Jézus születése

© dr. Szalai András, Apológia Kutatóközpont, www.apologia.hu (v.1. 2018.12.11.) PDF

 Mindenki ismeri Jézus születésének történetét – legalábbis létezik egy képsor, ami a köztudatban él apokrif szövegek, népszokások, képzőművészeti alkotások és hollywoodi filmek révén. A mai, közismert sztori tipikus elemei a következők: 

  • Jézus i.sz. 1-ben született, hiszen ez időszámításunk kezdete.
  • Éppen tél volt, a táj havas volt.
  • József és Mária együtt utaztak Betlehembe, Mária szamáron ült.
  • Mielőtt vagy mire Betlehembe értek, a szülés már be is indult.
  • József egy útmenti barlangban hagyta Máriát, és elment bábáért, így Mária egyedül szülte meg Jézust.
  • Vagy: Még éppen beértek Betlehembe, ami azonban az összeírás miatt annyira zsúfolt volt, hogy a fogadóban sem volt már számukra hely, csak egy istállóban, így József vezette le a szülést.
  • A kis Jézust birkák, illetve ökör és szamár lehelete melengette.
  • Jézus előtt öreg pásztorok és ajándékot hozó háromkirályok hódoltak.
  • A csillag fénye egyenesen rá világított a jászolban fekvő Újszülöttre.
  • A kis Jézus, Szent József és Szűz Mária feje körül is dicsfény ragyogott.
  • A szent család fölött a levegő­ben pedig angyali seregek hallelújáztak.

Kérdés, hogy vajon ebből mit találunk meg az evangéliumokban, és melyik elem sokkal későbbi, más kultúrában született elképzelés? Tanulmányunk bibliai, nyelvé­­szeti és kultúrtörténeti adatokkal próbálja meg újrafesteni a történetet. 

Az i.sz. 1. dátum

Jézus történelmi személy volt, létezését senki sem vitatja, hiszen 1-2. századi kortárs nem keresztény (zsidó, szír, görög, római) források is megerősítik. Jézus szü­le­tésének pontos dátuma (év, hónap, nap) azonban ismeretlen.

A ma is hasz­nált Gergely-naptár összeállítói (1582-ben) az időszámítás kezdetének Jézus Krisztus születési évét akarták megtenni, de néhány évet tévedtek. Így csak annyi biztos, hogy Jézus a mi nyugati időszámításunk előtt – vagy némi iróniával „Krisztus előtt” (Kr.e.) – néhány évvel született. 

Ami az évet illeti, Lukács evangéliumából (Lk 2:1-2) és a kortárs feljegyzésekből annyit tudhatunk, hogy Jézus születése i.e. 8 és 4 vagy 8 és 1 közé tehető:

  • Augustus császár háromszor tartott népszámlálást az adóztatás és a katonai potenciál felmérése érdekében; az i.e. 8-ban indított összeírás [apographé, Lk 2:1-5] csak a bevallók személyi adatait gyűjtötte össze: név, azonosító jegyek, kor, foglalkozás, rang, családtagok – de nem jelentette a vagyon felmérését [apotimészisz]. A népszámlálások a helyi adminisztrációkban elhúzódtak, tehát a kihirdetés éve nem egyenlő a júdeai össze­írás évével.
  • Nagy Heródes i.e. 1-ig vagy – a jelenlegi konszenzus szerint – i.e. 4-ig uralkodott; ő rendelte el a betlehemi gyermekgyilkosságot, amikor Jézus még nem volt kétéves (ld. alább).
  • Eszerint Jézus születésének éve i.e. 6. vagy i.e. 3. volt.

Ami a hónapot illeti, Lukács adatai adhatnak némi támpontot. Jézus hat hónappal Keresztelő János után született (1:24-26). János apja, Zakariás lévita volt, Abijjá rendjéből (1:5). Dávid idejében ugyanis Áron fiainak szolgálatát sorsolással osz­tot­ták be, és Abijjá a 8. volt a 24-ből (1Krón 24:1-19). Az egyes rendek tagjai évente két­szer, egy héten át szolgáltak a Szentélyben (vö. Lk 1:8-9). Abijjá rend­jére vsz. a zsidó holdnaptár sze­rinti Ijjár (április-május) és Hesván hónap­ban (október-november) került sor. Ha így van, Jézus a tavaszi (peszách) vagy őszi (szukkót) zarándok­ünnep idején születhetett.

