Az üdvösség fogalomköre

© dr. Szalai András, Apológia Kutatóközpont, www.apologia.hu (v.3. 2016.03.09.) PDF

Az üdvösség témakörébe tartozó magyar bibliai-teológiai alapfogalmak többsége napjainkra elvesztette eredeti jelentését, magyarázatra, újrafordításra szorul.

Üdvösség

Az evangélium lényege (1Kor 15:1-11) arról szól, hogy lehet üdvözülni, mert van Üdvözítő. „Üdvözülni” az eredeti héber és görög kifejezések (héb. jása, gör. szódzó) jelentéseit figyelembe véve annyi, mint megszabadulni vagy megmenekülni, az „Üdvözítő” tehát az, aki megszabadít vagy megment.

A jó hír az, hogy meg lehet szabadulni a bűn rabságából, meg lehet menekülni Isten ítéletétől, mert Isten úgy döntött, hogy nem ítélni akar, hanem megbocsátani, és nem büntetni akar, hanem inkább megszabadítani. Egyetlen szóval: kegyelmez.

• Efezus 2:3 Egykor mi is mindnyájan közöttük éltünk testünk kívánságaival, követtük a test és az érzékek hajlamait, és a harag fiai voltunk emberi természetünk szerint, éppen úgy, mint a többiek. 4 De Isten, gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett, 5 minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett a Krisztussal együtt – kegyelemből van üdvösségetek! … 8 Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; 9 nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. 10 Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.
  
• Titusz 3:3 Mert valamikor mi is esztelenek, engedetlenek, tévelygők voltunk, különféle kívánságok és élvezetek rabjai, gonoszságban és irigységben élők, egymástól gyűlöltek és egymást gyűlölők. 4 De amikor megjelent a mi üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete, 5 nem az általunk véghez vitt igaz cselekedetekért, hanem az ő irgalmából üdvözített minket újjászülő és megújító fürdője a Szentlélek által, 6 akit kitöltött ránk gazdagon Jézus Krisztus, a mi Üdvözítőnk által, 7 hogy az ő kegyelméből megigazulva reménységünk szerint részesei legyünk az örök életnek. 8 Igaz ez a beszéd, és szeretném, ha szilárdan tanúskodnál ezek mellett, hogy az Istenben hívők igyekezzenek a jó cselekedetekben elöl járni: ezek jók és hasznosak az embereknek.
  
• Jakab 2:14 Testvéreim, mit használ, ha valaki azt mondja, hogy van hite, de cselekedetei nincsenek? Vajon üdvözítheti-e őt egyedül a hit? 15 Ha egy férfi- vagy nőtestvérünknek nincs ruhája, és nincs meg a mindennapi kenyere, 16 valaki pedig ezt mondja nekik közületek: Menjetek el békességgel, melegedjetek meg, és lakjatok jól, de nem adjátok meg nekik, amire a testnek szüksége van, mit használ az? 17 Ugyanígy a hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában. 18 Viszont mondhatja valaki azt is: Neked hited van, nekem meg cselekedeteim vannak. Mutasd meg nekem a hitedet cselekedetek nélkül, én is meg fogom neked mutatni cselekedeteim alapján a hitemet. 19 Te hiszed, hogy egy az Isten. Jól teszed. Az ördögök is hiszik és rettegnek. 20 Akarod-e hát tudni, te ostoba ember, hogy a hit cselekedetek nélkül meddő?
  

Isten nem úgy üdvözít, hogy „ha teljesítettük a feltételeket, akkor cserébe” vagy „ha már mindent megtettünk, amit tudtunk, majd akkor” megkegyelmez. Isten már 2000 évvel ezelőtt egyoldalúan úgy döntött, hogy megkegyelmez. A bűnbocsá­nat alapját Krisztus helyettes áldozata, azaz helyettünk bűnhődése lehetővé tette, így Isten az üdvösséget ajándékba adja. Az üdvösség azonban, csak mert ajándék, még nem válik „olcsó” dologgá, hanem ellenkezőleg: mivel megfizethetetlen, ezért csak ajándékként lehet a miénk. És azért lehet számunkra „ingyen”, mert Jézusnak mindenébe került.

