Júdás evangéliuma
Júdás evangéliuma
© dr. Szalai András,
Apológia Kutatóközpont, www.apologia.hu (v.2.
2014.07.05.) PDF
A National Geographic [NG]
2006 április 9-én 160 országban, 27 nyelven sugározta 80 perces
különkiadását „Júdás evangéliuma” (Gospel of Judas) címmel. Íme egy
részlet a dokumentumfilm bevezető szövegéből:
- Egy ősi evangélium került elő közel kétezer év után Egyiptom homoksivatagából. A
történet, amelyet elmesél, alapjaiban rendítheti meg hitünket. Megrázó
lehet majd sok ember számára. Egyfajta válságot okozhat: hitbeli válságot. Ez
az elbeszélés feje tetejére állítja Krisztus elárulásának a történetét:
az áruló itt hőssé válik, és Jézus Krisztus szervezi meg a saját kivégzését.
(…) Vajon ez egy ókori eretnek kézirat, aminek a sírban kellene
maradnia, vagy egy igaz kézirat, amely megváltoztatja Jézus
Krisztusról alkotott képünket? Olvassák el most először Júdás evangéliumát!
1. A lelet és jelentősége
Egy
Egyiptomban talált, 4. századi, kopt nyelvű gnosztikus evangélium felfedezéséről
van szó, amelyről a NG hatalmas kampány keretében dokumentumfilmet készített,
kiállítást szervezett, könyvet adott ki, és a NG folyóirat 2006 májusi számában
20 oldalas cikket jelentetett meg. Az iratok tartalmát és jelentőségét –
legalábbis a NG tálalása alapján – a következőképpen foglalhatjuk össze:
- Júdás evangéliuma olyan
beszélgetések feljegyzése, amelyek Jézus és Júdás között történt az utolsó
vacsora előtti héten, titokban, négyszemközt. Hiteles történet, amely sajnos
csak a hivatalos egyházon kívül maradhatott fenn, mert a korai egyház egyes
vezetői a sok evangélium közül csak négyet tartottak meg, és ezt a többivel
együtt is kidobták.
- Júdás most előkerült
evangéliuma azonban rehabilitálja az árulónak tartott Júdás apostolt.
Valójában Júdás volt az egyetlen tanítvány, aki megértette Jézus igazi
céljait. Maga Jézus kérte meg arra, hogy feljelentse, így amikor megölték,
szelleme kiszabadulhatott a fizikai test rabságából. Júdás ezt vállalta,
így ő lett Jézus legnagyobb tanítványa, igazi hős, aki nélkül Jézus nem végezhette
volna el az üdvözítés feladatát. Júdás megítélése csak fokozatosan vált
egyre negatívabbá, ami így az újszövetségi és történelmi antijudaizmus, majd antiszemitizmus
gyökerévé vált.
- A mai keresztényeknek
nyitottnak kellene lenniük az ilyen iratok elfogadására, hiszen a korai kereszténység
sem volt egységes, hanem sokféle hagyomány és sokféle evangélium is megfért
benne, így a különféle gnosztikus irányzatok is, amelyek műve volt Júdás evangéliuma.
Kérdés, hogy ebből mennyi igaz? Valódi a szöveg vagy
hamisítvány? Mennyire tekinthető hitelesnek a tartalma? Valóban többet
tudhatunk meg belőle Júdásról és Jézusról, mint amit eddig tudtunk? Tényleg el
kell felejteni az Újszövetséget?
2. Júdás evangéliuma
2.1. A felfedezés és a publikálás története
Az
iratot valamikor az 1970-es években, Egyiptomban találták, de nem tudni, pontosan
hol és mikor. (Az egyik jelenlegi feltételezés szerint 1978-ban, valahol a
Nílus keleti partján, egy Al Minya nevű falu melletti sírból került elő egy
kőládából.) A közel-keleten virágzó műkincskereskedés miatt meglehetősen
kalandos úton került ki Egyiptomból Európába, majd az USA-ba.
Először 1983-ban, Itáliában
szerzett róla tudomást egy amerikai koptológus, Stephen Emmel, aki más, görög
és kopt szövegekkel együtt látta, de mivel a kért árat (3 millió dollár) nem
tudta előteremteni, az iratot többé nem látta. Követező bizonyítható
előfordulási helye New York állam, ahol a Hickswille Citybank széfjében pihent
16 éven át. A széf ismeretlen tulajdonosától, egy egyiptomi kereskedőtől
kb. 300 000 dollárért vette meg 2000-ben Frieda Nussberger-Tchacos, a svájci Gallerie Nefer régiségkereskedő cég tulajdonosnője,
akiről az iratok a Codex Tchacos nevet kapta. Tőle 2001-ben 1.5 millió
dollárért vette meg Tchacos jogásza, Mario Jean Roberty, egy bázeli magánalapítvány,
a Maecenas Foundation for Ancient Art vezetője.
Tchacos
Olaszországban az illegális műkincskereskedelem ismert alakja. 2002-ben
Cipruson le is tartóztatták, de vádalku révén csak 18 hónap felfüggesztett
büntetést kapott illegális műkincskereskedelem miatt. A NG a sztori kizárólagos
közlési jogát több mint 1 millió dollárért vette meg Tchacos-tól és a Maecenas-tól,
és igyekszik nem említést tenni a hölgy üzelmeiről. A történetnek ez a része
nem egy archeológus szemében a műkincskereskedelem támogatását és legalizálását
jelenti, és a NG-ot erkölcsi kompromisszummal vádolja. A riportok Tchacos-t az
iratok megmentőjeként tüntetik fel, akit a gondviselés vezetett:
- Kötődöm Júdáshoz. Évezredekig megbélyegezték, és most
hozzám került ez az evangélium, amely azt mondja, hogy nem akarta elárulni
Jézust, akarata ellenére kérték erre. Úgy érzem, hogy engem kért meg, hogy
rehabilitáljam őt.
Egykori
kollégái azonban, akik a tanúvallomásai miatt bajba kerültek, Tchacos-t „a
műkincskereskedelem Júdásának” nevezik. Ez ugyan nem kérdőjelezi meg az
iratok eredetiségét, mégis rávilágít arra az ellentmondásos helyzetre,
amelyben a régészek és a régészeti intézmények ma vannak. Ha erkölcsi okokból
nem üzletelnek műkincsrablókkal, értékes műkincseket veszítenek el. Ha
pedig megveszik tőlük, a piacot erősítik, és folyik tovább a fosztogatás és a
rongálás.
A szöveg létezését hivatalosan először 2004
júliusában, egy párizsi koptológiai konferencián jelentették be. A Maecenas
alapítvány pedig 2005 márciusában közölte, hogy az iratok teljes konzerválása
után kiadják a szövegek teljes fordítását angolul és más nyelveken. Az iratok
a konzerválás és a publikálás után azonnal vissza fognak kerülni Egyiptomba, a
kairói Kopt Múzeumba.
2.2. A kódex és a szövegek
A
Tchacos Kódex egy 4. századi, 66 oldalas, bőrkötéses papirusz könyv, amely négy
szöveget tartalmaz: Péter Fülöphöz írt levelének egy változata (1-9. oldal),
Jakab első apokalipszisének egy változata (10-32. oldal), Júdás evangéliuma
(33-58. oldal) és Az Idegen könyve (59-66. oldal). Az első két irat ismeretes a
Nag-Hammadinál talált kódexekből, a legutolsó eddig ismeretlen szöveg, Júdás
evangéliumának pedig csak a létezéséről tudtunk, szövege eddig ismeretlen volt.
A kódex
20. századi hányattatása miatt meglehetősen rossz állapotban volt, megmentésre
szorult. Lapjai sérültek és töredezettek, a szövegben sok a folytonossági
hiány, de nagy része kibetűzhető, olvasható.
Júdás evangéliumának szövege görög betűvel, kopt nyelven, az egyiptomi nyelv kései változatán íródott (szahidi dialektusban). Biztosan fordítás, minden gnosztikus kulcsfogalom görögül jelenik meg benne. Az iratot a paleográfiai (papirusz, tinta, betűtípus, kötési mód) és a C14-es radiokarbon vizsgálatok alapján a 3. sz. végére vagy a 4. sz. elejére datálták. Ezzel kizárható, hogy a kódex modern hamisítvány lenne. Az irat tartalma még régebbi, hiszen Irenaeus i.sz. 180. körül – más gnosztikus szövegekkel együtt – kritizálja.
2.3. A szöveg tartalma
A
viszonylag rövid szöveg három fő része: (A) bevezetés (B), három, beszélgetésekből
álló jelenet, (C) befejezés. A szereplők Jézus és a tizenkét apostol, köztük
Júdás. A beszélgetések az utolsó vacsora előtti héten játszódnak, a történet
ott ér véget, hogy Júdás elfogadja a pénzt és átadja Jézust a papoknak.
Az
irat címe az ókorban szokásos módon a legvégén van, de nem a szokásos
újszövetségi és apokrif formulát követi („A Júdás szerinti evangélium”), hanem így hangzik: „Júdás evangéliuma” (koptul: peuaggelion nioudas). Ez logikus is,
mert az irat nem is Jézus, hanem Júdás alakjáról és szerepéről szól.
2.4. Fontos részletek
A NG
dramatizációja esetenként a szöveg egy-egy mondatát a helyéből kiszakította,
és a koncepciónak megfelelően összefüggő szövegként idézte, ezért érdemes
őket az eredeti szövegkörnyezeten belül vizsgálni. A fordítók által betoldott
szavak [ ]-ben állnak, a szöveghiányokat
[---] jelzi.
2006-ban
magyarul is megjelent a NG hivatalos fordítása, ezért a továbbiakban ebből
idézünk, és annak jegyzeteit is felhasználjuk (Rodolphe Kasser, Marvin Meyer, Gregor
Wurst: Júdás evangéliuma a Tchacos-kódex
alapján, ford. Hasznos Andrea; National Geographic Society, Budapest, 2006)
- Titkos beszámoló Jézus
kinyilatkoztatásáról,[1]
amelyet iskarióti Júdással folytatott beszélgetése során mondott nyolc napon
át, három nappal azelőttig, hogy a húsvétot ünnepelte.[2]
- Amikor Jézus megjelent a földön,
jeleket és nagy csodákat tett az emberiség megváltásáért. És mivel egyesek az
igazság útján [jártak], míg mások a törvényszegésben jártak, elhivatott a
tizenkét tanítvány.
- Beszélni kezdett velük a világon
túli misztériumokról, s arról, hogy a végén mi történik majd. Gyakran
nem önmagaként jelent meg tanítványainak, hanem mint gyermeket találták
maguk közt.
Jézus a tanítványaival beszélget: a hálaadó ima vagy az úrvacsora
- Egy nap Júdeában volt tanítványaival,
akik összegyűlve talált ülve, jámbor gyakorlatban. Amikor [odaért] a
tanítványaihoz, akik egybegyűlve ültek, és hálát adtak a kenyér fölött,
[Jézus] elnevette magát. A tanítványok így szóltak hozzá: „Mester, miért
nevetsz hálaadó imánkon?[3]
Azt tettük, ami helyes.” Ő válaszolt, és azt mondta nekik: „Nem rajtatok
nevetek. Nem a saját akaratotokból teszi[tek] ezt, hanem mert így módon dicsőíttetik
a ti istenetek.” Ők így szóltak: „Mester, te vagy [---] a mi
istenünk fia.”[4] Jézus ezt
mondta nekik: „Honnan ismertek engem? Bizony mondom nektek, a
köztetek levő emberek egyetlen nemzedéke[5]
sem ismer majd meg engem."
- Amikor tanítványai ezt meghallották, kezdtek
dühösek és haragosak lenni, és szívükben istenkáromlás kélt ellene. Amikor Jézus látta
[érte]tlenségüket, [azt mondta] nekik: „Vajon az összezavarodás miért
haragított meg titeket? Istenetek, aki bennetek van, és [---] dühre
indítottak titeket lelketek[ben]. Aki [elég erős] köztetek, emberek között, az
vezesse elő a tökéletes embert, és álljon meg előttem!”
- Mindannyian azt felelték: „Elég
erősek vagyunk.” De szellemük nem mert megállni előtt[e], kivéve iskarióti Júdást.
Ő képes volt megállni előtte, de nem tudott a szemébe nézni, és elfordította
arcát.
- Júdás [azt mondta] neki: „Én
tudom, hogy ki vagy és honnan származol. Barbéló[6]
halhatatlan birodalmából jöttél, és én nem vagyok méltó rá, hogy kimondjam
annak a nevét, aki küldött téged.”