Havas téli táj?

A mai karácsonyi képeslapok téli tájképének – a fentieken túl – az is ellent­mond, hogy az ókori Palesztina terü­letén a pásztorok tavasztól őszig voltak kint a juhokkal „a szabad ég alatt” (Lk 2:8). Jézus születése és a „fehér karácsony” csak az ünnep decemberi-januári dátumának 4-5. századi elterjedésével, az északibb, euró­pai éghajlaton kapcsolódott össze.

Együtt mentek? Mária szamárháton?

A mai sztori egyik legtermészetesebb része, hogy József és Mária együtt mentek Názáretből Betlehembe, és József húzta a szamarat, amin Mária ült. Lukács és Máté evangéliuma ilyesmit sehol sem ír, a közös szamaras utazás képe későbbi apokrif szövegből [ 1 ] származik – akárcsak a mai sztori több más eleme.

Lukácsnál csak annyit olvasunk, hogy Mária az angyali bejelentés utáni napokban elsietett Júdeába Erzsébethez, ott három hónapot töltött, majd hazament Názáret­be (Lk 1:39,56). Amikor megjött az összeírás parancsa (Lk 2:1), mint minden­ki „a maga városába”, József is felment a galileai Názáretből a júdeai Betlehembe (2:3-4). 

Lukács orvos volt, evangéliumában sokat és együttérzéssel szerepeltet nőket, ezért nehéz elképzelni, hogy a terhesen való utazás veszélyeiről ne tudott volna. Mária említésének hiánya akkor természetes, ha Mária már elő­zőleg odautazott József rokonaihoz, hogy ne „mindennaposan” kelljen utazniuk, azaz gondos szülőként nem tették ki a gyermeket és anyját ilyen veszélynek. Ez esetben József volt az, akinek az érkezését a nők izgatottan várták. 

Ha mégis együtt tették meg a háromnapos utat – ami persze nem teljesen kizárható –, akkor sem tudhat­juk meg az evangéliumokból, hogyan utaztak: gyalog, szamáron vagy szekéren. (Talán nem csoda, hogy az apokrifek ugyanúgy igyeke­ztek kiegé­szí­­teni Lukács szűkszavú leírását, mint a közép­kori betlehemezők vagy a mai filmesek.)

Mire odaértek, már jött is a baba?

A mai karácsonyi sztori fontos eleme az is, hogy mire Mária és József Betlehembe értek, a szülés már be is indult. A szamaragolás nem kismamáknak való, a helyzet szegény József kétségbeesett bába- vagy szálláskeresését is logikussá teszi. Ilyesmiről azonban Lukács és Máté sem ír, csak későbbi apo­krif szöve­gek [ 2 ].

Lukács evangéliumából csak az egyértelmű, hogy időben ott voltak együtt. A Lk 2:6-ban ezt olvassuk: „És történt, hogy amíg ott voltak, eljött szü­lésének ideje”, vagy szó szerinti fordításban: „...eljöttek (Mária) számára a szülés napjai” [hai hémerai]. Jézus nem Betlehem előtt vagy Betlehembe érkezve jött a világra, hanem azok­ban a napokban, amíg Betlehemben tartózkodtak, és nem is szuper­gyors módon született, hanem egyik napról a másikra átnyúló vajúdás után.

Mária magányos szülése?

Az apokrif szövegek [ 3 ] sajátos anyaga szerint József és Mária nem ért időben Bet­lehembe, József napnyugtakor kénytelen egy útmenti barlangban hagy­ni Máriát, és zsidó bábát keresni. Mire azonban visszaért a bábával, Mária már megszült, a gyermeket és anyját ragyogó fény vette körül, a Gyermek érintése pedig meg­gyógyítja a bábát vagy a bába hitetlenkedő ismerősét.

Jakab próto­evan­géliumban (XIX.3) a történteken csodálkozó bába összefut egy másik nővel, Salóméval, aki nem akarja elhinni, hogy „szült egy szűz, pedig szűzi volta nem engedné”. Salómé Mária szüzességét manuálisan akarja ellenőrizni, de a keze Isten bün­tetéseként elszárad; könyörgésére az Úr angyala jelenik meg, és arra buzdítja: vegye a Gyer­meket a karjaiba, és meggyógyul. 