Az üdvösség tehát „nem tőlünk” van, hanem Istentől, és nem a mi „cselekedetein­kért” cserébe vagy azok kiegészítéseként kapjuk, hanem ajándékba. Így semmi­lyen mértékben nem dicsekedhetünk azzal, hogy kiérdemeltük, megszolgáltunk érte, vagy hozzátehettünk valamit. Ajándékot ugyanis csak elfogadni lehet. Elhinni a jó hírt, bizalommal fordulni a jó hír Küldőjéhez, aki az ítélet napján nem fog minket elítélni, mert 2000 évvel ezelőtt Jézus magára vette a nekünk járó ítéletet. Aki ebben hisz, aki Benne bízik, és Hozzá hűséges, az elérte hite célját, lelke üdvösségét.

Az üdvösség azonban nem pusztán a jövőbeli ítélettől való megmenekülés, hanem olyasmi, ami az ember egész lényére és földi életére is hatást gyakorol. Igazi hit nem létezik tettek nélkül, a valódi hitből bizonyos tettek fakadnak. Isten üzenete ugyanis a Szentlélek munkálkodása révén újjáteremtő erővel bír: a hívő ember Isten „alkotásává” vagy „művévé” válik. Isten által „előre elkészített jó tettek” várják, amelyek révén többé nem csupán önmagának, hanem végre mások hasznára is élhet. A kegyelem így nem csupán a hívő egyéni örök sorsát érinti, hanem megváltoztatja a másokkal való kapcsolatát, így a jellemét és az életútját. Így Isten üdvözítő emberszeretete emberszeretetre szabadít fel ebben az embertelenné vált világban.

Az üdvösség tehát, bár elsőre csupán Isten és az egyes ember közötti magánügy­nek tűnik, igazi közügy, mert az emberi közösségre is kihat. Az Újszövetség szerint azonban még ennél is többről van szó: kozmikus jelentősége van. Nem csupán egyének lelki újjászületéséről szól, hanem az egész teremtett világ majda­ni újjáteremtéséről, végső soron Isten teljes égi és földi Uralmáról (gör. baszileia = királyság, uralom, régiesen „ország”).

• Máté 6:9-13 Ti tehát így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod [baszileia], legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is; mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól; mert tied az ország [baszileia], a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen.
  
• 2Péter 3:13 De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyben igazság lakik.
  
• Jelenések 21:1 És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt…
  

A Krisztusban hívőre hármas átváltozás vár: földi élete során egész belsőjében (ún. megigazulás, megszentelődés), Jézus Krisztus visszatérésekor egész létformája (ún. megdicsőülés), végül az új ég alatt az új földön egész világa.

• 1Korinthus 15:51-53 Íme, titkot mondok nektek: nem fogunk ugyan mindnyájan elhuny­ni, de mindnyájan el fogunk változni. Hirtelen egy szempillantás alatt, az utolsó harsona­szóra; mert meg fog szólalni a harsona, és a halottak feltámadnak romolhatat­lanságban, mi pedig elváltozunk. Mert e romlandó testnek romolhatatlanságba kell öltöznie, és e halandónak halhatatlanságba.
  
• Filippi 3:20-21 Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül, aki az ő dicsőséges testéhez hasonlóvá változtatja a mi gyarló testünket, azzal az erővel, amellyel maga alá vethet mindeneket.
  
• 1János 3:2 Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mivé leszünk. Tudjuk, hogy amikor ez nyilvánvalóvá lesz, hasonlóvá leszünk hozzá, és olyannak fogjuk őt látni, amilyen valójában.
  
• Róma 8:16-23 Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőül­jünk. Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk. Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését. … a teremtett világ maga is meg fog szabadulni a romlandóság szolgaságá­ból Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságára. … De nem csak ez a világ, hanem még azok is, akik a Lélek első zsengéjét kapták, mi magunk is sóhajtozunk magunkban, várva a fiúságra, testünk megváltására.
  