- Jézus pedig tudva, hogy Júdás valami
magasztosra gondolt, így szólt hozzá: „Gyere el közülük, és elmondom neked a
királyság misztériumait. Eljuthatsz oda, de sokat szenvedsz majd. Mert valaki
más áll majd a helyedre, hogy a tizenkét [tanítvány] ismét teljes legyen
istenüknél.” Júdás azt mondta neki: „Mikor mondod el nekem ezeket a
dolgokat, és mikor virrad fel a fény nagy napja a [---] nemzedéknek?” De amikor
ezt mondta, Jézus otthagyta őt. (…)
Júdás beszámol egy látomásról, és Jézus válaszol
- Júdás így szólt: „Mester, ahogy
mindnyájukat meghallgattad, most engem is hallgass meg. Mert nagy látomást
láttam.” Amikor Jézus ezt meghallotta, elnevette magát, és azt mondta
neki: „Te tizenharmadik szellem, miért igyekszel annyira? Hanem beszélj, és én türelmesen
meghallgatlak.” Júdás így szólt hozzá: „A látomásban láttam magam, amint a
tizenkét tanítvány megkövez és [ádázul] üldöz [engem]. És eljöttem ara a
helyre, ahol [---] utánad. Láttam [egy házat], és szemeim nem bírták [befogadni]
annak méretét. Nagy emberek voltak körülötte, és a ház teteje növényzetes
(volt), és a ház közepén [tömeg] volt [--- két sor hiányzik ---],
mondván: „Mester, fogadj be engem is ezekkel az emberekkel együtt.” [Jézus]
így válaszolt: „Júdás, a csillagod félrevezetett téged.” Így folytatta: „Egyetlen
halandó ember sem méltó arra, hogy belépjen abba a házba, amelyet láttál, az
a hely ugyanis a szenteknek van fenntartva. Sem a nap, sem a hold nem
uralkodik majd ott, sem a nappal, hanem a szent marad minden időben abban az
aiónban, a szent angyalokkal együtt. Íme, elmagyaráztam neked a királyság misztériumait,
és tanítottalak a csillagok tévedéseiről; és [---] elküldeni azt [---] a
tizenkét aiónon.
- Jézus így szólt: „[Jöjj], hogy [titkok]ról
taníthassalak, amiket ember még nem látott. Létezik ugyanis egy hatalmas
és határtalan aión, amelynek nagyságát egyetlen angyali nemzedék sem látta,
[amelyben] van [egy] nagy láthatatlan [Szellem],
Amit angyali szem nem látott,
Szív
gondolata fel nem fogott,
És
sohasem szólíttatott semmilyen néven.
- És egy fénylő felhő jelent meg ott,
és ő azt mondta: „Keletkezzék egy angyal kísérőmül.” És a felhőből előlépett egy
hatalmas angyal, az Önmagából Keletkezett, a fény istene. És négy másik
angyal keletkezett általa egy másik felhőből, és ők az angyali Önmagából Keletkezett
kísérői lettek (…)
- Júdás így szólt Jézushoz: „És mondd,
mit tesznek majd a te nevedben megkereszteltek?” Jézus azt mondta: „Bizony
mondom [neked], ez a keresztség [---] az én nevem [--- kilenc sor hiányzik ---]
nekem. Bizony mond[om] neked, Júdás, [azok, akik] áldozatot mutatnak be Szaklasznak
[---] Isten [--- három sor hiányzik ---] minden, ami gonosz. Te azonban
mindegyiküknél nagyobb leszel. Te fogod ugyanis feláldozni az embert,
aki magában hord engem.[7]
Szarvad
már felemelkedett,
Haragod
felgerjedt,
Csillagod
fényesen felragyogott,
És
szíved [megerősödött].
- Bizony, [---] a te utolsó [---] válik
[--- két és fél sor hiányzik ---] szomorúság [--- két sor hiányzik ---]
az uralkodó, mert ő majd elpusztíttatik. Aztán pedig Ádám nagy nemzedékének
képmása felemelkedik, mert a menny, a föld és az angyalok előtt létezik ez a
nemzedék, amely az aiónokból származik. Íme, minden elmondatott neked. Emeld
fel a tekinteted, nézd a felhőt és a benne levő fényt, és a csillagokat,
amelyek körülveszik. Az a csillag, amely az utat mutatja, az a te csillagod.”
Júdás felemelte tekintetét, meglátta a fénylő felhőt, és belelépett abba.
Akik a földön álltak, hangot hallottak, amely a felhőből jött, és azt mondta
[---] nagy nemzedék [---] képmás [---] és [--- öt sor hiányzik ---]
2.5. Összefoglaló elemzés
Júdás
evangéliumának Jézusa, Istene, és Júdása teljesen eltér az Újszövetségétől.
- Ami Jézus lényét
illeti, ő valójában Széth, a káoszt uraló öt angyal egyike (isteni lény, nem
csupán hírnök). Nem lett valóságos emberré, hanem hol felnőtt, hol gyermek
testruhájában jelenik meg. Ami Jézus művét illeti, nem mindenkiért jött,
hanem csak azokért, akik mint anyagba lesüllyedt lények visszavágynak a
mennyei szférába. Nem bűnbocsánatot ad, hanem titkos ismeretet (misztériumot,
gnózist), mert az kell a visszatéréshez.
- Ami Jézus és apostolai viszonyát illeti: Jézus szerint nem tudják, ki ő, de előre
megmondja, hogy a nevével vissza fognak élni, másokat félrevezetnek és bűnöket
fognak elkövetni. Ismételten összezavarja, megvádolja, majd otthagyja őket.
Azok pedig értetlenkednek, és megharagszanak rá.
- Ami Istent illeti, az „isten” szó eleve csak az alsóbbrendű anyagvilág
uraira vonatkoztatható, a transzcendens világ ura a „Hatalmas”, a „Nagy Láthatatlan
Szellem”. Az apostolok istene az anyagvilág gonosz, ostoba teremtője (Nebró
v. Jaldabaóth), aki nem Jézus Istene, így ő nem is annak fia. Jézus az
apostolok istenét kineveti, amikor hálát adnak neki az ételért, a neki szánt
áldozatot megveti, és szerinte ez az isten, amely benne van az apostolokban,
ingerli őket haragra ellene.
- Júdás evangéliumának Júdása viszont tudja, hogy Jézus
magasabb szférákból jött, csak ő érti Jézust, aki csak neki árul el minden
titkot. Júdás kilóg a tizenkettőből: ő a tizenharmadik, daimón, azaz eleve a mennyei, szent fajtához tartozik, amely végül
mindenki fölé emelkedik, és megdicsőül.
Ez az
„evangélium” csak az árulásig tart, Jézus elfogatását, kivégzését és Júdás öngyilkosságát
egyáltalán nem említi. A gnosztikus „krisztus” meggyilkolása úgyis csak testből
kiszabadulását jelentette, Júdás öngyilkossága pedig talán meg sem történt,
ha látomásának megfelelően az apostolok
üldözték és kövezték meg.
Júdás evangéliumából androgün emanációk, birodalmak,
istenek és angyalok bonyolult világai
tárulnak elénk, amelyben olyan hatalmakról kell tudni, mint az Ismeretlen
Isten, Szofia és Barbéló, Széth, Nerbó és Szaklasz. Csak egy vallási közösség mozgott otthonosan
ebben az eszmevilágban: a gnosztikusok.
3. A gnosztikusok
3.1. A NG képe a gnózisról
A NG
műsorában elhangzik ugyan, hogy Júdás
evangéliuma gnosztikus irat, de kérdés, hogy kik voltak azok a
gnosztikusok, és hogy milyen viszonyban álltak az egyházzal? A NG által felkért
szakértők (Pagels, Ehrman, Klassen, Meyer) sokszor megismételt, és a cikkben
is leírt elmélete szerint
- a gnosztikusok a korai
kereszténység egyik irányzata volt, tehát az egyház része voltak;
azért lettek idővel mégis kiközösítve, mert nem fogadták el a kialakuló papság
tekintélyét;
- a gnosztikusok evangéliumait
a korai egyház is elfogadta és használta a többi harminccal együtt;
evangéliumaik azért lettek mégis egy idő után kidobva az Újszövetségből, mert a
hívők többségének a sokkal egyszerűbb és érthetőbb evangéliumok (Mt, Mk, Lk,
Jn) jobban tetszettek.
Eszerint
a gnosztikusokat „a hatalom”, evangéliumaikat pedig „a tömeg” vetette volna el.
Ezzel az elmélettel csak az a baj, hogy a gnózis-kutatás és az egyháztörténelem
jól ismert tényeit figyelmen kívül hagyja. Egyrészt a gnoszticizmusról kapott
általános kép hiányos és megtévesztő, másrészt sem a dokumentumfilmben,
sem a cikkben nem mondják ki, hogy konkrétan melyik gnosztikus
csoport használta Júdás evangéliumát.
A NG
műsora és cikke elismeri, hogy Júdás evangéliuma gnosztikus irat, de olyan
képet fest a gnosztikusokról, mintha az egyházon belüli irányzat lett volna,
amely nem akarta elfogadni a papok tekintélyét:
- Narrátor – A korai keresztények
néhány csoportját ma gnosztikusoknak vagy a tudás embereinek nevezzük."
- Meyer - A gnosztikusok a misztikus
irányzatot képviselték, ami azt jelenti, hogy olyan emberek voltak, akik
úgy érezték, hogy egyfajta közvetlen kapcsolatuk van az Istennel. A gnosztikus
szó a görög gnósziszból származik, ami tudást jelent. Ez azonban nem
mindennapi, könyvből megtanulható tudás, hanem egy szellemi meglátás, ösztönös
megérzés, ez önmagunk megismerésének a képessége, és hogy tudatában vagyunk
annak, hogy bennünk van egy isteni szikra. Emellett azt a felismerést is
magában hordozza, hogy az általunk megvallott Isten, a külső Isten megegyezik
a bennünk rejlő isteni szikrával. A gnosztikusok közül sokan keresztények
voltak. (…)
- Pagels – Sokunk az egyetemen hallott először olyan
evangéliumokról, mint például Tamás evangéliuma. Azt mondták nekünk, hogy ezek
gnosztikus, eretnek tanok, egytől-egyig érthetetlenek és furcsák. Azt
tanították nekünk, hogy a gnosztikus szó eleve rosszul gondolkodót jelent.
Ez majdnem olyan, mint ahogy az 1940-es és 50-es években a kommunistákról
beszéltek Amerikában. Ez az egyik módja, hogy ne vegyék őket számításba. A
gnosztikus szó pontosan ilyen. Ők soha nem használták ezt a kifejezést,
hanem keresztényeknek nevezték magukat.
3.2. A valódi gnózis
A
görög gnószisz szó egyszerűen tudást, ismeretet jelent. Volt azonban
egy ókori vallási irányzat, amely – a NG állításával szemben – már a kereszténység
előtt, attól függetlenül, és egy ideig amellett létezett, és
amelyben a gnózis már kifejezetten titkos tudást jelentett. Ezt a
vallási irányzatot ma gnoszticizmusnak nevezik; egykori hívei
irányzattól függően sok nevet használtak, de mind gnosztikusok voltak.
Ennek
a szinkretikus vallási irányzatnak egyes iskolái a kereszténység
terjedésekor átvettek bibliai fogalmakat, szimbólumokat és jézusi
mondatokat. Ezeket saját, már meglevő világnézetüknek megfelelően átértelmezték,
és saját tanaik újrafogalmazására felhasználták. Írásaik – a NG
szakértőinek állításával szemben – nem pusztán "magasabb szintű keresztény
oktatási anyagok" voltak, hanem egy egészen más világnézet
rendkívül spekulatív rendszerét tárják elénk, amelyek a lehető legtávolabb
álltak a biblikus, történelmi kereszténység hitétől.
Ezek
a titkos ismeretek az ember születése előtti magasabb állapotáról,
anyagba-testbe való lebukásáról, állapotának, az anyagvilágnak és a testnek a
megvetéséről, illetve a tudás segítségével történő szellemi felemelkedéséről,
az eredeti, isteni világba történő visszatéréséről szóltak. A gnózis
középpontjában tehát az emberben levő isteni fényszikrának a sorsa áll,
miközben magával az emberrel, aki testi, lelki összetevők együttese, nem
foglalkozik.