Az arab gyermek­ségevangélium egyszerűbb: a József által odahívott öreg, beteg bába gyógyul meg a Gyer­meket érintve. Ha a kiegeszítések mögötti motivációra vagyunk kíváncsi­ak, íme az apokrif József válasza: „Ahogyan fiamnak sincsen párja a kisfiúk között, úgy édesanyjára sem hasonlít egy sem az asszonyok közül.”

József mint bába?

A másik, ma ismertebb verzió szerint Isten Fia olyan rideg világba érkezett, amelyben az adóbevallás izgalma miatt még a nők is közömbösek voltak az állapotos Mária iránt. A közel-keleti – vagy bármely emberi – kultúrát ismerve azon­ban ez sem való­színű, sőt! 

Eleve tudjuk, hogy József és Mária több napon át tartóz­kodtak Betlehemben. Bár elképzelhető, hogy József szükség esetén le tudott vezetni egy szülést, elképzelhetetlen, hogy József a Betlehemben töltött napok alatt ne talált volna rokon nőt vagy bábát, aki segíthetett Máriának az első szülé­sé­nél. Manapság a legtöbb szülész férfi, de akkoriban a szülés „női dolog” volt, a bába hivatása.

Túlzsúfolt fogadó? 

A mai verzió szerint a Betlehembe érő, kétségbe esett József hiába kopogtat idegen családok ajtaján, és még a teltházas fogadóból is elküldi a szívtelen tulaj. A drámai jelenet hivatkozásalapja a Lk 2:7 félmondata, ami a leg­több fordításban így hangzik: „...mivel a szálláson nem volt számukra hely.”

Először is, Betlehem az 1. században ezernél kisebb lélekszámú falu volt, ahol mindenki ismert mindenkit. A helyi kul­túra pedig mind a mai napig nagycsaládos és vendégszerető. Mindenki számára az volt a természetes, hogy az ide utazó saját rokonai­nál kap szállást. Rokonokat az át­utazó idegenek szállására küldeni nagy szégyen lett volna. 

Másodszor, Betlehem Dávid király szülőfaluja volt (ld. 1Sám 16), és messiási jövendölés szólt róla (Mik 5:2), ezért nevezi Lukács is „Dávid városának” (Lk 2:4). József pedig „köztudomásúlag” Dávid király leszármazottja volt (Lk 3:23-31). Nem csak a rokonai, hanem bárme­lyik bet­lehemi család számára megtisztel­tetés lett volna helyet szorítani neki és a párjának. 

Istálló vagy barlang?

A mai sztori szerves részeként a magára maradt pár jobb híján istállóba vagy barlangba szorul. A 2. században Jusztinosz keresztény filozófus és tanító talált egy kis barlangot a falu közelében, amire 326-ban a Születés Temploma bazilika épült. Az újszövetségi evangéliu­mok­ban azonban nincs szó barlangról, ilyesmi is csak a már említett apokrif szövegekben [ 4 ] olvasható.

Az istálló szülőszoba képzete a Lk 2:7 egyik kifeje­zésére épül: Mária bepó­lyál­ta a kisbabát, és „jászolba” [en phatné], azaz etetővá­lyúba fek­tette. És bár az indoklás így hangzik: „mert nem volt számukra hely a szállá­son”, kérdés, hogy tényleg csak fogadó és istálló közül választhattak?

A görög katalüma ugyanis, amit hagyományosan szállásnak fordítanak, vendégszobát is jelent (ld. Lk 22:11, Mk 14:14-14). Ez a fordítás itt nem csupán azért megfelelőbb, mert a térség falusi építészete a régészeti feltárások alapján ismert, hanem mert a legújabb korig nem is változott. 

  • A ház két fő részből állt. A nagyobbik, közös helységben zajlott az egész család egész élete az alvástól az étkezésen át a házi munkákig (vö. Mt 5:14-15). Az intim szféra hiányát fokozta, hogy a helységet csak alacsony ajtó, kerítés vagy fal zárta el a pár lépcsőnyivel mélyebben fekvő tértől, ahova éjszakára az udvarról behozták a család néhány házi­állatát (vö. 1Sám 28:24).
  • A ház másik, kisebb része volt a külön bejáratú vendég­szoba [katalüma], ahol Józsefék számára már nem volt hely [toposz].