Az ember tehát megtérése előtt (1) a Vádló hatalma alatt, (2) önmagával szemben tehetetlenül, (3) halandó testben és (4) romlandó világban él.

Megtérése után azonban (1) a Szent és Igaz uralma alatt, (2) tisztuló és fejlődő bensővel készülhet arra, hogy (3) halhatatlan létformát öltsön, és (4) egy romlatlan világ­ban örökké éljen.

Földi életében azért küzd a belső árulás (bűnös hajlamai) és a külső ellenség (a világ kísértései és a Vádló) ellen, mert reménysége szerint egy napon egész belsője, lénye és környezete olyanná változik, hogy a „régi” (ti. a jelenlegi) világ eszébe sem fog jutni.

• Ézsaiás 65:17 Mert én új eget és új földet teremtek, a régire nem is emlékeznek, senki­nek sem jut eszébe.
  
• Jelenések 21:1 És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sincs többé.  2 És a szent várost, az új Jeruzsálemet is láttam, amint alászáll a menny­­ből az Istentől, felkészítve, mint egy menyasszony, aki férje számára van felékesít­ve.  3 Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trónus felől: „Íme, az Isten sátora az embe­rekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga az Isten lesz velük;  4 és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiál­tás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” 5 A trónuson ülő ezt mondta: „Íme, újjáteremtek mindent”. És így szólt: „Írd meg, mert ezek az igék megbízhatók és igazak!”
  

Megtérés

Mindez az ún. „megtéréssel” kezdődik. Ez a régies magyar kifejezés eredetileg vissza­térést jelentett, és tulajdonképpen ez a bibliai igék pontos jelentése is (héb. súb, gör. episztrephó). Visszatérni természetesen Istenhez kell, a visszatérés pedig hosszabb vagy rövidebb folyamat. Az embertől ugyanis azt követeli, hogy Isten nélkül járt útjait „átgondolja” (gör. metanoeó) és magába szállva mélyen „megbánja” (héb. nácham, gör. metamelomai).

Ehhez embernek csak azért lehet lelki ereje, mert a hazahívó üzenet (az evangéli­um) nem csupán elítéli a jelen helyzetet, amin van mit bánni, hanem új helyzetet teremt azáltal, hogy a bánni valók eltörölhetők: van bocsánat, van kegyelem, van újrakezdés!

Aki az evangéliumban hisz (és nem egy másikban), aki a Krisztusban bízik (és nem egy hamisban), az magába szállva, helyzetét átgondolva, tetteit megbánva valóban az Üzenőhöz térhet vissza, akármilyen messze is távolodott el Tőle. Aki pedig tényleg visszafordul Istenhez, az ugyanakkor elfordul a bűntől; aki tényleg visszatér Istenhez, az ugyanakkor otthagyja a bűnt.

• Ézsaiás 31:6 Térjetek meg [súb] ahhoz, akitől oly messze eltávolodtatok [száráh], Izráel fiai!
  
• Ézsaiás 55:7 Hagyja el [ázav] útját a bűnös, és gondolatait az álnok ember! Térjen [súb] az ÚRhoz, mert irgalmaz neki, Istenünkhöz, mert kész megbocsátani.
  
• Jeremiás 8:4 Mondd meg nekik, hogy így szól az ÚR: Ha elesik valaki, nem kel-e föl? Ha helytelen útra tér, nem fordul-e vissza? 5 Miért tért tévútra ez a nép, miért tévelyeg állan­dóan Jeruzsálem? Miért ragaszkodik a csalárdsághoz, és miért nem akar megtérni? 6 Figyeltem, és hallottam, hogy nem őszintén beszélnek. Senki sem bánja [nácham] gonosz­ságát, és nem mondja: Mit tettem?!
  
• Ezékiel 14:6 Térjetek meg, forduljatok el bálványaitoktól, rá se nézzetek utálatos dolgai­tokra!
  
• Ezékiel 18:23 Hiszen nem kívánom én a bűnös ember halálát – így szól az én Uram, az ÚR -, hanem azt, hogy megtérjen [súb] útjáról, és éljen.
  