A
végső, abszolút Isten – a Biblia istenképével ellentétben – megismerhetetlen
marad, ráadásul válságos helyzetben van. Különféle mitikus magyarázatok
szólnak arról, hogy testének egyes részei valamiért szétszóródtak a
sötétségben-anyagban – ezek az emberben levő szikrák azok, amiket a gnosztikus
Szabadító össze akar gyűjteni, és visszavinni a Teljességbe. Az Istennek tehát
a saját testét kell összeszednie.
A
gnózis olyan üdvözítő ismeretet jelent, ami maga az üdvösség. A
gnosztikus Üdvözítő – aki irányzattól függően emberi vagy angyali lény
– csak az üdvösség átadója, közvetítője, csak kinyilatkoztató szerepe
van. Másrészt ő maga is rászorul a szabadulásra, hiszen kapcsolatba került az
anyagvilággal.
Míg a
keresztény evangélium mindenkinek szólt, a gnózist csak az erre eleve alkalmasak
ismerhettek és érthettek meg, a tömegek nem. A gnosztikusok születésüknél, természetüknél
fogva voltak gnosztikusok, így másoknál magasabb rendűnek tartották magukat.
Ők voltak a „szellemiek” (görög pneumatikosz), mindenki más „anyagi”
vagy „testi” (hülikosz), akiknek esélyük sincs a gnosztikus értelemben
vett üdvösségre. A keresztény színezetű gnosztikusok is lenézték a
keresztényeket, de a szellemi és az anyagi-testi között álló „lelkinek”
(pszükhikosz) tartották őket, akiknek esetleg van esélyük, ha továbblépnek
a gnózis felé.
A
gnoszticizmus tehát szociológiai szempontból ezoterikus és elitista, sőt
kifejezetten arisztokratikus vallás volt, amely lenézte a tömegeket és a
tömegek vallását. Tanításait illetően mitikus, szinkretista és individualista
volt: kedvelte a mitikus nyelvezetet, a görög filozófiától a közel-keleti
misztikus irányzatokig szinte mindenből merített, és rengeteg egyéni
változata jött létre. Erkölcsi szempontból pedig vagy aszketikus volt (a test
rossz, a nemiség bűn, a feladat az önmegtartóztatás), vagy libertinus (a test
tönkretehető kicsapongással is, az erkölcsi szabadosság eszköz a magasabb
célok felé).
A
gnoszticizmusnak a kereszténységgel ellentétben nem volt szociális programja,
és eleve csak a művelt rétegekben tudott téríteni. Jelentősége ellenére mindig
is kis létszámú, egymással rivalizáló csoportokból állt, amelyek
folyamatosan megjelentek, változtak, majd eltűntek. (Az ókori gnoszticizmus
napjainkra csak az iraki és iráni területen élő kb. 15 ezer fős mandeus
népcsoportban maradt fenn.)
Mindez éles ellentétben állt a keresztény üzenettel, amely minden embert meg akart és tudott szólítani, egységes tanítást hirdetett, a valláskeverést elutasította, életszentségre és cselekvő emberszeretetre buzdított.
3.3. A NG képe a gnosztikus evangéliumokról
A NG
szakértőinek állítása szerint a keresztények több mint harminc evangéliumot használtak, köztük a gnosztikusokéit
is, amelyek azért lettek kidobva az Újszövetségből, mert a tömegek számára túl
magas színvonalúak voltak:
- Narrátor – A korai időszakban a
kereszténység nem úgy nézett ki, mint ahogy a legtöbb ember gondolná. A keresztényeknek
nem volt Bibliájuk. Helyette a hívek Krisztus történetének különböző
változatait terjesztették egymás között. Végül ezeket az elbeszéléseket az
evangéliumokban örökítették meg, de csak Krisztus halála után 30-60 évvel.
Manapság a legtöbb szakértő úgy gondolja, hogy szerzőik jóval az
evangéliumaik lejegyzése előtt meghaltak.
- Ehrman – A korai kereszténység egyik
legérdekesebb jelensége, hogy az Újszövetségbe bekerült négy evangéliumnak
a szerzői: Máté, Márk, Lukács és János mind ismeretlenek. Ezeket a
címeket későbbi szerkesztők adták, nem az alkotók. Eredetileg nem voltak
címeik.
- Narrátor – Van még egy meglepő csavar
a korai egyház hitéletében. Nem csak négy, hanem több mint harminc
evangélium létezett.
- Paigels – Az evangélium örömhírt
jelent. Tehát az a kérdés, hogy kicsoda Jézus, és mi a róla szóló
örömhír. Nagyon sokan más szempontokból közelítették meg ezt a kérdést.
- Narrátor – A Krisztus halála utáni
első kétszáz évben életének és üzenetének szó szerint tucatnyi különböző és
olykor ellentmondó változata forgott közkézen. Ezek egyike Júdás
evangéliuma volt.
- Paigels – Ez a szöveg, mint sok
más, Nag-Hammadiban nemrég felfedezett kézirat, egy eddig ismeretlen
kereszténységbe nyújt bepillantást. Sok ember úgy gondolta, hogy egyedül
csak az Újszövetségben található Máté, Márk, Lukács és János evangéliuma
létezett. Valójában ezeknél sokkal több volt. Elképzelhető, hogy több tucat
is. Az Igazság, Mária Magdaléna, Tamás, Júdás és Fülöp evangéliuma, hogy csak
néhányat említsünk. Nem létezett egy egyetemes korai kereszténység, hanem
sok változata volt.
- Narrátor – Akár egy hitről vagy
többről volt szó, a kereszténység robbanásszerűen terjedt Jeruzsálemtől
kezdve Kisázsiáig, Egyiptomig, Rómáig és Észak-Afrikáig. Ekkor még nem voltak
templomaik. A hívők egymás otthonaiban gyűltek össze, ahol olyanoknak
tulajdonított evangéliumokat hallgattak, akiknek neve meglepné a legtöbb mai
templomba járó embert.
- Ehrman – Voltak, akik Fülöp, Tamás
vagy Mária, míg mások Máté, Márk, Lukács vagy János evangéliumát használták.
- ---
- Narrátor – A gnosztikusok voltak
azok, akik a Nag-Hammadi könyvtár néven ismertté vált szövegek nagy részét
írták. Krisztusról szóló történeteik sokkal elvontabban és filozofikusabbak
az Újszövetségben találhatóknál...
- ---
- Paigels – Ez nem azt jelenti, hogy
feltétlenül ellentétesek lennének egymással, és hogy választanunk kellene Márk,
Tamás vagy Júdás evangéliuma között. A Nag-Hammadi kéziratok és Júdás
evangéliuma nem könnyű olvasmányok, és minden bizonnyal nem az átlag ember
számára készültek. Magasabb szintű oktatásra szánták őket, ezért nem
ugyanaz volt a szerepük, mint Máté, Márk és Lukács evangéliumainak.
- Narrátor: Akár emelt szintre szánt
írás, akár eretnekség, Júdás evangéliuma ráébreszt minket arra, hogy a
korai időkben nem csak egy, hanem sokfajta kereszténység létezett.
- Ehrman – Főleg az olyan ókori
evangéliumok felfedezésének köszönhetően, mint a Nag-Hammadi könyvtár és a
Júdás evangéliuma, a tudósok megismerték a kereszténység olyan formáit is,
amelyek nem maradtak fenn. Elnyomták őket, a perifériára kerültek, majd végleg
eltűntek.
3.4. Az Újszövetség és az apokrifek valódi viszonya
Az evangélium
(görög euangelion) szó jelentése jó ír, örömhír, és mint irodalmi
jelenség, sajátosan keresztény, újszövetségi műfaj. Az Újszövetségben négyet
találunk: Máté (Mt), Márk (Mk), Lukács (Lk) és János (Jn) evangéliumát, ezeket még
az 1. században írták a szem- és fültanú apostolok, illetve közvetlen munkatársaik.
Amint
arra a NG helyesen rámutatott, az ókorban, pontosabban a 2-4. században ennél
jóval több evangéliumnak nevezett irat
keletkezett. Az azonban egyszerűen nem
igaz, hogy az egyház a négyen kívül bármelyiket is elfogadta és használta
volna. Ezek az ún. apokrif (titkos, rejtett értelmű) szövegek ugyanis
nagyon eltérő háttérből keletkeztek, és csak egy részük volt
gnosztikus. Hátterük és sajátosságaik megértése nélkül pedig igazi jelentőségüket
sem érthetjük meg. A NG műsorában megszólaló szakértők pedig alapvető tényeket
hallgattak el.
Először
is, mint már említettük, a gnoszticizmus a kereszténységtől független
vallás volt, amelynek egyes iskolái vettek fel keresztény színezetet; a
civil szakirodalom ezeket az iskolákat nevezi „keresztény gnosztikusoknak”.
Másodszor,
ezeknek a csoportoknak az írásai között volt néhány „evangélium” is, de – az
újszövetségiekkel szemben – egyik gnosztikus „evangélium” sem volt teljes
jézusi élettörténet, hanem
- csak beszédgyűjtemény
(Tamás kopt evangéliuma, Fülöp evangéliuma),
- vagy értekezés (Az
Igazság evangéliuma, János apokrifonja, Tractatus Tripartitus),
- vagy titkos beszélgetés
(Jézus Krisztus bölcsessége, Hit bölcsesség, A Megváltó dialógusa, Az
egyiptomiak szerinti evangélium, Júdás evangéliuma).
Ennek
a sajátosságnak több oka volt. Az egyik, hogy a gnosztikusok eleve nem törődtek
a zsidó Jézus történetének ószövetségi gyökereivel, történelmi beágyazottságával,
és az Újszövetség más irataival. Jézus történetéből csak felhasználtak egyes
jeleneteket és tanításokat, de mindent a maguk rendkívül bonyolult világképének
megfelelően átértelmeztek.
A
másik ok az, hogy ezek az iratok műfaji szempontból nem is evangéliumok,
hanem inkább tipikusan gnosztikus „párbeszédes kinyilatkoztatások”; a gnosztikusokat
ugyanis a „krisztus” csak mint kinyilatkoztató érdekelte, aki olyan
dolgokról beszél, amelyekről az újszövetségi evangéliumok semmit
sem mondanak (pl. a láthatatlan világ emanációs hierarchiája).
Ezek
a gnosztikusok a saját tanaikat olyanok szájába igyekeztek adni, akikről
az Újszövetség keveset mond (Tamás, Mária Magdolna, Fülöp, Mátyás) vagy nagy
volt a tekintélyük (János, Péter), és az újszövetségi történetekben olyan
alkalmakat, kvázi „lyukakat” kerestek, amikor Jézus sokat beszélhetett (négyszemközt,
feltámadása után stb.). A gnosztikus evangéliumok krisztusképei pedig nem csak
az újszövetségitől tértek el, hanem egymástól is. Ahány gnosztikus iskola
volt, annyi „krisztus” élt a gnosztikusok fejében.
Mindebből
jól látszik, hogy az ún. „keresztény gnózis” nem a kereszténység, hanem a gnózis olyan ága volt, amely parazitaként
rátapadt a kereszténységre, de attól mindig is idegen maradt. Ezért az ún.
gnosztikus „evangéliumok”, bár megtévesztő módon az apostolok nevét tüntették
fel szerzőként, csak az újszövetségi evangéliumok tartalmilag hiteltelen formai imitációi
voltak. Nem magasabb szintű kereszténységet, hanem más vallást
hirdettek.
Amint a NG szakértői is rámutattak, Mt, Mk, Lk és Jn
eredeti szövege nem tartalmazta a szerző nevét. Mégis, éppen azért
lehetett ráírni a nevüket, mert a szövegükből úgyis mindenki felismerhette a
szerzőt. A gnosztikus evangéliumokra viszont mind rá volt írva, hogy állítólag
ki írta, de a keresztények számára éppen a szövegükből derült ki, hogy
biztos nem azok írták, akiknek a neve a szövegen fel van tüntetve.
3.5. A gnosztikusok és az Újszövetség
A NG
egyes szakértői szerint a gnosztikus evangéliumok „kimaradtak” vagy „ki lettek
hagyva” az Újszövetségből. Ezzel szemben, ha a gnosztikus evangéliumok
szövegét megvizsgáljuk, akkor kiderül, hogy
- az újszövetségi evangéliumokat
nem említik, így nem is kritizálják, hiszen a gnosztikusok a kereszténységet
és annak evangéliumait lebecsülték, és legfeljebb „előszobának” tekintették a
maguk teljesebb igazságához,
- egyik sem akart az Újszövetség
része lenni, hiszen a gnosztikusok nem fogadták el az Újszövetséget;
legfeljebb az evangéliumokat kommentálták (főleg Jn-t), és közülük is
válogattak (pl. Markion csak a Lk markionizált változatát); az ApCsel és a
levelek, az ősegyház története számukra érdektelen volt, a Jelenéseket is csak
műfajilag imitálták a saját apokalipsziseikkel.