Fontos azt is szem előtt tartani, hogy a szöveg nem azt állítja, hol volt a baba, csak azt, hogy miben, és csak azt állítja, hogy a vendégszoba volt tele, nem az egész ház. Annál a képnél, hogy Józsefet, Máriát és a kisbabát leküldték az állatok közé aludni, sokkal ésszerűbb és valószínűbb azt feltételezni, hogy a jászolt egy mozdulattal átemelték a nagy közösségi helységbe, ahol mindenki aludt, hogy az újszülött ne legyen a padlón (nehogy véletlenül valaki rá feküdjön), ugyanakkor közel legyen a szop­tató édesanyához.

József és Mária tehát minden valószínűség szerint rokonoknál lakott, Jézus pedig az ő körükben, tipikus ókori, közel-keleti, falusi hangokkal és illatokkal teli miliőben, egy izgatott rokoni közösségben jött e világra.

Pásztorok és háromkirályok?

Csak a középkori egyházi hagyományban és a mai hollywoodi Jézus-filmekben talál­koznak össze (1) a betlehemi pásztorok és (2) a napkeleti „háromkirályok” (3) a betlehemi jászolnál (4) a csillag fénye alatt. 

A bibliai adatokból azonban világos, hogy a pásztorok (Lk 2) és a bölcsek (Mt 2) nem egyszerre látogatták meg Jézust:

  • a Lk 2:8-17 szerint a betlehem-környéki pásztoroknak azt mond­­­ták az angyalok, hogy a jel egy „újszülött” [brephosz] lesz, és a jászol­ban valóban „újszülött” volt (ld. 2:12,16)
  • Józsefék később felmentek Jeruzsálembe (2:22), majd hazamentek Názáretbe (2:39), idővel azonban bizonyára visszatértek Betlehembe, mert amikor a keleti bölcseket a csillag Betlehembe vezette, 
  • a Mt 2:9,13 szerint már egy „kisgyermek”-et [paidion] találtak ott, édesanyjával, Máriá­val, de József nélkül (2:11)
  • Heródes sem újszülötteket, hanem „kétéves és ennél fiatalabb fiúgyermekeket” kerestetett és öletett meg a környéken (2:16).

három napkeleti bölcs legendája már a 3. században megjelent. Nagy Konstantin császár anyja, Szt. Heléna a csontjaikat ereklyeként vitette Konstantiná­polyba, ahonnan Milanóba, végül 1164-ben Kölnbe, a dómba került. 

A „három­királyok”, azaz Gáspár, Menyhért, Bol­di­zsár (Caspar, Melchior, Baltha­sar) nevé­nek eredetéről sok elmélet léte­zik, de ezekkel most nem érdemes foglalkoznunk. 

A valóban ismert ada­tok a következők:

  • a Mt 2:1 „keleti bölcsek”-et említ [magoi apo anatolón], nem királyokat
  • magoi szó szerinti fordítása („mágusok”) félreve­zető lenne, mert a má­gus szó mai magyar jelentése „varázsló” ugyan, de akkoriban ezzel a per­zsa eredetű jövevényszóval illettek mindenkit, aki a hétköznapi isme­re­te­ket felülmúló tudományok birtokosa volt (csillagászat, orvoslás, álom­fej­tés); az asztronómia és az asztrológia ugyanúgy egy szakma volt, mint a gyógyszerkészítés és a méreg­keverés [pharmakeia]
  • a Mt 2-ben a látogatók száma sincs említve; vsz. az általuk hozott há­romféle ajándék: arany, tömjén, mirha (Mt 2:11) alapján próbáltak később a számukra következtetni; a bölcsek azonban éppúgy lehettek ketten mint jóval többen; akkoriban ilyen hosszú útra kincsekkel megrakodva csak fegyveres kísérettel lehetett vállalkozni – feltűnést is kel­tet­tek Jeruzsálemben (Mt 1:3).