• Jóel 2:12 Térjetek meg hozzám teljes szívvel, böjtölve, sírva és gyászolva! 13 Szíveteket szaggassátok meg, ne a ruhátokat, úgy térjetek meg Istenetekhez, az ÚRhoz!
  
• Lukács 1:16 [Keresztelő János] Izráel fiai közül sokakat megtérít [episztrephó] az Úrhoz, az ő Istenükhöz, 17 és őelőtte jár az Illés lelkével és erejével, hogy az atyák szívét a gyer­me­kekhez, és az engedetleneket az igazak lelkületére térítse [episztrephó], hogy felké­szült népet állítson az Úr elé.
  
• Lukács 15:17 Ekkor magába szállt [tkp. „magához jött”, erkhomai] és ezt mondta: Az én apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én pedig itt éhen halok! 18 Útra kelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened.
  
• Lukács 17:3 Ha vétkezik ellened atyádfia, figyelmeztesd, és ha megbánja, bocsáss meg neki. 4 És ha naponta hétszer vétkezik ellened, és hétszer tér vissza [episztrephó] hozzád ezt mondva: „Megbántam” [metanoeó] – bocsáss meg neki.
  
• Márk 1:15 Betelt az idő, és elközelített már az Isten országa: térjetek meg [metanoeó], és higgyetek [piszteüó] az evangéliumban.
  
• Apostolok Cselekedetei 26:18 Azért küldelek el, hogy nyisd meg a szemüket, hogy a sötétségből a világosságra, és a Sátán hatalmából az Istenhez térjenek; hogy az énben­nem való hit által megkapják bűneik bocsánatát, és örökséget nyerjenek azok között, akik megszenteltettek. … 20 … először Damaszkuszban és Jeruzsálemben, majd Júdea lakóinak és a pogányoknak hirdettem, hogy térjenek meg [metanoeó], forduljanak az Istenhez [episztrephó], és éljenek a megtéréshez [metanoia] méltóan.
  

Az Istenhez való visszatérés az „üdvözülés” folyamatának nem csak nyilvánvaló kezdete, hanem állandóan ismétlődő eleme is. A hívő az élet során eltávolodhat Istentől, de mindig ugyanúgy vissza is térhet. Van kihez, és van miért.

Újjászületés

Az Istenhez való visszatérés az embernek az Isten előtti helyzetét és magát az embert is megváltoztatja. Az ezzel kapcsolatos két bibliai fogalmat (megigazulás, megszentelődés) még körül fogjuk járni, de ezek lényegét, tudniillik hogy mi is történik az emberrel, egy bibliai kép talán még könnyebben megragadhatóvá teszi. Isten ugyanis a Krisztusban hívőt örökbe fogadja (megváltozik a helyzete), aztán pedig neveli (megváltozik ő maga).

• János 1:12 Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében, 13 akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.
  
• János 3:1 Volt a farizeusok között egy Nikodémus nevű ember, a zsidók egyik vezető embere. 2 Ő egy éjjel elment Jézushoz, és így szólt hozzá: „Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul, mert senki sem képes megtenni azokat a jeleket, amelyeket te teszel, hacsak nincs vele az Isten.” 3 Jézus így válaszolt: „Bizony, bizony, mondom néked: ha valaki nem születik újonnan [anóthen = újonnan / fentről], nem láthatja meg az Isten országát.” (…) 8 A szél [pneuma] arra fúj [pneó], amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hova megy: így van mindenki, aki a Lélektől született.”

Aki visszatér Istenhez, az hamar rájön, hogy nemigen illik bele Isten családjába, de Isten – úgymond – sokat tapasztalt pedagógus. Úgy fogad el minket, ahogy vagyunk, hogy aztán olyanná tegyen minket, amilyenek Nélküle sosem lehetnénk, de amilyenek mindig is szerettünk volna lenni. Mert nélküle is lehetünk erősek, okosak, ügyesek vagy szépek, de csak általa lehetünk igazak és szentek.