A
keresztények viszont sosem kételkedtek a négy evangélium hitelességében,
míg a gnosztikus evangéliumokat kezdettől fogva és mindvégig elvetették.
Volt
néhány újszövetségi irat, amelyet az egyház egyes részeiben bizonyos
okokból egy ideig vitattak (a keleti egyházban a Jel-t rossz görögsége miatt;
Júd-t és 2Pt-t a hasonlóságaik miatt; 2-3Jn-t rövidségük és személyességük
miatt; a Zsid-t szerzőjének ismeretlensége miatt), de az evangéliumokat sosem.
Voltak olyan nem újszövetségi iratok, amelyeket
az első 2-3 évszázadban a helyi gyülekezetekben kedveltek, sőt helyenként az
apostoli iratokkal együtt istentiszteleten is felolvastak belőlük (Didakhé, Hermász
Pásztora, Barnabás levele, Római Kelemen 1. levele), de ezek egyike sem volt apostoli
irat, folyamatosan az Újszövetséget idézték, arra hivatkoztak – így megmaradtak
építő olvasmánynak.
3.6. Az Újszövetség és a gnoszticizmus
A NG
azt is elfelejtette megemlíteni, hogy az egyház már az Újszövetség
megírásának idején is harcolt a gnózis különféle megnyilvánulási formái
ellen: János apostol az evangéliumában és három levelében (doketisták, akik
szerint a krisztus csak testetlen fantom volt), Pál apostol a Kolossébelieknek
írt (vsz. egy zsidó hátterű, angyalimádó, aszketikus irányzat), és a
Timóteusnak írt két levélben (gnosztikusok részletezés nélkül), Júdás
apostol a levelében (egy libertinus irányzat). Íme két összefoglaló idézet
Páltól és Pétertől:
- 1Tim 6:20-21 Timóteus, őrizd meg a
rád bízott kincset. Fordulj el a hazug módon ismeretnek [görög gnószisz]
nevezett szentségtelen, üres beszédektől és ellenvetésektől, amelyeket
egyesek elfogadva eltévelyedtek a hittől. A kegyelem veletek!
- 2Pét 1:16 Mert nem kitalált meséket
[görög müthosz] követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus
Krisztus hatalmát és megjelenését, hanem úgy, hogy szemtanúi voltunk isteni
fenségének.
3.7. Az egyház és a gnosztikusok
A NG
tálalása szerint a szabad szellemű gnosztikusok egy idő után veszélyeztették
volna a kialakuló papság hatalmát, ezért szálltak velük szembe.
- Narrátor – A korai egyházatyák
harcoltak a gnosztikusok ellen.
- Meyer – A hivatalossá váló egyházi
irányvonalhoz tartozó hitszónokok egyik problémája a gnosztikusokkal
kapcsolatban abból a tényből adódott, hogy nekik nem volt szükségük a papjaik
és püspökeik tanácsaira, irányítására és szellemi meglátásaira. Ők egy
belső szellemi meglátással rendelkeztek, és ez aggasztotta az egyházi
vezetőket.
- Narrátor – Nem csak ez ingerelte
az egyház elöljáróit. A gnosztikusok ugyanis azt vallották, hogy a test a
benne rejlő isteni lélek börtöne. Jézus halála számukra örömteli dolog volt, és
Júdást hősnek tartották, amiért segített kiszabadítani Krisztus lelkét.
Valójában ez az egyik oka annak, amiért a szakértők azt gondolják, hogy Júdás
evangéliumát a gnosztikusok írták.
Tény
azonban, hogy az egyház kezdettől fogva, mindig is elutasította a
gnosztikus spekulációkat, illetve kiközösítette azokat, akikről
kiderült, hogy valójában gnosztikusok voltak (Valentinosz stb.). A 2. században
Jusztinosz és Irenaeus, a 3. században Tertullianus, Alexandriai Kelemen és
Hippolütosz, a 4. században pedig Epiphaniosz írt tanaik ellen éles hangnemű
kritikát.
A
gnosztikusok – önértékelésük és tanaik alapján érthető módon – valójában
mindenkit lenéztek, és mindenki ellen voltak, illetve szinte mindenki más –
az egyháztól a pogányokon át (Kelszosz, 2. sz) az újplatonistákig (Plótinosz,
3. sz.) – ellenük volt. A gnosztikusok nemigen álltak le vitatkozni, de voltak
olyan keresztényellenes „kinyilatkoztatásaik” is, mint például a 3. századi „Péter
apokalipszis”, egy állítólag Péternek adott látomás, amelyben Krisztus – a
kis gnosztikus csoporttal szemben – az egyházat elítéli és elveti.
A
keresztény színezetű gnosztikus csoportok egy része igyekezett beépülni a
keresztény közösségekbe, vagy kereszténynek adta ki magát. A nem túl tájékozott
pogányok szemében kereszténynek is tűntek, de már a 2. századi egyházatyák
pogányoknak írt hitvédelmi irataikban kikérték maguknak, hogy olyasmikkel vádolják
az egyházat, amit csak a gnosztikusok hisznek és művelnek. A gnosztikusok a
keresztényüldözések idején azonban már nem vallották magukat kereszténynek,
és áldoztak a császárnak – amit az egyházatyák ugyancsak a szemükre vetettek.
A NG szakértőinek elmélete, miszerint az ókori kereszténység dinamikus terjedése mögött példátlan dogmatikai és etikai megosztottság állt volna, logikátlan és történelmietlen. A kortárs irodalom éppen hogy olyan nagyfokú tanbeli és szervezeti egységet mutat, amelyet a belülről fakadó eretnekségek, a külső, rivális vallási irányzatok és az üldözések sem tudtak megingatni.
4. A káiniták
4.1. A libertinus gnosztikusok
A NG műsorában és cikkében sajnálatos módon egyszer sem jelent meg, hogy Júdás evangéliuma egy bizonyos gnosztikus irányzat, az ún. káiniták irata volt, csak a későbbi könyvkiadásban ír róluk Bart Ehrman (94-96. oldal).
A káiniták onnan kapták a nevüket, hogy a Bibliában szereplő negatív figurákat – a testvérgyilkos Káintól kezdve Szodoma homoszexuális lakóin, az elsőszülöttségi jogát eladó, erőszakos Ézsaun és a Mózes ellen lázadó Kórahon át a Messiást eláruló Júdásig – pozitív hősnek állították be. Szerintük ugyanis e bibliai szereplők ugyanazért munkálkodtak, amiért ők: a léleknek a testi létből való kiszabadulásáért, és ugyanaz volt az ellenségük, mint nekik: az anyagi világ Teremtője, a zsidóság Istene. Számukra a Biblia negatív alakjai voltak az igazság bajnokai.
Amint Kákosy László egyiptológus professzor írta (Fény és káosz – a kopt gnosztikus kódexek, Budapest, Gondolat, 1984; 61. oldal):
- A káiniták az Ószövetséget legélesebben elítélő gnósztikusok közé tartoztak, akik – mint nevükből is látszik –, Káinnak pozitív szerepet tulajdonítottak. Ugyanígy Ézsaut és Szodoma lakóit is nagyra becsülték. Júdás szerepének olyan felfogása, hogy a világ Hatalmai meg akarták akadályozni, hogy Krisztus a szenvedése árán megváltsa a világot, és emiatt Júdás az emberiség érdekében elárulta mesterét, arra mutat, hogy az Újszövetség alaptételeivel is szemben álltak.
A káiniták is gnosztikusok voltak, így kibékíthetetlen ellentétet láttak a tisztán szellemi, végső isteni valóság, és a gonosz teremtő isten (a Biblia Istene) által létrehozott anyagvilág között, illetve az isteni eredetű-természetű lélek és a mocskosnak tartott fizikai test között. A testet a lélek csapdájának tekintették, amelyből ki kell szabadulni, és vissza kell térni a tisztán szellemi világba. Úgy gondolták, hogy a cél minden eszközt szentesít, ezért a gnosztikusok etikája mindig is két szélsőségbe hajlott. Az egyik az aszkézis volt, a kemény önmegtartóztatás ideálja, a másik a libertinizmus, amely a kicsapongást tette eszközzé (Kákosy 1984:151):
- A gnósztikus libertinizmus különböző formákban nyilvánult meg. Hallunk férfiak és nők kezdeti szellemi testvériségéről, melyből a nő végül is állapotosan kerül ki; szó van meztelenül imádkozó phibionitákról és a káinitákról, akik szerint a megváltáshoz szükséges, hogy az ember minden erkölcstelenségen végigmenjen.
A libertinus káiniták úgy vélték, hogy a gnosztikus az anyagi világ istene által adott erkölcsi törvények felett áll, és hogy a zabolátlan nemi aktus, illetve a nemi perverzió – mint az általuk a végsőkig megvetett anyagvilág kigúnyolása – igazi istentisztelet. Ráadásul úgy érezték, hogy ehhez túlvilági lények nem csupán a nevüket, jelenlétüket és védelmüket adják, hanem kifejezetten buzdítják őket erre.
4.2. Irenaeus
A
káinitákról és az általuk propagált Júdás evangéliumáról szóló legkorábbi
feljegyzés Irenaeus, lioni püspöktől származik, aki i. sz. 180-185 között írt
róluk (Adversus Haeresis, I. könyv, 31. fejezet, 1-2). Mivel Irenaeus írása
magyarul még nem olvasható, angolból készített saját fordításomban közlöm:
- 1. Mások pedig kijelentik, hogy Káin
a fenti Hatalomtól nyerte erejét, és elismerik, hogy Ézsau, Kórah, a
szodomiták és minden hasonló személy őhozzájuk kapcsolódik. Mint
hozzáteszik, ezért támadta őket a Teremtő, de egyikük sem szenvedett
sérülést. Sophiának ugyanis megvolt az a szokása, hogy magához ragadja azt,
ami belőlük őhozzá tartozott. Kijelentik, hogy Júdás, az áruló ezekről
a dolgokról alaposan fel volt világosítva, és hogy egyedül ő, aki úgy ismerte
az igazságot, ahogy senki más, hajtotta végre az árulás misztériumát; általa
minden, földi és mennyei egyaránt zavarba esett. Egy ilyesféle képzelt
történetet állítottak elő, amit Júdás evangéliumának neveznek.
- 2. Összeállítottam egy gyűjteményt az
írásaikból, amelyben Hystera tetteinek érvénytelenítését pártolják. Ráadásul
ezt a Hysterát hívják az ég és a föld teremtőjének. Karpokratészhoz hasonlóan
azt is tartják, hogy a férfiak nem üdvözülhetnek anélkül, hogy keresztülmenjenek
mindenféle megtapasztaláson. Úgy tartják, hogy egy angyal van velük [vagy:
vigyáz rájuk] minden egyes bűnös és taszító tettük során, és az unszolja
őket arra, hogy arcátlanságra bátorodjanak fel és szennynek tegyék ki
magukat. Bármilyen is cselekedetük természete, kijelentik, hogy az angyal
nevében teszik, mondván: „Ó, te angyal, felhasználom művedet! Ó, te
hatalom, véghez viszem tettedet!” És azt állítják, hogy ez a „tökéletes tudás”,
és nem tartanak attól, hogy belerohanjanak olyan tettekbe, amelyeket még
említeni is törvénytelen. (…)
- 4. (…) Tehát a mi esetünkben, mivel napfényre
hoztuk rejtett titkaikat, amelyeket maguk közt csendben megtartanak, most
sok szóra lesz szükség ahhoz, hogy leromboljuk véleményük rendszerét. (…)
4.3. Epiphaniosz
A
káinitákról és Júdás evangéliumáról a 4. századi Epiphaniosz egyházatyától
olvashatunk még (Panarion, I. könyv, 38. fejezet). Epiphaniosz
megismétli az Irenaeustól is ismert tanokat (1.1 - 2.3), de mivel saját
kutatást is végzett, további részletekkel, adalékokkal is szolgál. Mint írja, a
káinita mítosz szerint két hatalom van: a gnoszticizmus abszolút,
megismerhetetlen istensége, a tisztán szellemi és jóságos hatalom, amelyik az
erősebb, a másik pedig az anyagvilágot megteremtő gonosz hatalom, amelyik
gyengébb (ez a Biblia Istene); mindkettő közösült Évával, akinek így az
utódai, az emberek is eleve kétfélék: mindenki vagy eleve Káin, vagy eleve Ábel
leszármazottja. Mivel Epiphaniosz írása magyarul még nem olvasható, angolból
készített saját fordításomban közlöm:
- 2.6 Ezeket a dolgokat tanítják, és a gonoszok
tiszteletének és a jók megvetésének a kedvelését. Mert, mint mondtam, Káin
az erősebb hatalomhoz tartozik, Ábel a gyengébbhez . Ezek a hatalmak
közösültek Évával, és Káint és Ábelt nemzették; Káin az egyik fia volt,
Ábel a másiké. 2.7 De Ádám és Éva is
ilyen hatalmak vagy angyalok leszármazottai voltak. A hatalmak által
nemzett gyermekek pedig – Káinra és Ábelre gondolok – veszekedtek, és az
erősebb hatalom fia megölte a gyengébb hatalom fiát.