Keveset tudunk e külföldi látogatókról, de éppen a bibliai adatok alapján nem állítható, hogy pogány vallású vagy hitetlen emberek lettek volna: 

  • először is, nem csak ismerték a zsidók királyáról szóló pró­féciákat, hanem hittek is bennük; azért jöttek, hogy Izrael új királyát imádják (Mt 2:2), és ez ellen József és Mária nem tiltakoztak (Mt 2:10-11)
  • valószínűleg nem zsidók voltak, de a zsidók hitét legalább részben vallhatták, mint sok kortárs prozelita
  • végül, Isten megóvta őket Heródes cselszövésétől – álomban szólt hozzá­juk, hogy más úton térjenek haza (Mt 2:12).

Végül, ami a csillagot illeti, az sem süthetett be Jézus születésekor a betlehemi barlangba vagy istállóba. A keleti bölcseket a már majdnem kétéves kisfiúhoz vezette, Betlehembe (Mt 2:2-10).

Ökör és szamár?

Assisi Szt. Ferenc idejében a jászol mögött álló ökör és szamár már a karácsonyi hagyomány része volt, utalásként az Ézs 1:3-ra: „Az ökör ismeri gazdáját, a szamár is urának jászlát, de Izrael nem is­mer, népem nem ért meg engem.” A bet­lehemi jászol képének ez a kiegészítése csupán teológiai vissza­utalás, a Jézust – nagyrészt – elutasító Izrael fölötti ítéletként.

Apokrif és művészeti elemek Bibliai és kultúrtörténeti adatok
Jézus i.sz. 1-ben született, hiszen ez időszámításunk kezdeteIdőszámításunk kezdetét elszámolták, Jézus születése néhány évvel előbb történt.
Éppen tél volt, a táj havas volt.A pásztorok csak tavasztól őszig tereltek juhokat a szabadban (Lk 2:8). Jézus tavasszal vagy ősszel született. A havas téli táj nem a palesztinai, hanem az európai éghajlati viszonyokból indul ki.
József és Mária együtt utaztak Betlehembe, Mária szamáron ült.Csak azt olvassuk, hogy József felment Názáretből Betlehembe (Lk 2:4), hogy összeírják Máriával együtt (2:5). Mária előbb is odautazhatott, hogy elkerüljék a szülés előtti utazás veszélyeit, ez esetben Józsefre vártak Betlehemben. Az utazás módjáról sincs bibliai adat.
Mielőtt vagy mire Betlehembe értek, a szülés már be is indult.Amíg Betlehemben voltak, született meg Jézus (Lk 2:6-7)
József egy barlangban hagyta Máriát, és elment bábáért, Így Mária egyedül és rövid időn belül szülte meg Jézust.Amíg Betlehemben voltak, jöttek el Mária szülésének napjai, tehát a vajúdás átnyúlt egyik napról a másikra (Lk 2:6-7).
Vagy: Még éppen beértek Betlehembe, ami azonban az összeírás miatt annyira zsúfolt volt, hogy a fogadóban sem volt már számukra hely, csak egy istállóban, így József vezette le a szülést.Betlehem kisebb falu volt, József pedig királyi leszármazott. Biztosan rokonoknál szálltak meg. A külön bejáratú vendégszobában [gör. katalüma] nem volt már hely. Mária a közös helységben szült, és biztos volt ott rokon nő vagy bába is.
A jászolban fekvő kis Jézust birkák, illetve ökör és szamár lehelete melengette.A kisbaba jászolban feküdt, amit az alacsonyabb, állatoknak éjjelre fenntartott házrészből egy mozdulattal áttehették a közös helységbe, ahol mindenki a földön aludt. Állatokról nincs szó.
Jézus előtt öreg pásztorok és ajándékot hozó háromkirályok hódoltak.A pásztorok az újszülött [gör. brephosz] Jézus előtt hódoltak (Lk 2). A bölcsek [gör. magoi] nem királyok voltak, a kétévesnél fiatalabb kisfiút [gör. paidion] imádták, és József nem volt jelen (Mt 2:11). A bölcsek számát nem tudjuk, csak az ajándékokét. 
A csillag fénye egyenesen rá világított a jászolban fekvő Újszülöttre.Jézus születésekor nem volt Betlehem fölött csillag, csak kb. két évvel később a bölcseket vezette Betlehembe.
A kis Jézus, Szent József és Szűz Mária feje körül is dicsfény ragyogott.Ilyesmiről nincs bibliai adat. A dicsfény későbbi művészeti eszköz.
A szent család fölött a levegőben angyali seregek hallelújáztak.Angyalok csak a Betlehem környéki pásztoroknak jelentek meg (Lk 2:8-20). 