• Zsidókhoz 12:4 Mert a bűn ellen való harcban még nem álltatok ellen egészen a vérig, 5 és elfeledkeztetek a bátorításról, amely nektek mint fiaknak szól: „Fiam, ne vesd meg az Úr fenyítését, és ne csüggedj el, ha megfedd téged, 6 mert akit szeret az Úr, azt megfenyí­ti, és megostoroz mindenkit, akit fiává fogad.” 7 Szenvedjétek el a fenyítést [paideia], hiszen úgy bánik veletek az Isten, mint fiaival. (…) 9 Azután: testi apáink fenyítettek [paideütész] minket, és tiszteletben tartottuk őket, nem kell-e sokkal inkább engedelmes­kednünk a lelkek Atyjának, hogy éljünk? 10 Mert ők rövid ideig, a saját elgondolásuk sze­rint fenyítettek, ő pedig javunkra teszi ezt, hogy szentségében [hagiótész] részesüljünk.
  
• 2Timótheus 3:16 A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban [dikaioszüné] való nevelésre [paideia]; 17 hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.
  
• Titusz 2:11 Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek, 12 és arra nevel [paideüó] minket, hogy megtagadva a hitetlenséget és a világi kívánságokat, józa­nul, igazságosan, és kegyesen éljünk a világban, 13 mivel várjuk a mi boldog reménysé­günket, a mi nagy Istenünk és üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőségének megjelenését, 14 aki önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és megtisztít­son minket a maga népévé, amely jó cselekedetre törekszik.
  

Megigazulás

A Biblia többjelentésű és magyarázatra szoruló szavainak egyike az „igaz” jelző (héb. caddíq, gör. dikaiosz), az „igaznak lenni”, „megigazítani” vagy „igazzá tenni” ige (héb. cádaq, gör. dikaioó), illetve ezekből a „megigazulás” fogalma (héb. cedeq vagy cdáqá, gör. dikaioszüné). Itt és most praktikus lesz a megigazulásra majd a megszentelődésre úgy tekintenünk, mint ami nem az „üdvözülés” folyamatának egy-egy állomása, hanem a folyamat egészének leírása eltérő nézőpontokból.

Ami tehát a megigazulást illeti, a megtérő ember magába szállva és dolgait újragondolva belátja, hogy Istennek igaza van: nem tud elszámolni minden tettével, szavával és gondolatával. Isten igazságos, és joggal kéri számon rajtunk az életünket, de mi nem tudjuk magunkat igazolni, azaz bűnösök vagyunk; és ha Isten csak igazságos, akkor végünk van. Ezért halljuk örömmel az evangéliumot, hogy Isten szerető Isten is, aki minket még bűnösként is szeretett (Lk 6:35, Róm 5:6-8). De nem „csak úgy” bocsát meg nekünk, hanem képes volt egyszerre érvényt szerezni igazságosságának és bizonyítani a szeretetét. Krisztusban ugyanis a Szent és az Igaz lett értünk bűnné és átokká: az ártatlan bűnhődött a bűnösök helyett (ApCsel 3:14-15, Gal 3:13, 2Kor 5:21). Isten tehát önmagával szemben volt igazságtalan, hogy velünk ne kelljen igazságosnak lennie. Krisztus helyettünk bűnhődött, feltámadt, ma is él, ezért van „közbenjárónk” Isten előtt, aki igazol minket.

• Ézsaiás 53:4 Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta. 5 Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg. 6 Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta. De az ÚR őt sújtotta mindnyájunk bűnéért.
  

Ő már bűnhődött helyettünk, ezért nekünk már nem kell. Békességünk van Isten­nel. És nem pusztán arról van szó, hogy Ő már nem haragszik ránk, pedig volt miért (Róm 1:18, Jn 3:36), hanem arról, hogy Ő békítget minket önmagával: nincs miért haragudnunk Rá, nincs okunk Ellene lázadozni.

• Róma 5:10 Mert ha akkor, mikor ellenségei voltunk, megbékéltetett minket az Isten önmagával Fia halála által, akkor miután megbékéltettünk, még inkább üdvözíteni fog élete által.
  