- 3.1 De ugyanezt a mitológiát ők is
összekeverik ugyanazokról a halálos mérgekről szóló tudatlanságuk örökségével,
azt tanácsolva követőiknek, hogy mindenkinek az erősebb hatalmat kell
választania, és meg kell válnia a gyengébbtől és erőtlenebbtől – azaz attól,
amelyik az eget, a testet és a világot alkotta. És hogy minden fölé kell
emelkednie Krisztus keresztre feszíttetése által. 3.2 Mert – mind
mondják – azért jött odafentről, hogy rajta keresztül az erősebb hatalom
működhessen azáltal, hogy legyőzi a gyengébbet, és hogy elárulja a testet.
3.3 Néhányuk ezt mondja, mások valami mást. Egyesek azt mondják, hogy Júdás
azért árulta el Krisztust, mert az gonosz volt, és meg akarta hamisítani a
Törvény rendelkezéseit. Mert Káint és Júdást dicsérik, mint mondtam, és azt
mondják: „Ezért árulta el őt: olyan dolgokat akart eltörölni, amelyeket
helyesen tanítottak.” 3.4 Mások viszont azt mondják: „Nem, a jósága ellenére
árulta el őt, a mennyei ismeret miatt. Mert – mint mondják – az arkhónok
[szellemi hatalmak] tudták, hogy a gyengébb hatalom elszáradna, ha Krisztust
átadnák keresztre feszíteni. 3.5 És amikor Júdás erre rájött – mondják –, akkor
megijedt, és mindent megtett, hogy elárulja őt, és jótettet hajtott végre az
üdvösségünkért. Dicsérnünk kell őt, és elismeréssel kell neki adóznunk, mivel
általa hat ránk a kereszt szabadítása, és a magasságbeli dolgok leleplezése,
ami arra alkalmat adott.” (…)
- 3.9 De rothadt „ismeretet” öltöznek
fel azzal, hogy két hatalmat állítanak fel, egy erősebbet és egy gyengébbet,
amelyek egymással veszekednek, de a világon senki sem változtathatja meg a
gondolkodását; egyesek azok közül, akik ideszületnek, természetüknél fogva a
gonosztól származnak, mások a jóságtól. Mint mondják: senki sem a döntése miatt
jó vagy rossz, hanem a természeténél fogva. (…)
Világ-
és emberképük ismeretében valahol érthető a káinita gnosztikusok észjárása,
amely mindent kiforgat, és ellentétes előjellel lát el. Júdás szerepéről szóló
spekulációik természetesen nem magáról a történelmi Júdásról szólnak, inkább
arra mutatnak rá, hogy ők is egy már meglevő hagyományt, egy írásban
rögzített történetet próbáltak átértelmezni, és a saját rendszerükbe
valahogy beilleszteni. Az általuk felhasznált forrás pedig nem más, mint az újszövetségi
evangéliumok.
4.4. Irenaeus és az evangéliumok
A NG
dokumentumfilmje úgy állította be Irenaeust, mintha ő döntötte volna el,
hogy melyik evangélium kerülhet bele az Újszövetségbe, és melyik nem. A NG
naiv elmélete szerint azért kellett döntenie, mert folytak a keresztényüldözések,
és a hívőknek tudniuk kellett, melyik evangéliumért érdemes meghalni...
- Narrátor – Az ilyen nézetek azonban
túlságosan is megbotránkoztatóak voltak a korai egyházvezetők számára. Közel harminc
másik gnosztikus szöveggel együtt elutasították Júdás evangéliumát, és kihagyták
őket az Újszövetségből. Hogyan döntötték el az egyház vezetői, hogy
mit tartanak meg, és hogy mit vetnek el? Júdás evangéliuma az elutasítottak
közé került. Ez a folyamat több száz évig tartott. I. sz. 180-ban azonban
fordulóponthoz érkezett. Az eredmény megszületését véres események kísérték.
(…) I. sz. 180-ban egy befolyásos püspök, Irenaeus, a kereszténység
üzenetét úgy próbálja meghatározni, hogy elutasítja az evangéliumok többségét.
Abban az időben több mint harminc volt használatos a keresztény közösségek
körében, de Irenaeus csupán négy: Máté, Márk, Lukács és János
evangéliumának a megtartása mellet érvel. (…) A kereszténység illegális vallás,
és a hívők az életükkel fizetnek érte. A rómaiak legyilkolják a keresztényeket,
mert azok nem hajlandók állatáldozatot bemutatni a római isteneknek. (…)
- Narrátor – A 177-ben történt lioni
vérontásban a rómaiak mintegy száz keresztényt öltek meg. Néhányan egészen
haláluk pillanatáig hűek maradtak hitükhöz. (…)
- Evans – A több száz lioni keresztény
megkínzása és halála nagyon megérintette Irenaeust. Mindebből azt az üzenetet
vehette le, hogy ha meg kell halnod a hitedért, akkor jobb ha megérted, hogy az
pontosan miből is áll. Ha tömlöcbe vetnek és megkínoznak, vagy vadállatok
tépnek darabokra az arénában, jobb ha tudod, hogy mi miért történik. És végül csak
három, négy, öt, vagy egy csomó evangélium van? Ezt meg kell határozni. Melyik
a szent hit, amiért meghalunk.
- Narrátor – Hogy segítsen az
embereknek a szent hit meghatározásában, Irenaeus négy evangéliumot választ ki
a több mint harminc közül. A szakértők véleménye eltér arról, hogy ez
miként zajlott.
- Evans – Az átlag keresztény azt
mondta, hogy „Én Márkot vagy Mátét akarom hallani”, és kevesebben
választották Tamást vagy Júdást. Így zajlott a dolog. Ezt a négyet választották
ki, mert tükrözték a keresztény közösségek nézeteit, és egybeestek a hívők
meggyőződésével. Ezek Jézus igazi szavai, nem pedig azok, amiket Tamás,
Júdás, vagy bármilyen hasonló írásban találhatunk.
- Pagels – Nehéz megmondani, hogy
miként választották ki ezeket a szövegeket. Néhányan úgy gondolják, hogy a
püspökök döntötték el, míg mások szerint alulról induló folyamat volt,
amit az befolyásolt, hogy az emberek mely könyveket olvasták inkább.
Valószínűleg mindkettőben van igazság, mert az Újtestamentum evangéliumait
sokkal könnyebb olvasni, mint ezeket a titkos evangéliumokat...
- Narrátor – Irenaeus azonban
nem csak azt választotta ki, hogy mi maradjon meg, hanem támadta is a
többieket. Célpontjai közé tartoztak a Júdás evangéliumának szerzői is.
(…)
- Meyer – Úgy tűnik, hogy Irenaeust
különösképpen az zavarta, hogy az evangélium szó szerepel egy olyan ember
neve mellett, aki Jézus hírhedt árulója volt, és hogy miként lehet az
evangélium és a Júdás szót címként használni. A Júdás evangéliuma elnevezés
sokkolta, és megrémisztette. (…)
A NG
fantasy-be illő kijelentéseivel szemben a tények a következők:
- Először is, Irenaeus
nagyhatású püspök volt, de nem akkora, hogy a nemzetközi keresztény közösség
számára bármit is meghatározhatott
volna, nemhogy az Újszövetségi kánont! A korabeli nemzetközi kereszténység több központú
volt: Róma, Antiókhia, Palesztina és Alexandria apostoli alapítású székhelyek
voltak, és azok püspökei együtt voltak mérvadók – nem a lioni.
- Másodszor, ha magát Irenaeust
olvassuk, akkor kiderül, hogy nem „eldönteni” akarta, melyik evangélium „maradjon benne” az Újszövetségben, hanem – a
maga módján – azt akarta indokolni, hogy miért csak négy evangélium van,
és hogy azokhoz képest miért hamis az összes többi.
- Harmadszor, a keresztények
már egy évszázaddal Irenaeus írásai előtt is képesek voltak mártírhalált
halni – de nem valamelyik evangéliumért, hanem azért a Krisztusért,
akiről csak a négy evangéliumban olvashattak.
- Végül, tudni kell, hogy – a
későbbi egyházszervezeti egység hiánya ellenére – a tanbeli egység és a tanfegyelem
az Újszövetség megírásától kezdve működött. Ezért mind az Újszövetség megírása
idején, mind a 2. században kiközösítették az egyházból azokat, aki az
Újszövetségből elvett (pl. Markion) vagy ahhoz hozzátett (pl. Valentinosz).
Az
Újszövetséget az ókorban példátlanul nagy számban másolták, mert erre volt
szüksége a tömegesen szaporodó keresztény gyülekezeteknek. A gnosztikus
csoportok ellenben kicsik és elszigeteltek voltak, irataikat kis számban
másolták, ezért is maradt belőlük olyan kevés. A gnoszticizmus tkp. önmagát
számolta fel, még akkor, amikor az egyház üldözött volt, még azelőtt,
hogy az egyház a 4. század végére hatalmi pozícióba került volna.
5. Júdás az Újszövetségben
Ha
tudni akarjuk, ki volt Júdás, és mit tett, 2. század végi spekulációk helyett
érdemes az 1. század eleji szem- és fültanúkra hallgatni, tehát az Újszövetség
adatait összeszedni, és értékelni. Menet közben azonban tisztázni kell néhány
félreértést és bibliafordítási hibát, illetve választ kell találni néhány
régi kérdésre is.
5.1. Tragédiája dióhéjban
Júdást
csak az Újszövetség történeti könyvei említik, azok is csak röviden (Mt 10:4,
26:14,25,48, 27:3, Mk 3:19, 14:10,43, Lk 6:16, 22:3,47-48, Jn 6:71, 12:4,
13:2,26,29, 18:2-3,5, ApCsel 1:16,25). Ezek tartalma a következő: be lett
választva a Tizenkettő közé, lop a közös erszényből, Jézus ellen árulást
tervez, megegyezik a papokkal a vérdíjban, az úrvacsorát otthagyva elmegy a
katonákért, a Getsemáné-kertbe vezeti őket, ahol Jézust csókkal árulja el, de
miután megkapja a vérdíjat, lelkiismerete felébred, és végül öngyilkos lesz.
Történetét az 1. században senki sem vitatta, sem pro, sem kontra.
5.2. A karióti férfi
Júdás
neve az Újszövetség görög szövegében mint Ioudasz Iszkariótész jelenik
meg, ennek magyarosított változata egyes bibliafordításokban a Júdás Iskariótes.
Ez azonban nem a neve volt, hanem a származására vagy lakhelyére utalt. A görög
Iszkariótész csak a héber Júda ís-Kariót fonetikus átírása, ami
azt jelenti: "Júda, a karióti férfi". A júdeai Kariót-ból származott,
apját Simonnak hívták, és ő volt Jézus egyetlen földije – a többi apostol ugyanis
galileai volt. (Volt egy másik Júdás apostol is, más néven Taddeus,
Jakab fia; az újszövetségi Júdás levelét pedig egy harmadik Júdás,
Jézus féltestvére írta.)
5.3. Tolvaj
Júdás
választott apostol, a Tizenkettő egyike volt, de titokban lopkodott a közös
erszényből, és nyilván nem akart lebukni. Jézus szolgálata már a legvégéhez közeledett,
amikor egy egykor bűnös, de megtért nő Jézus lábát méregdrága nárdus kenőccsel
kente meg, és a saját hajával törölte le. Más tanítványok is pazarlásnak vették
(Mt 26:8), de Júdást a rossz lelkiismerete képmutató módon szólaltatja meg: „Miért
nem adták el inkább ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem juttatták
az árát a szegényeknek?” (Jn 12:5) Jézus azonban azt válaszolja, hogy ez nem
fecsérlés, hanem a temetési kenetét kapta meg előre (Mt 26:12, Mk 14:8, Jn
12:7). Júdás tudta, hogy Jézust a hatóságok szeretnék mielőbb, még a közelgő
ünnep előtt megölni, de Jézus szavaiból azt vehette ki, hogy Jézus is tudja:
nemsokára vége az egésznek. Ekkor szó nélkül elmehetett volna, de úgy
döntött, inkább ebből is pénzt csinál. Azt olvassuk, hogy ekkor ment el
a főpapokhoz elárulni a mesterét (Mt 26:14, Mk 14:10, Lk 22:3).
