mikor
mennyire lesznek kifejtve, az az adott hallgatóságtól függ (ld. az Apostolok
Cselekedeteiben leírt prédikációk sokféleségét).
Visszatérve
az 1Korinthus 15-re, Pál szerint az evangélium hirdetésének lényege
- egyrészt maga a történés:
egy kétezer évvel ezelőtt élt személy élete, kínhalála, temetése, majd
feltámadása és megjelenései,
- másrészt a történtek háttere:
írásba adott ősi jövendölések és ígéretek történelmi beteljesedése.
Ez az
evangelizáció olyan kérdések sorát válthatja ki a hallgatóságból, amelyekre
van bibliai válasz: ki volt ez a személy, miért tette,
amit tett, mit jelent bűnösnek lenni, mi a jövendölések beteljesedésének
jelentősége, honnan tudhatjuk,
hogy a történet valóban megtörtént stb.
5. Kinek jó hír a jó hír?
Ha az
1Korinthus 15-öt végigolvassuk, akkor láthatjuk, hogy az evengélium központjában
nem Jézus erkölcsi tanítása vagy túlvilági ígéretei állnak, hanem engesztelő halála, temetése (valóban
meghalt), illetve feltámadása és megjelenései (valóban feltámadt). Tehát Jézus élete, halála – és hogy ma is
életben van.
A
szövegből Jézus halálának oka és célja is nyilvánvaló: a mi bűneinkért
halt meg. Helyettünk bűnhődött, pedig ő maga bűntelen és ártatlan volt.
Krisztus
élő voltának jelentősége pedig nem
kevesebb, mint hogy megköszönhetjük neki, amit értünk tett! Ettől
kezdve Vele élhetünk együtt, személyesen is megismerhetjük őt – saját
tapasztalatból, mégis teljes összhangban az Újszövetséggel, az ókori szemtanúk
tapasztalatával.
Krisztus
evangéliuma tehát mindazoknak szól, akik már most is tudják, vagy egy napon felismerik
önmagukról, hogy bűnösök. Akik felismerik, hogy Isten előtt sem tudnak elszámolni minden
tettükkel, szavukkal és gondolatukkal. Akik tudják, hogy szükségük van bocsánatra.
Számukra jó hír az élő Krisztus, aki képes a bűneiket megbocsátani, és
lelkiismeretüket megtisztítani.
Az az
igazság, hogy erről egyik ember a másikat nem képes meggyőzni. Ha valaki idáig
eljut, az Isten műve, hiszen a Szenttel kell találkozni ahhoz, hogy bűntudatra
ébredjünk, és a Jó Hírt kell hallani
ahhoz, hogy a bűnbocsánat lehetőségéről tudjunk. Az evangéliumot pedig
csak azok hirdetik, akik már találkoztak
a Szenttel, és a bűnbocsánat evangéliumának emberformáló erejét is megtapasztalták.
Mindez
persze nem azt jelenti, hogy az embernek nincs semmi dolga. Az ő felelőssége,
hogy a Szenttől ne elmeneküljön, hanem a jó hírre bizalommal válaszolva végre
Hozzá fusson, igazán hazatérjen:
- 1Thesszalonika
2:13 Ezért mi is szüntelenül hálát adunk az Istennek, hogy amikor hallgattátok
az Istennek általunk hirdetett igéjét, nem emberi beszédként fogadtátok be,
hanem Isten beszédeként, aminthogy valóban az, és annak ereje munkálkodik is
bennetek, akik hisztek.
- Zsidókhoz 4:2 Mert nekünk is hirdették az evangéliumot, mint
azoknak is; de nekik nem használt a hirdetett ige, mivel nem párosult hittel
azokban, akik hallgatták.
6. Honnan lehet tudni, hogy a hír igaz?
Az a
gondolatsor, hogy Isten létezik, hogy nélküle élve öntörvényűek (bűnösök)
vagyunk, hogy büntetést érdemlünk, hogy Isten azonban úgy szeret minket, hogy
nem akar minket büntetni, inkább Jézusban emberré lesz, aki a kereszten magára
veszi mindenki büntetését, és hogy aki Jézusban bízik, annak Isten megbocsát –
mindez nem olyasmi, amire valaki egyszer csak magától rájönne, vagy csak úgy elhinne.
Mivel
Isten üzenetéről van szó, nem is ember feladata, hogy a másik embert meggyőzze
az Újszövetség üzenetének igaz voltáról, hanem Istené. Az evangélium
„Isten hatalma”, azaz Isten hatalmi területe (Róm 1:16).
Isten
pedig józan ésszel elfogadható és mindenki számára átélhető bizonyítékokkal
egyaránt szolgál.
- Először is, Pál apostol
szerint mindez „az Írások szerint” történt. Itt a Biblia első részére, az
Ószövetségre utal, amely tele van az eljövendő Messiásra (Krisztusra) vonatkozó
jövendölésekkel. Ezek teljesedtek be Jézus életében, méghozzá olyan számban,
hogy ennek a matematikai valószínűségét csak csillagászati számokban lehet
kifejezni. A Bibliának ez a természetfeletti sajátossága a világ vallási iratai
között példátlan.