Krisztusban hívőként tehát nem lehetünk önigazultak, hiszen tudjuk, hogy rászo­ru­lunk valaki más igazolására, a Krisztuséra. A hívő a végítélet szempontjából igazolt ember, és ezért Isten előtt már most igaz ember (héb. caddíq, gör. dikaiosz).

• Filippi 3:4 Pedig nekem lehetne bizakodásom a testben [azaz emberileg] is. Ha másva­laki úgy gondolja, hogy testben bizakodhat, én még inkább: 5 nyolcadik napon metéltek körül, Izráel népéből, Benjámin törzséből származom, héber a héberek közül, törvény szempontjából farizeus, 6 buzgóság szempontjából az egyház üldözője, a törvényben követelt igazság [dikaioszüné] szempontjából feddhetetlen [amemptosz] voltam. 7 Ellen­ben azt, ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem a Krisztusért. 8 Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem. 9 Hogy kitűnjék rólam őáltala: nincsen saját igazságom a törvény alapján, hanem a Krisztusba vetett hit által van igazságom Istentől a hit alapján, 10 hogy megismerjem őt és feltáma­dása erejét, valamint a szenvedéseiben való részesedést, hasonlóvá lévén az ő halálához, 11 hogy valamiképpen eljussak a halottak közül való feltámadásra. 12 Nem mintha már elértem volna mindezt, vagy már célnál volnék, de igyekszem, hogy meg is ragadjam, mert engem is megragadott a Krisztus Jézus. 13 Testvéreim, én nem gondolom magam­ról, hogy már elértem, 14 de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért.
  

Pál nem kis dolgot állít: ha valaki azzal akarna dicsekedni Isten és emberek előtt, vagy abból akarná az identitását levezetni, hogy teljesítette-e a mózesi Törvény előírásait, akkor ő aztán tényleg igaz (caddíq) volt, kifogástalan (amemptosz). Ez nem semmi! Mégis semminek ítéli. De nem azért, mert a Törvényt követni hiba lett volna, vagy mert a mostani, keresztény teljesítménye nagyobb lenne, hanem ahhoz képest, hogy mit jelent Jézust megismerni, Jézus által megragadva lenni, Jézus szenvedéseiben és feltámadásában részesülni, és Jézust végső jutalomként elnyerni.

Minden, amit azért teszünk, hogy Isten elfogadjon minket, legyen az sok vagy kevés, végső soron rólunk szól. Mintha eleget kellene tennünk Neki, mintha el kellene érnünk egy pontot, ami után már Neki is el kellene fogadnia minket – talán mert eleve az az érzésünk, hogy nem fogad el. Pál, a volt farizeus nagy felismerése az volt, hogy Atyánk minden ilyesmitől függetlenül elfogad minket (vö. Róm 3:28), egyszerűen Jézusért, a belé vetett bizalomért.

Ő volt az istenadta áldozati Bárány, aki a világ bűneit magára vette és hordozta (Jn 1:29, Ézs 53:4-7, 1Pt 2:24), és aki mindenki helyett bűnhődve a tökéletes áldo­zat és a teljes elégtétel volt mindenkiért és mindenért (Róm 4:21-25, Zsid 10:1-23). Ezért Krisztus óta a vallási teljesítményünkre hivatkozni, és Istentől ilyen alapon elfogadást várni egyszerűen anakronizmus, nyitott kapu dön­getése.

Természetesen Krisztus eljövetele előtt és után is éltek igaz emberek a szó tágabb (istenfélő, igazságos, tisztességes, jóindulatú) értelmében, Ábrahámtól Jóbon és Józsefen át a római Kornéliuszig. Nem azért voltak azonban igazak, mert voltak igaz tetteik, hanem azért viselkedtek igazként, mert önmagukat Istenre bízó emberek voltak, akkor is, ha / amikor Krisztusban még nem hihettek.

Megszentelődés

Istenhez visszatérve nem csupán a helyzetünk változik meg, hanem az állapotunk is. Visszatérésünkkor ugyanis a Lélek lakozást vesz bennünk, és elkezd minket belül­ről átformálni. 