5.4. Vádló
Jézus
már korábban, Péter nagy hitvallásakor is utalt arra, hogy az egyik tanítványa
„ördög” (Jn 6:70-71). Nem azt állította Jézus, hogy Júdás az ördög; az
itt álló görög diabolosz jelentése „vádló”, ez a héber sátán = „vádló,
ügyész” fordítása. És valóban: amikor később Júdás elárulta Jézust, egyúttal bűnösnek
kellett mondania, azaz vádolnia kellett. Tudatosan hazudott, hiszen
később ő maga is belátta, hogy Jézus ártatlan volt (Mt 27:3-5).
Nem
csoda, hogy Lukács erősen tömörített elbeszélésében már az áruláskor „Júdásba
belement a Sátán”, azaz a Vádló (Lk 22:3). János emlékei szerint pedig a Sátán
már az úrvacsora kezdetén elültette benne a gondolatot, hogy itt az idő a
cselekvésre (Jn 13:2). Az úrvacsorán Jézus két rejtélyes utalás (Jn 13:11,18)
után megrendülve jelentette be, hogy valaki el fogja árulni (Jn 13:21). Nem
mutatott Júdásra, hanem hagyta, hogy egyenként rákérdezzenek: „Talán csak nem
én vagyok az, Uram?” (Mt 26:42), tehát Júdás színt vallhatott volna. De amikor
rá került a sor, képmutatóskodott: „Talán csak nem én vagyok az, Mester?” – „Te
mondtad” – felelte neki Jézus (Mt 26:25).
Ennek
a jelentőségét a többiek nyilván nem fogták fel, így a közvetlenül Jézus
mellett fekvő János Péternek a biztatására konkrétan is rákérdez, ki az. Jézus
válasza szerint az, aki vele együtt mártogat a tálba (Mt 26:23, Mk 14:20, Lk
22:21), és akinek odaad egy bemártott falatot (Jn 13:26). Aztán felszólítja
Júdást, hogy „Amit tenni szándékozol, tedd meg hamar!” (Jn 13:27). Mindez
szinte feltűnés nélkül történik. A többiek nem értik, mire utal Jézus, és hova
megy Júdás (Jn 13:28-29). János feljegyzése szerint azonban Júdásba „akkor
belement a Sátán” (Jn 13:27).
5.5. Pusztító
Jézus
néhány órával a páska vacsora után, a Getsemáné-kertben, ima közben Júdást is
megemlítette: „… megőriztem őket, és senki sem kárhozott el közülük, csak a
kárhozat fia, hogy beteljesedjék az Írás” (Jn 17:2). A „kárhozat fia” egy
héberes szófordulat régies fordítása, helyesebben tehát „a pusztítás fia”
(görög hüiosz tész apóleiasz). A héberben kevés az önálló melléknév,
amit a nyelv például a „…fia” szerkezettel pótol. Az elől álló „fia” olyan
személyre utal, akire az utána következő fogalom (pl. pusztítás) jellemző,
ahogy a „halál fia” is „halálra ítélt”, azaz tkp. már „halott”. Így a „pusztítás
fia” egyszerűen olyan valaki, aki pusztít, aki A Pusztító; nem
véletlen, hogy a 2Thessz 2:13-ban ugyanezt a kifejezést találjuk az
antikrisztusról.
Júdás
tehát nem volt a kárhozat fia abban az értelemben, hogy „szegény elkárhozik,
mert megmondták róla előre”, hanem hogy „ő az, aki pusztít”, hiszen Jézus
árulójaként jogtalan gyilkosság részese volt (Mt 27:3-5).
- Amikor pedig Júdás, aki őt elárulta,
látta, hogy elítélték, megbánta tettét, visszavitte a harminc ezüstöt a
főpapoknak és a véneknek, és ezt mondta: „Vétkeztem, mert ártatlan vért árultam
el.” De azok ezt mondták: „Mi közünk hozzá? A te dolgod.” Erre ő a templomba
hajítva az ezüstöket, eltávozott, ment és felakasztotta magát.
5.6. Volt Júdásnak választása?
Az
Újszövetség szerint volt. Nyerészkedett, amikor jól ment a testvériségnek, és
nem tűnt fel a lopkodás, és még akkor is nyerészkedni akart, amikor az ügy,
amelyben talán egykor ő is hitt, a bukás küszöbén állt. Hitetlenség, kapzsiság
és bűntudat együtt motiválta egy olyan döntés felé, ahonnan már nem volt visszaút.
Az
Újszövetség szerint Jézus valóban előre tudta, hogy valaki el fogja
árulni, és azt is, hogy Júdás lesz az (Jn 6:64,70-71). Az utolsó vacsora elején
ennek ellenére a többiekkel együtt Júdás lábát is megmosta. Péter büszkesége
nem akarta eltűrni, hogy a vendéglátó Jézus rabszolgamunkát végezzen, de Jézus
meggyőzte, és biztosította, hogy csak a lábukat kell megmosnia, különben mind
tiszták – egy kivételével (Jn 13:3-11). Ezután a tőle látott példa
követésére buzdította őket, hogy ha ő, a Mester megmossa a tanítványai lábát,
akkor nekik is ilyen alázattal kell egymást szolgálniuk, és ez boldoggá fogja
őket tenni – de megmondta, hogy nem mindnyájukról beszélt. Bár ő választotta
ki őket, egyikükről be kell teljesednie a próféciának (Jn 13:18).
Ami a
próféciát mint műfajt illeti, sokan azt hiszik, hogy az egyenlő a jövendöléssel,
pedig a bibliai próféciáknak csak kis része jövendölés. Ami az Újszövetségben „beteljesedett”
próféciákat illeti, négyféle értelemben értendők: jövendölésként, tartalmi
összefoglalásként, párhuzamként vagy előképként.
Az
Ószövetségben nem találunk olyan konkrét jövendölést, amely mindenki számára
nyilvánvalóan előre hirdette volna, hogy a Messiást egyik tanítványa el fogja
árulni. Mégis szinte biztos, hogy Jézus és az apostolai a Zsolt 41:10-re
gondoltak, Dávid bűnbánó és segítséget kérő imájának egyik mondatára: „Még a
legjobb barátom is, akiben megbíztam, aki velem együtt evett, az is ellenem
támadt.” Jézus ebből a szempontból hasonló helyzetben érezte magát, ezért a
zsoltár-részletet párhuzamként vagy előképként önmagára és Júdásra
vonatkoztathatta. Péter pedig a feltámadás után már jövendölésként
értelmezte a zsoltárt: „Be kellett teljesednie az Írásból annak, amit előre
megmondott a Szentlélek Dávid szája által Júdásról, aki vezetője lett
azoknak, akik elfogták Jézust” (ApCsel 1:16).
Tehetett-e
Júdás bármit is, ha egyszer Isten előre megmondta, mi fog történni? Egyfelől,
Júdás magától is sokat tett azért, hogy személyesen rajta teljesedjen be
a prófécia, tehát Istennek semmire sem kellett kényszerítenie. Másfelől az,
hogy Isten bizonyos dolgokat előre lát, nem jelenti azt, hogy a
dolgot akarja, vagy kikényszeríti. Azért tudhatta előre, hogy mi lesz, mert
aki a bűn útján elindul, az kiszámítható pályán mozog. Júdás
öntudatlanul is a Sátán kezére játszott, aki azért tudta őt időnként ilyen
mértékben kontrollálni, mert a tizenkét apostol közül csak őt lehetett.
5.7. Szükség volt Júdás árulására?
Jézust
előbb-utóbb úgyis megölték volna, és ő maga is háromszor előre megmondta,
mi vár rá (Mt 16:21, 17:22-23, 20:18-19). A hatóságok is sietni akartak, mert
jött a húsvét ünnepe, Jézusnak pedig húsvétkor kellett meghalnia, mint
istenadta áldozati bárány (Jn 1:29, 1Kor 5:7, Zsid 10:1-18). Júdás árulása nem
Isten terve volt, amely ellen Júdás úgysem tehetett volna semmit. Önként árulta
el Jézust. Az már más téma, hogy Isten még az ellenségei gonosztetteit is fel
tudja használni a saját céljaira, hiszen ő az egyetlen, aki valóban mindent
átlát. Így Jézus akkor és ott halt meg, amikor és ahol kellett.
5.8. Lett volna bocsánat Júdás bűnére?
Igen.
Érdemes Júdást Péterrel összehasonlítani. Júdás egyszer elárulta Jézust, Péter azonban
háromszor is megtagadta, ahogy Jézus előre megmondta neki. Júdás végül belátta
bűnét, de nem látott kiutat, és öngyilkos lett. Péter is belátta a bűnét, és ő
sem látott kiutat, de nem lett öngyilkos. Sem Júdás, sem Péter nem látta előre,
hogy Jézus fel fog támadni – bár Jézus ezt háromszor is előre megmondta
nekik, nem hittek benne.
Az
öngyilkosság Izraelben bűnnek számított, és Júdás az öngyilkossággal esélyt
sem hagyott magának. Péter életben maradt, ezért találkozhatott a feltámadt
Jézussal, és bocsánatot kérhetett tőle. Mindenki megkaphatja Isten kegyelmét,
csak az nem kap, aki nem kéri.
Péternek is voltak jellemhibái: kicsit beképzelt, hamari és gyáva volt. Júdás azonban kapzsiból tolvaj lett, tolvajból képmutató, képmutatóból hazudva vádaskodó áruló, árulóból pusztító, gyilkosból pedig öngyilkos. Nem egyik napról a másikra, és nem mások miatt, hanem hosszú idő alatt és sok döntés révén, saját akaratából vált ilyenné. Tragédiája éppen arra mutat rá, hogy van egy pont, ahonnan nincs visszatérés, mert maga az ember nem akar vagy tud visszatérni. Szabad akaratunk van, amivel élni és visszaélni is lehet.
6. Júdás utóélete
6.1. Változó Júdás-kép?
A NG
egyes szakértői szerint az evangéliumok keletkezésük időrendjében (Mk, Mt, Lk,
Jn) egyre rosszabb képet festettek Júdásról:
- Narrátor – Vajon az elveszett
evangélium az Újtestamentum leírásaihoz képest valóban annyira másként mutatja
be Júdást? Valójában Júdást nem mindig ábrázolták gonosztevőnek. Márk
korai evangéliumától haladva János kései evangéliumáig azonban egyre ördögibbé
válik.
- Klassen – Már evangéliumát 60 körül
írták, és a legtöbb tudó ezt tartja a legkorábbinak. Itt a Júdásra vonatkozó
utalások száma mindössze egyharmada a Jánoséban találhatóknak, de a
legmegdöbbentőbb az, ahogy Júdás cselekedeteit ábrázolja. Júdás nem gonosztevő
Márk evangéliumában.
- Klassen – A keresztények
megrágalmazták Júdást, és a nevéhez ma csak egy szeméttelep fűződik. …
Magát a szót is megvetés övezi. Gyakorlatilag az egész nyugati világban senki
sem hívná így még a kutyáját sem. Németországban természetesen
törvényellenes, hogy valaki a Júdás nevet adja a gyermekének.
- Pagels – A zsidók megpróbálják
megölni Jézust, és a Júdás szó azt is jelenti vagy jelentheti, hogy zsidó.
Különös dolog azt látni, hogy miként lett ez az alak egyre kidolgozottabb és
erőteljesebb. Érdekes kérdés, hogy vajon Júdás figurája miért vált
fokozatosan gonosszá? Milyen okokból mesélik az emberek így ezt a
történetet?
Ha
elolvassuk, és össze hasonlítjuk az evangéliumok szövegét, kiderül, hogy az
állítások és a kérdések egyaránt hamisak.