Miért nem elég, ami történt?

Egyfelől érthető az evangéliumi történet későbbi kiszínezé­se, másfelől azonban úgy tűnik, a századokon át csiszolt „sztori” túl jól sikerült. Vajon mi történt?

Ami az apokrif irodalmat illeti, eleve számolnunk kell az általános emberi vagy népi vallásossággal, amely számára Máté és Lukács beszámolójának valósága túl hétköznapi, és még az igazi csoda is kiszí­nezésre szorul. Nem elég az örömhír, hogy a szűz Máriaméhében egy gyer­mek fogan a Szentlélektől, aki a Magasságos FiaIsten Fia, a Szent, aki megszabadítja népét bűneiből és uralkodni fog örökké (Mt 1:18-23 Lk 1:31-35), a méhben normálisan kifejlődött, hétköznapi módon meg­született, szépen felnövekedett, erősödött a bölcsességben és Isten kegyelme volt rajta (Lk 2:40). A vallásos képzelet azt igényli, hogy egy ilyen személy eleve csodálatos és drámai módon szülessen (ld. Jakab próto­evangélium), és a gyer­mek­kora is ilyeneseményekkel legyen tele (ld. gyer­mekségevangéliumok). A művi kiegészítések azonban elvon­hatják a figyelmet az igazi csodáról.

Ami az ünneplés gyakorlati problémáit illeti, az első betlehemi jászol felállítása Assisi Szt. Ferenchez kötődik (1223), és bár evan­ge­lizációs célt szolgált, elterjedése révén egyre több nem bibliai elemmel bővült. Ez egy pontig érthető, hiszen ha el akarjuk játszani a Születéstör­ténetét, drama­turgiai szükség 

  • a hiány­zó adatok kitalálása (pl. Mária szamárháton utazik, a három ajándékot három bölcs adja át)
  • az időben elkülönült elemek össze­vonása (pl. a pásztorok és bölcsek látogatása egyszerre, a csillag fénye), illetve
  • a teológiai igazságok utólagos visszavetítése a születés történetébe (ökör és szamár, barikák a Jó Pásztor körül stb.). 

Karácsony a századok során rárakódó apo­krif elemek, a népszokások, a képző­művészeti alkotások és a biznisz miatt ma már az evangéliumok szövegétől és kultúrájától idegen képsort, hangu­latot, azaz üzenetet vetít elénk. A képzőművészeti közhelyeket és az ünneplés audiovizuális élményét pedig már nem könnyű megkérdőjelezni. Mégis, érdemes lenne tiszteletben tartani az 1. századi szent­írók konkrét szavait, szándékait és üzenetét, illetve újra gondolni, hogy ilyenkor mire is emlékezünk, és hogyan ünnepelhetnénk valóságközelibb módon.

Lábjegyzetek

[ 1 ] Jakab prótoevangéliuma XVII.2 (a 2. század második feléből), illetve az erre és más apokrifekre is építő A Megváltó gyermekségének arab evangéliuma 2 (az 5-6. századból) 

[ 2 ] Jakab prótoevangélium (XVII.3), A Megváltó gyermekségének arab evangéliuma (2)

[ 3 ] Jakab prótoevangélium (XVIII.1, XIX.1-2), A Megváltó gyermekségének arab evangéliuma (2-3)

[ 4 ] Jakab prótoevangélium (XVIII.1, XIX.2), A Megváltó gyermekségének arab evangéliuma (2-3)

Felhasznált és ajánlott szakirodalom

  • Adamik Tamás (szerk.): Apokrif iratok – Csodás evangéliumok (Telosz Kiadó, 1996)
  • Bailey, Kenneth E.: Jesus Through Middle Eastern Eyes (IVP Academic, 2008)
  • Croteau, David A.: Urban Legends of the New Testament (B&H Academic, 2015)
  • Grüll Tibor: A kövek  kiáltanak – 50 történeti dokumentum az Újszövetség tanulmányozásához (Szent Pál Akadémia, 2009)
  • Keener, Craig (ed.): The IVP Bible Background Commentary – New Testament (IVP, 1993)
  • Kaiser, Walter – Garrett, Duane (ed.): Archeological Study Bible (Zondervan, 2006)


 .