Eleve azért kellett Istenhez visszatérnünk, mert a Szentlélek hatására végre belát­tuk, hogy képtelenek vagyunk olyan életet élni, amivel odaállhatnánk Isten elé: saját magunkkal szemben nincs erőnk. Halandó voltunk, testi és lelki fogyaté­kaink, szenvedélyeink, indulataink, sérüléseink és hiányaink miatt az akaratunk szükségszerűen újra meg újra csődöt mond, azaz vétkezünk, bár nem akarunk (lásd Róm 7:14-24). Saját magunknak sem tudunk megfelelni, nemhogy Isten­nek!

Ez az „ádámi törvényszerűség”, ami megtörik annak az életében, akiben a Szent­lélek munkálkodik. Bár korábban nem voltunk képesek nem vétkezni, és most még képesek vagyunk vétkezni, már képesek vagyunk nem vétkezni is:

• Róma 6:2 Akik meghaltunk a bűnnek, hogyan élhetnénk még benne? 3 Vagy nem tudjátok, hogy mi, akik a Krisztus Jézusba kereszteltettünk, az ő halálába kereszteltet­tünk? 4 A keresztség által ugyanis eltemettettünk vele a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk. (…) 6 Hiszen tudjuk, hogy a mi óemberünk megfeszíttetett vele, hogy megsemmisüljön a bűn hatalmában álló test, hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek. 7 Mert aki meghalt, az meg­szabadult a bűntől. (…) 10 Mert aki meghalt, az meghalt a bűnnek egyszer s mindenkor­ra, aki pedig él, az az Istennek él. 11 Ezért tehát ti is azt tartsátok magatokról, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a Krisztus Jézusban. 12 Ne uralkodjék tehát a bűn a ti halandó testetekben, hogy engedelmeskedjetek kívánságainak. 13 Tagjaitokat se adjátok oda a bűn szolgálatára, hogy a gonoszság fegyvereivé legyenek. Hanem adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek. Tagjaitokat is adjátok át az igazság fegyvereiként az Istennek. 14 Hiszen a bűn nem fog uralkodni rajtatok, mert nem a törvény, hanem a kegyelem uralma alatt éltek.
  
• Róma 8:1 Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak, 2 mivel az élet Lelkének törvénye megszabadított téged Krisztus Jézusban a bűn és a halál törvényétől.
  

A hívő tehát nincs többé magára utalva, hanem a Szentlélek küzd benne a bűnös vágyak ellen; a neki engedelmeskedőnek erőt ad saját magával (ti. zsigerből jövő reflexeivel) szemben, és így benne lassan, kitartóan egy új jellemet alakít ki:

• Galata 5:16 Intelek titeket: a Lélek szerint éljetek, és a test kívánságát ne teljesítsétek. 17 Mert a test kívánsága a Lélek ellen tör, a Léleké pedig a test ellen, ezek viaskodnak egymással, hogy ne azt tegyétek, amit szeretnétek. 18 Ha pedig a Lélek vezet titeket, nem vagytok a törvény uralma alatt. (…) 22 A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, 23 szelídség, önmegtartóztatás.
  

Ahogy a hívő Krisztust egyre jobban megismeri, és Őt egyre csodálatosabbnak látja, úgy a Lélek által egyre jobban Krisztushoz hasonlóvá formálódik:

• 2Korinthus 3:17 Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság. 18 Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át [metamorphoó] az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre.
  

Jelen és jövő

Az Újszövetség az üdvözülés folyamatáról hol úgy ír, mint amit megtapasztalha­tunk a jelenben, azaz bizonyosságunk tárgya (Jn 10:28, Róm 8:31-39, 1Pt 1:5-9, 1Jn 5:13, Júd 24), hol úgy, mint amit várunk, hogy a jövőben megtapasztaljuk, tehát reménységünk tárgya. A reménység alapja, hogy megkaptuk rá a „zálogot” (2Kor 1:22, 5:5, Ef 1:13-14). Az alábbiakban az üdvözülés folyamatának jövőre váró, remélt, várt, és kitartásra buzdító oldaláról szóló szövegek olvashatók:

• Róma 5:1 Mivel tehát megigazultunk hit által, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által. 2 Őáltala kaptuk hitben a szabad utat ahhoz a kegyelemhez, amely-ben vagyunk, és dicsekszünk azzal a reménységgel is, hogy részesülünk az Isten dicső­sé­gében. 3 De nem csak ezzel dicsekszünk, hanem a megpróbáltatásokkal is, mivel tudjuk, hogy a megpróbáltatás munkálja ki az állhatatosságot, 4 az állhatatosság a kipróbáltsá­got, a kipróbáltság a reménységet; 5 a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünk­be áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által.
  