Márk,
Máté és Lukács ugyanazokat az adatokat hozza: a tizenkét apostol felsorolásakor
mind megemlítik, hogy Júdás, „aki később elárulta Jézust” (Mt 10:4, Mk
3:19, Lk 6:17), akárcsak azt, hogy egyrészt magától (Mt 26:14, Mk 14:10), másrészt
sátáni ihletésre (Lk 22:3-4 vö. Jn 12:4) ment el Jézust feljelenteni, hogy jelként
csókkal köszöntötte Jézust, amikor jött elfogatni (Mt 26:48, Mk 14:44, Lk
22:47-48).
János
evangéliuma a másik háromhoz képest sok kiegészítő részlettel szolgál, így
Júdással kapcsolatban is négy új részletet közöl: Jézus már korábban,
Péter vallástételekor (vö. Mt 16:13-20) is célzott arra, hogy egyikük el
fogja árulni (Jn 6:71); Júdás az utolsó vacsora elején újabb sátáni
ihletésre döntött (Jn 13:2); Jézus Júdásnak adta oda a falatot (Jn
13:26); Júdásnál volt az erszény (Jn 13:29), amelyből időnként lopott
(Jn 12:6). Ugyanakkor János nem említi a papokkal való megegyezés
részleteit, és a csókkal üdvözlést mint azonosító jelet. Az állítólagos
fokozódó rosszindulatnak magukban a szövegekben nincs jele.
A NG két további tényt is elfelejtett megemlíteni.
Egyrészt az apostolok (Máté, János, Péter, Pál) és munkatársaik (Márk és
Lukács), tehát az evangéliumok szerzői személyes kapcsolatban álltak
egymással. Másrészt nincs nyoma annak, hogy Júdással kapcsolatban köztük,
tehát az egyházon belül, vagy az egyházon kívül, például a
zsidókkal vagy a zsidók között bármiféle nézeteltérés lett volna. Zsidók
és keresztények kezdettől fogva tudták, hogy Júdás mit tett, és hogy aztán mi
történt vele. Júdás a káiniták 2. századi megjelenéséig egyszerűen nem volt
téma.
6.2. A dokumentumfilm dramatizációja
A NG
műsorában azonban arám nyelvű, feliratozott dramatizációkat is láthattunk,
amelyek ugyan látványosak és hatásosak voltak, de valószínűleg minden
figyelmes bibliaolvasóból kérdéseket váltottak ki:
Márk
14:17-20 filmbeli dramatizáció
A 21.
versnél a jelenetet abbahagyták, így Jézus további szavai kimaradtak: „...de
jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja”. A Narrátor azt állítja,
hogy „Márk utolsó vacsorájából nem derül ki, hogy ő-e az áruló, az időben
utána következő Máté evangéliumától kezdve már bűnössége nem kétséges” –
csak azt hallgatja el, hogy Márk az elfogatási jelenetben, még ugyanebben a
fejezetben nevén nevezi az árulót:
- Mk 14:43 Még beszélt, amikor egyszer
csak megjelent Júdás, egy a tizenkettő közül, és kardokkal, botokkal
felszerelt sokaság jött vele a főpapoktól, az írástudóktól és a vénektől. 44 Az
árulója ezt az ismertető jelet adta meg nekik: „Akit megcsókolok, az lesz
ő: fogjátok el, és vigyétek be biztos kísérettel.”
Máté
26:45-52 filmbeli dramatizáció
A
jelenetből kimaradt a 48. vers, amelyben Júdás megadja a katonáknak az
instrukciót: „Akit megcsókolok, az lesz ő, azt fogjátok el!”, ugyanakkor betoldottak
egy sehol sem szereplő mondatot, amit Péter szájába adtak: „Mit tettél, Júdás?!”.
A
Júdás üdvözlő csókja utáni, 50. versben Jézus eredetileg csak ennyit mond: „Barátom,
hát ezért jöttél!”, ehelyett Jézus szájába egy János evangéliumából
átvett, még az úrvacsora alatt elhangzott szavakat adtak: „Barátom, tedd,
amit meg kell tenned.” (vö. Jn 13:27).
Utána
a rómaiak kiáltása is betoldás: „Kapjátok el!”, Jézus Pétert leállító
szavai–nak pedig megint csak az első fele hangzik el: „Tedd vissza a kardodat a
helyére! Mert akik kardot fognak, kard által vesznek el!”, de a következő,
mindent meg–magyarázó mondatok már lemaradnak:
- Mt 26:53 Vagy azt gondolod, hogy nem
kérhetném meg Atyámat, hogy adjon mellém most tizenkét sereg angyalnál
is többet? 54 De miképpen teljesednének be akkor az Írások, hogy ennek
így kell történnie?”
A film szerkesztői a szakértők elméletének igazolására
úgy manipulálták az Újszövetség szövegét, hogy az megfeleljen a
koncepciónak, miszerint Márk még nem, de a későbbi Máté már árulónak nevezi
Júdást, és a későbbi evangéliumok még inkább. Ennek érdekében döntő jelentőségű
mondatokat kihagytak, nem létező mondatokat betoldottak, vagy egy másik evangéliumból
és jelenetből átemeltek. Vajon a határ tudományos ismeretterjesztés és a propaganda
között?
6.3. A Júdás-kép mint az antiszemitizmus forrása
A NG
műsorának következő elmélete a történelmi események időbeli sorrendjének
felcserélésére épül. Eszerint a Templom
lerombolása és keresztényüldözések kiélezték a zsidók és keresztények közötti
viszonyt, a keresztények pedig önvédelemből elhatárolták magukat a zsidóktól;
Júdás neve „zsidót” jelent, így Júdás a zsidó negatív ideálja lett, így végső
soron a Júdás-kérdés vezetett el az antiszemitizmushoz.
- Narrátor – Néhány szakértő úgy
gondolja, hogy a keresztények azért démonizálták Júdást, hogy elhatárolják
magukat a zsidóságtól a hitük túléléséért folytatott küzdelemben.
Jeruzsálem, i. sz. 66-ban kitört a végzetes, itt négy évig tartó zsidó háború,
melynek során megpróbálták a rómaiakat kiűzni Júdeából. Jeruzsálem több
hónapig ellenállt a rómaiak ostromának. Végül, amikor sikerült betörniük, a
rómaiak többszázezer zsidót gyilkoltak meg , és felgyújtották a második
Templomot, a zsidó élet vallási központját. Ebből gyakorlatilag csak a nyugati
fal maradt meg, ahol a zsidók még mindig gyászolják a Templom pusztulását.
- Ehrman – A 70-ben lerombolt Templom tovább súlyosbította
a keresztény zsidók és azon zsidók közti feszültségeket, akik nem hittek a
Messiás Jézusban. A zsidóknak el kellett dönteniük, hogy valójában miből is
áll a vallásuk. Mit jelent azok után zsidónak lenni, hogy nincsen templomuk, és
templomi oltáruk. Ez egy dolgot biztosan magában rejt: mégpedig azt, hogy szembe
kell szállni azokkal, akik szerint Jézus a Megváltó.
- Narrátor – A keresztények és zsidók
közti ellentétnek van még egy oka: a keresztények a pogányokat, vagyis nem
zsidókat is beveszik maguk közé.
- Pagels – A mozgalom egyre több nem
zsidónak, vagyis pogánynak is tetszik. Ezenfelül megpróbálják Jézus
személyét elválasztani a katasztrófális, rómaiak ellen zajló háborútól
is. Nem csak azt állítják, hogy Jézus ártatlan volt az ellene felhozott
váddal, a Róma elleni árulással szemben, ami alapján keresztre feszítették,
hanem hogy követőit is ártatlanul vádoják a Róma ellei lázadással, ami alapján
naponta zajlanak kivégzések.
- Ehrman – Az egyik legalapvetőbb tény,
hogy Jézust a rómaiak egy római kereszten ölték meg. A történelem során azonban
a zsidókat vádolták ezzel. Bármi is állt a háttérben, a Biblia ördögi
Júdásról festett portréja a későbbi antiszemitizmus ihletőjévé vált.
- Pagels – Tény, hogy az
evangéliumok egyre jobban zsidóellenesek lesznek, ahogy egyre több pogány
tagja lesz az irányzatnak. Ennek roppant nagy hatása volt mindig is a
kereszténység történetére és a világra, még a 20. és a 21. században is.
- Evans – Sajnálatos módon Júdás az
antiszemita gondolkodás központi alakjává vált. Elszomorító, de egy negatív
ideál lett belőle azok számára, akik gyűlölködnek és antiszemiták, és
Júdáson, az árulón keresztül akarják jellemezni a zsidó népet. Ez
azonban nem hű az Újszövetség és Jézus üzenetéhez és ellentétes a tanításukkal.
- Pagels – Amikor az egyetemre
jártam, elhittem, amit akkor tanítottak, hogy nem található az Újszövetségben
zsidóellenes antiszemita elemek, hanem csak a gonosz emberek magyarázzák
bele. Amikor azonban behatóbban kezdtem tanulmányozni a szövegeket, láttam,
hogy sok ember felismeri, hogy ezek fellelhetők a későbbi evangéliumokban, a
szenvedéstörténet leírásában. Részei a kereszténység történetének, és
fontosak az olyan embereknek, mint én is, akik szeretik a keresztény tradíciót,
azonosulnak vele, és megértik, hogy ezek a részek nem a véletlen művei, hanem
valójában beépítették őket a történetbe. Védekezésképpen iktatták be őket.
Nem a zsidók elleni gyűlöletből, hanem sokkal inkább hogy megpróbálják megvédeni
magukat.
Ezzel az újabb elmélethalmazzal is több probléma van.
6.3.1. Júdás neve
Először is, a Júdás név (héber Júda, görög Ioudasz) név nem zsidót, hanem júdeait jelentett. Jákób egyik fiát, a tizenkét törzs egyikének alapítóját hívták Júdának, akiről később Júdea országrészt elnevezték. A zsidó mint népnév héberül 'ivrí, görögül hebraiosz; a görög ioudaiosz nem csak zsidót jelent, hanem sokszor júdeait is. A zsidókat – néhány kivétellel – mindig hébereknek hívták (1Móz 14:13, 43:32, 2Móz 1:22, 3:18, 1Sám 14:21, Jón 1:9; ApCsel 6:1, 2Kor 11:22, Fil 3:5), nyelvüket és írásukat is hébernek (Lk 23:38, Jn 5:2, 19:13,17,20, 20:16, ApCsel 21:40, 22:2, 26:14). Az Újszövetségben a „Zsidókhoz írt levél” görög címe is Prosz Hebraiousz, azaz „A hébereknek”. A magyar bibliafordítások sajnos hagyományosan következetlenek, ezért olvasunk néha olyan zsidókról (héberekről!), akik félnek „a zsidóktól” (pl. Jn 7:1,13, 9:22, 20:19), pedig valójában olyan galileai zsidók voltak, akik a júdeaiaktól féltek, mert azok megvetették őket, és nem bíztak bennük (vö. Lk 1:26, Mt 21:11, 26:69, Jn 1:45-46, 7:52, ApCsel 5:37).
6.3.2. Keresztényüldözések és antiszemitizmus
Másodszor,
igaz, hogy antiszemiták ilyen fordítási hibákat és néhány félreérthető szöveget
a későbbi évszázadokban felhasználtak, de ez nem az Újszövetségről szól, hanem
róluk. Antiszemiták már a kereszténység előtt is voltak: a pogány
egyiptomiaktól a perzsákon és a babilóniaiakon át a rómaiakig.
Az 1.
században antiszemita keresztényekről beszélni viszont azért értelmetlen,
mert a keresztények hitének tárgya a zsidó Messiás volt, az
Újszövetség írói – Lukács kivételével – mind zsidók voltak, a gyülekezetek
tagsága pedig nagyrészt zsidó származású. Amikor pedig a 2. században
megjelent Markion, az első dualista és antijúdaista tanító, kiközösítették.
Ami általában
a zsidó-keresztény viszonyt illeti, a zsidó háború, a keresztényüldözések és
Júdás értékelése között nincs történelmi vagy logikai kapcsolat. Ami a
zsidókat illeti, részükről a zsidó keresztények üldözése szinte azonnal megindult,
lásd István kivégzését (ApCsel 8:1). Aztán az edomita Heródes király Jakab
apostolt végeztette ki, hogy bevágódjon zsidó alattvalóinál (ApCsel 13:1-3).
Végül pedig a másik Jakabot, Jézus testvérét, a jeruzsálemi közösség vezetőjét
végezték ki.