- Másodszor, Jézus története a
történelem része, nem csupán kitaláció vagy mítosz. Nem csak az Újszövetség
írói és más kortárs keresztény szerzők, hanem kortárs nem keresztény
(zsidó, római, görög? szír) források is beszámolnak Krisztusról és
tanítványairól, és feljegyzéseik egybecsengenek azzal, amit az Újszövetségben
olvashatunk. Az Újszövetség az egész ókor legjobban dokumentált története, amit
bizalommal lehet olvasni.
- Harmadszor, Isten a kétezer
éves történetet képes személyes élménnyé tenni, így egy ma élő ember
ugyanazt a Jézust követheti (láthatatlanul is), mint annak idején a
tanítványok. Nincs más feladatunk, mint nyitott szívvel végigolvasni az
Újszövetséget. Alig pár száz oldal, de amikor Isten megszólít rajta keresztül,
akkor megérthetjük, hogy miért olvassák naponta emberek százmilliói.
7. Miért kell tudni róla?
Az
evangélium továbbadásának oka és célja is van.
A
kereszténység azért úgynevezett térítő vallás (akárcsak a buddhizmus és az
iszlám), mert küldetése van: a feltámadt Krisztus misszióparancsát követi.
- Máté 28:8-20
Jézus hozzájuk lépett, és így szólt: Nekem adatott minden hatalom mennyen és
földön. Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve
őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy
megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok
minden napon a világ végezetéig.
Az
evangélium hirdetésének célja először is a jó hír terjesztése. Jézus üzenetét egyszerűen
el kell mondani, közismertté kell tenni. Ahogy Pál apostol írja:
- Róma 10:12-15
Nincs különbség zsidó és görög között, mert mindenkinek ugyanaz az Ura, és ő
bőkezű mindenkihez, aki segítségül hívja; amint meg van írva: „Aki segítségül
hívja az Úr nevét, üdvözül.” De hogyan hívják segítségül azt, akiben nem
hisznek? Hogyan is higgyenek abban, akit nem hallottak? Hogyan
hallják meg igehirdető nélkül? És hogyan hirdessék, ha nem küldettek el?
Így van megírva: „Milyen kedves azoknak a jövetele, akik az evangéliumot
hirdetik!”
Másodszor,
az evangéliumnak van egy spirituális része, mert Isten az
evangélium hirdetését használja fel az emberek személyes megszólítására,
megérintésére. Miközben valaki hallgatja vagy olvassa az evangéliumot, maga Isten igyekszik őt meggyőzni arról,
hogy mindez igaz, és rá nézve is igaz:
- 1Korinthus
2:1-5 Én is, amikor megérkeztem hozzátok, testvéreim, nem úgy érkeztem, mint
aki ékesszólás vagy bölcsesség fölényével hirdeti nektek az Isten
bizonyságtételét. Mert úgy határoztam, hogy nem tudok közöttetek másról,
csak Jézus Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről. És én erőtlenség,
félelem és nagy rettegés között jelentem meg nálatok. Beszédem és igehirdetésem
sem az emberi bölcsesség megejtő szavaival hangzott hozzátok, hanem a Lélek
bizonyító erejével; hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején
nyugodjék.
Harmadszor,
ha a keresztény evangéliumot emberek találták volna ki, sokkal jobban
megfelelne az emberi elvárásoknak. Mivel nem egy olyan igazságról van szó,
amely mindenki számára azonnal nyilvánvaló, hanem olyanról, amit ember még nem
látott, amiről ember még nem hallott, és ami embernek eszébe sem jutott. Ezért mindenki
számára „le kell lepleződnie” a történtek jelentőségének, azaz szükség van az
isteni kinyilatkoztatásra (az eredeti görög kifejezés, az apokalüpszisz jelentése tkp. „leleplezés”) ahhoz, hogy az ember
felismerje, és róla bizonyossága
legyen. Ezt viszont bárki kérheti Istentől.
- 1Korinthus 1:21-24
Mivel tehát a világ a saját bölcsessége útján nem ismerte meg Istent a maga
bölcsességében, tetszett Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által
üdvözítse a hívőket. És miközben a zsidók jelt kívánnak, a görögök pedig
bölcsességet keresnek, mi a megfeszített Krisztust hirdetjük, aki a
zsidóknak ugyan megütközés, a pogányoknak pedig bolondság, de maguknak az
elhívottaknak, zsidóknak és görögöknek egyaránt, az Isten ereje és az Isten
bölcsessége.
- 1Korinthus
2:7-9 (...) Isten titkos bölcsességét szóljuk, azt az elrejtett
bölcsességet, amelyet az Isten öröktől fogva elrendelt a mi dicsőségünkre. Ezt
e világ fejedelmei közül senki sem ismerte fel, mert ha felismerték volna, a
dicsőség Urát nem feszítették volna meg. Hanem hirdetjük, amint meg van
írva: „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett”,
azt készítette el az Isten az őt szeretőknek.