• Róma 8:22 Hiszen tudjuk, hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajú­dik mind ez ideig. 23 De nem csak ez a világ, hanem még azok is, akik a Lélek első zsen­gé­jét kapták, mi magunk is sóhajtozunk magunkban, várva a fiúságra, testünk meg­váltá­sára. 24 Mert üdvösségünk reménységre szól. Viszont az a reménység, amelyet már látunk, nem is reménység; hiszen amit lát valaki, azt miért kellene remélnie? 25 Ha pedig azt reméljük, amit nem látunk, akkor állhatatossággal várjuk.
  
• 2Korinthus 5:1 Tudjuk pedig, hogy ha földi sátorunk összeomlik, van Istentől készített hajlékunk, nem kézzel csinált, hanem örökkévaló mennyei házunk. 2 Azért sóhajtozunk ebben a testben, mivel vágyakozunk felölteni rá mennyből való hajlékunkat, 3 ha ugyan nem bizonyulunk felöltözve is mezíteleneknek. 4 Mert mi is, akik e sátorban vagyunk, megterhelten sóhajtozunk, minthogy nem szeretnénk ezt levetni, hanem felölteni rá amazt, hogy a halandót elnyelje az élet. 5 Isten pedig, aki minket erre felkészített, zálogul adta nekünk a Lelket. 6 Tehát mindenkor bizakodunk, és tudjuk, hogy amíg a testben lakunk, távol lakunk az Úrtól; 7 mert hitben járunk, nem látásban.
  
• Filippi 3:8 Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem. 9 Hogy kitűnjék rólam őáltala: nincsen saját igazságom a törvény alapján, hanem a Krisztusba vetett hit által van igazságom Istentől a hit alapján, 10 hogy megismerjem őt és feltámadása erejét, valamint a szenvedéseiben való részesedést, hasonlóvá lévén az ő halálához, 11 hogy valamiképpen eljussak a halottak közül való feltámadásra. 12 Nem mintha már elértem volna mindezt, vagy már célnál volnék, de igyekszem, hogy meg is ragadjam, mert engem is megragadott a Krisztus Jézus. 13 Test­véreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem, 14 de egyet teszek: ami mögöt­tem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért.
  
• Zsidókhoz 3:1 Ezért, szent testvéreim, mennyei elhívás részesei, figyeljetek hitvallásunk apostolára és főpapjára, Jézusra, 2 aki hű az ő megbízójához, ahogyan Mózes is hű volt az ő egész házában. 3 Ő ugyanis nagyobb dicsőségre volt méltó, mint Mózes, mint ahogyan a háznál nagyobb tisztessége van a ház építőjének. 4 Mert minden háznak van építője, aki pedig mindent felépített, az Isten az. 5 Mózes is hű volt ugyan az ő egész házában mint szolga, bizonyságául annak, amit hirdetnie kellett, 6 Krisztus azonban mint Fiú hű a maga házához. Az ő háza mi vagyunk, ha a bizalmat és a reménység dicsekedését mind­vé­gig szilárdan megtartjuk.
  

A szótériológia („üdvtan”) összefoglalása egy mondatban talán így hangozhatna:

• ítélet alól, reménytelenségből, bűnökből és gonoszságból, halandó testből, szellemi erőknek való kiszolgáltatottságból, romlandó világból
  
• lettünk megváltva, kiszabadítva, megmentve Isten kegyelméből,
  
• hit által, jótettekre, Krisztushoz hasonlóvá válva,
  
• hogy végül új létformában, egy új világban élhessünk Isten uralma alatt.
  

Ez tényleg jó hír!