Ami a
rómaiakat illeti, az elfoglalt területek népeinek a vallását eltűrték. Így a
júdaizmus is hivatalosan elfogadott vallás (religio licita) volt,
akárcsak a kereszténység, amely számukra a júdaizmus egyik ágának
tűnt. A kereszténység tanítása azonban túllépett a júdaizmuson, nemzetközi
közösséggé vált, és gyorsan terjedt. A zsidók sikeresen tiltakoztak az
ellen, hogy a keresztényeket zsidó irányzatnak vegyék, ráadásul a rómaiak is
félreértettek egyes keresztény tanokat. Így Nérónak kapóra jött, hogy a keresztényekre
kenje a római tűzvészt. Az első római keresztényüldözés során, 64 és 68 között
Itáliában ezreket öltek meg (ekkoriban végezték ki Pétert és Pált is).
Palesztinában
egyidejűleg rómaiellenes lázadás tört ki. Az egymással is harcoló zsidó pártok
olyan felkelést szítottak, amely végül a zsidó háborúba torkollott (i. sz.
66-73). A jeruzsálemi keresztények azonban – egy jövendölésre hallgatva – már
a háború kitörése előtt mind elköltöztek északra, a pereai Pellába, így
a mészárlást őket nem érintette, sőt egészen 91-ig békében éltek!
A
második római keresztényüldözés Domitianushoz fűződik (i. sz. 81-96), aki Dominus
et Deus-nak, azaz Úrnak és Istennek szólítatta magát; ekkoriban száműzték
János apostolt Patmosz szigetére, ahol a Jelenések könyvét írta. Domitianus
95-ben végeztette ki saját unokaöccsét „ateizmus” vádjával (a keresztényeknek
ui. nem voltak templomaik és istenszobraik), és ettől kezdve a kereszténység
el nem fogadott vallás (religio illicita) lett, amelyet két évszázadon
át újra meg újra, kisebb-nagyobb intenzitással üldöztek.
Összefoglalva, a keresztényeknek az 1. században sosem abból volt bajuk, hogy vannak köztük zsidók, hanem abból, hogy félreértették és megrágalmazták őket (Néró), vagy mert nem imádták a császárt (Domitianus). Sosem volt szükségük a Júdáskép befeketítésére, sem a zsidóktól való elhatárolódásra, hiszen tagságuk jelentős része ekkor még zsidó volt. A zsidóság vált meg tőlük, méghozzá már a Templom lerombolása előtt.
Utóhang
Érdemes
végigolvasni a dokumentumfilm záró szövegét:
- Evans – Júdás evangéliuma fontos
szerepet játszik abban, hogy jobban megértsük a 2. századi gnoszticizmust. Örülök,
hogy sikerült rábukkanni, és nem veszett el. Úgy gondolom azonban, hogy ez
az evangélium nem mond nekünk semmit a történelmi Júdásról, vagy a történelmi
Jézusról, vagy azokról a tényezőkről, amelyek Jézus halálához vezettek a korai
1. században. Nem hiszem, hogy történelmileg hiteles Jézus- és Júdás képet
állít elénk.
- Paigels – Honnan tudja? Azok,
akik kétségbe vonják a többi evangéliumot, azt állítják, hogy a 2. században
vagy annál később keletkeztek. Kétségtelen, hogy ez a szöveg a 3. vagy 4.
századból való, azonban azt nem tudjuk, hogy mikor keletkezett az eredeti.
Ezt lehetetlen kideríteni.
- Narrátor – Szinte az összes tudós
egybehangzó véleménye szerint az Újszövetség négy evangéliumát i. sz. 60 és 100
között írták. Ireneustól tudjuk, hogy Júdás evangéliuma már i. sz. 180-ban
létezett. Azt azonban soha nem fogjuk megtudni, hogy az eredeti mikor
keletkezett. Annak eldöntése, hogy Júdás evangéliuma mennyire egyenértékű az
Újtestamentum evangéliumaival, nem feltétlenül attól függ, hogy mikor írták,
hanem hogy miben hiszünk.
- Senior – Végül is hit kérdése,
hogy ezeknek a szövegeknek [ti. Mt, Mk, Lk, Jn evangéliumának] van-e
létjogosultsága, és nem történeti, irodalmi, hanem vallási döntés eredménye.
Összességében ezek a könyvek alkotják a mi szentírásunkat, és olyan
tekintélyük van, amelyről úgy érezzük, hogy az Isten adta, és különleges
jelentőségük van az egész közösségre nézve.
- Narrátor – Sok hívő számára Júdás
evangéliuma továbbra is eretnekség, a történelem lábjegyzete marad.
Mások számára az üzenete egyenértékű az Újszövetségi evangéliumokkal.
(…)
- Narrátor – Júdás evangéliuma mindig
is vitákat fog kiváltani, de vitathatatlan igazságokat is felvet. Vannak
olyanok, akik minden nehézséget vállalva annak szentelik életüket, hogy
megőrizzék a múltat. Míg mások egyszerűen csak hasznot akarnak húzni belőle. Az
evangélium elénk tárja a korai kereszténység sokszínűségét, és felfedi azt,
hogy az emberek mindig is különböző módon tekintettek Istenre. Ahogy a
történelem részévé válik, idővel felveti bennünk a kérdést: miért
hisszük azt, amit hiszünk?
Júdás
rehabilitációjának gondolata egy ideig biztos „szenzáció” marad, amit jól el
lehet adni. A NG műsorának hangvétele és kijelentései ellenére mégsem a kereszténység
történelmi gyökerei inognak. Sokkal inkább a National Geographic és a
tudományos ismeretterjesztés tekintélye az, ami meginoghat egy ilyen dokumentumfilm
és cikk után. Tanulságos, hogy megfelelő kutatási etika és módszertan nélkül
még egyetemi professzorok is csak abszurdumokig jutnak el.
Ezért a műsor nézőinek és a cikk olvasóinak csak egyet
tanácsolhatunk: mindennek nézzen utána! Ma már magyarul is eleget olvashat
ahhoz, hogy ne lehessen ennyire megtéveszteni. Nem minden „hit kérdése”,
igenis vannak dolgok, amiket tudni lehet, és gondolkodni, hitbeli döntést hozni
ezek alapján érdemes.
Felhasznált és ajánlott szakirodalom
- „Júdás
evangéliuma” (dokumentumfilm, 80 perc) – National Geographic Channel, 2006
április 9
- „Júdás
evangéliuma – Az apostol új arca”; In: National Geographic Magyarország, 2006
május (48-69. oldal)
- „Júdás
evangéliuma” – www.nationalgeographic.hu/tv/explore/judas/index.asp
- „The
Lost Gospel of Judas” – www.nationalgeographic.com/lostgospel/index.html
- Adamik
Tamás (szerk.): Apokrif iratok – Csodás evangéliumok; Telosz Kiadó, Budapest 1996
- Bauer,
Johannes: Az Újszövetségi apokrifek;
Márton Áron Könyvkiadó, Budapest, 1994
- Barnstone,
Willis – Meyer, Marvin: The Gnostic Bible
(Shamhala, Boston, 2009)
- Chadwick,
Henry: A korai egyház; Budapest,
Osiris Kiadó, 1999
- Filoramo,
Giacomo: A gnoszticizmus története;
Kairosz Kiadó, Budapest, 2000
- Flavius,
Josephus: A zsidó háború; Bibliaiskolák
Közössége, Budapest, 1990
- Hamman,
A.: Így éltek az első keresztények;
Szent István Társulat, Budapest, 1987
- Jézus
rejtett szavai; Holnap Kiadó, Budapest, 1990
- Kákosy
László: Fény és káosz – A kopt gnosztikus
kódexek; Gondolat, Budapest, 1984
- Kasser,
Rodolphe – Meyer, Marvin – Wurst,
Gregor: Júdás evangéliuma a
Tchacos-kódex alapján, ford. Hasznos Andrea; National Geographic Society,
Budapest, 2006
- Ladocsi
Gáspár: A Jézus Krisztus-jelenség a
gnosztikus irodalomban; Jel Kiadó, Budapest, 2004
- Vanyó
László: Az ókeresztény egyház irodalma
1-2; Jel Kiadó, Budapest, 1997
- Vanyó
László: Bevezetés az ókeresztény kor
dogmatörténetébe; Szent István Társulat, 2009
Függelék – az érvek elemzése
Érdemes
figyelemmel követni a NG által propagált elmélet felépülésének és bizonyításának
folyamatát. Vannak tények, amelyekre hipotézisek épülnek, de egy feltevést
nem lehet további bizonyíthatatlan vagy cáfolható felvetésekkel bizonyítani.
Amit
Darbre, Emmel, Kasser és Jull valóban bebizonyított:
- a Júdás evangéliuma című
irat valódi, nem hamisítvány,
- az irat a 3-4. századból
származik,
- egy kopt nyelvű, gnosztikus
evangéliumról van szó.
Pagels,
Ehrman, Meyer és Klassen a következő tényekből indult ki:
- az újszövetségi evangéliumok
(Mt, Mk, Lk, és Jn) i. sz. 1. századiak (30 és 90 között íródtak)
- Júdás evangéliumának
fennmaradt másolata 3-4. századi, de mivel Irenaeus egyházatya már
180-ban harcolt ellene, a tartalma 2. századi.
Erre
épült első hipotézisük, azaz bizonyíték nélküli elméletük:
- elképzelhető, hogy Júdás evangéliuma is 1.
századi, mint Mt, Mk, Lk és Jn,
- ha igen, akkor az iratok nem
csupán valódiak, hanem hitelesek is, azaz tartalmilag is megbízhatók
- és akkor Júdást
rehabilitálni kell.
Hipotézisüket
a következő forrásokból igyekeztek bizonyítani:
- az újszövetségi
evangéliumokból (Júdás ábrázolásának állítólagos
változása negatív irányba),
- a korai egyház történetéből
(a zsidó háború és a keresztényüldözések állítólagos
hatása a zsidó-keresztény viszonyokra),
- egy egyházatya írásaiból
(Irenaeus püspök állítólagos döntése
a kánonról).
A
források értékelésekor azonban tényeket és újabb hipotéziseket kevertek össze:
- tény, hogy a korai egyház szervezetileg nem volt egységesítve, de csak hipotézis, hogy tanítását illetően annyira nem volt az, hogy még a gnosztikusok is közéjük tartoztak;
- tény, hogy nem voltak templomok, hanem főleg magán házaknál jöttek össze, de csak hipotézis, hogy nem volt tanfegyelem, hogy mindenki azt olvasott, amit akart, tehát biztos Júdásét is olvasták;
- tény, hogy az első három évszázadban sok „evangélium” keletkezett, de csak hipotézis, hogy az egyház több mint harminc evangéliumot egyformán elfogadott és használt volna
- tény, hogy Ireneus lioni püspök négy evangélium mellett állt ki a többivel szemben, de csak hipotézis, hogy ő hozott ilyen döntést az egyház egy része vagy egésze számára, hogy azért döntött, hogy a hívők tudják, melyikért érdemes mártírhalált halni, és hogy az alapján döntött, hogy melyik evangélium volt könnyebben érthető, azaz népszerűbb
- tény, hogy Júdás evangéliuma a gnosztikus iratok közé tartozik, de csak hipotézis, hogy a 2. század vége előtt bárki is ismerte vagy használta volna akár az egyházon belül, akár gnosztikus körökben.
Ezt sajnos mindennek lehet nevezni, csak tudományos módszernek nem.
[1] Tkp. nincs szó újszövetségi értelemben vett kinyilatkoztatásról (gör. apokalüpszisz), a szöveg tipikus gnosztikus értelemben vett nyilatkozat, magyarázat, ismertetés (gör. apophaszisz).
[2] Vagy: „három nappal passiója előtt”; az események ugyanis csak Júdás árulásáig tartanak.
[3] Szó szerint: „az eucharisztiánkon”, ami az úrvacsora/mise egyik Úsz-i görög szakkifejezése.
[4] A tanítványok „istene” valójában az anyagvilág gonosz teremtője. Jézus nem az ő fia, hanem az anyagvilágon túli, transzcendens világ Istenének Fia. Az apostolok istene és Jézus Istene nem egy.
[5] A „nemzedék” helyett inkább: „fajta”. A széthiánus gnózis szerint kizárólag az Ádám és Éva harmadik fiától, Széth-től származó emberek alkalmasak a titkos ismeret (gnózis) befogadására.
[6] Barbéló a széthiánus gnózisban mindenek Anyja. Barbéló „birodalma” szó szerint: „aiónja”; a gör. aión jelentése korszak (eón), a gnózisban egy szellemi hatalmasság, illetve a birodalma.
[7] Széth evilági manifesztációja a Jézusnak nevezett ember.